Turistaűzögető - 2010. július 26.
Gyí, Sznobizmus - 2010. június 24.
A randizás - 2010. április 14.
Hogyan vonzzuk a nőket - 2010. március 23.
Hogyan szavazzunk - 2010. március 18.
Politizálni necesse est! - 2010. március 17.
Hogyan vonzzuk a férfiakat - 2010. február 19.
Az csajokrul - 2010. február 16.
Bégető barikák, mentsétek meg a pitbullokat - 22009. október 24.
Balett, pólók és ****! - 2009. augusztus 8.
Adagio vs. Örömóda - 2009. július 7.
Who Cares About The Euro... - 2009. július 5.
Rapszódia és adagio - 2009. június 26.
On Being George Clooney - 2009. június 23.
A férfi félelmei - 2009. június 2.
Én Tigris vagyok, ő egy Zsebibaba... - 2009. június 3.
A lúzerek itala: tea - 2009. május 28.
Ujjazd meg a szürkemarhát... - 2009. május 23.
Vidéki élet - 2009. május 22.
H1N1 veszélyes? Ugyanmár... - 2009. május 11.
Női balfogás, reglap a neved - 2009. május 13.
Női naivás, internetre fel! - 2009. május 5.
Barátom a párom - 2009. április 7.
Jaj, mit tegyek... - 2009. március 30.
Szex és KIMUKKI - 2009. március 25.
Mentsük a menthetőt - 2009. március 23.
Az exeket lelövik, ugye? - 2009. március 17.
A veszély D-dúrban érkezik - 2009. március 11.
Tornatermi sztriptíz - 2008. október 31.
Nehéz a germán kultúra... - 2008. október 30.
In Memoriam Vagányság - 2008. október 15.
Szép Júlia - 2008. február 13.
Rossznak lenni jó! - 2008. február 12.
Szúrjad neki, Ibike! - 2007. október 8.
Az MZ/X-terv - 2007. szeptember 20.
Hívjuk a gyereket Diet Coke-nak! - 2007. augusztus 26.
Az jövendő oskolakezdetekre - 2007. augusztus 23.
Vallomás a verdákról - 2007. augusztus 5.
Mr. Aston a tükörben - 2007. augusztus 2.
0:0, avagy a testidegen téma - 2007. július 19.
In Memoriam Aga - 2007. június 7.
A béka pozícionálása - 2007. január 28.
A szexi pasikról - 2007. január 13.
A romantikáról és az udvarlásról - 2007. január 11.
A szex marketingről - 2007. január 9.
Nemkívánatos hölgyek 2.
Nemkívánatos hölgyek 1.
A férfiak miért a butan nőket szeretik - 2006. december 13.
Létezik-e a férfiak számára a nagy Ő? - 2006. december 12.

Turistaűzögető
2010. július 26

A nyár egyenlő a turistaszezonnal. Ezzel szembesülök minden reggel amikor a munkába igyekezek, és ez vezetett arra, hogy elgondolkodjak a jelenségen!

A turisták azok az emberek akik hosszú hónapok és évek alatt fáradságos munkával megtakarított pénzük nagy részét arra költik, hogy többezer kilométert utazzanak és elénk álljanak akkor amikor éppen sietnénk valahová.

Amikor a turisták megérkeznek egy helyre akkor rögtön ki lehet őket szúrni, mert ők azok az emberek akik szemüket a helyi látványosságra szegezik. A nem-turisták csak igyekeznek keülgetni őket. A turistalátványosságokat olyan csoportokba oszthatjuk, mint például, valamilyen nagy és egyedi természeti, történelmi vagy esztétikai látványosság –vagy „csoda”- , ami azokat érdekli akik nem laknak ötvenkilométeres körzeten belül. Például az utolsó igazi egri, aki meglátogatta az egri várat az a törökök után két nappal távozott. De külföldi példát is lehet hozni: fogadni mernék, hogy egyetlen tőzsgyökeres edinburgh-i lakos nem sétált többet egyszerre 400 yardnál a Royal Mile-on.

Az egyik látványosság, amivel a turisták sosem tudnak betelni, az a saját útikönyvük. Hatalmas érdeklődéssel és odafigyeléssel bújják a könyvet, hogy megtudjanak minden adatot arról a dologról, amit éppen az elmélyedt olvasás miatt gyakorlatilag nem is néznek. Épp ezért minden nagyváros két jól elkülöníthető részre van osztva: egy rész, ami szerepel az utikönyvekben, és egy másik rész ami nem szerepel. Ezért ha nem visz valaki utikönyvet egyszerre két teljesen különböző várost is láthat!

A turizmus spektrumának egyik végén a hátizsákos fiatalok vannak, míg a másik végén a kirándulóbuszos nyugati nyugdíjasok. A különbség a két csoport között az, hogy míg az elsők rögtön összeolvadnak egy csoporttá más hátizsákosokkal, addig a második csoport rögtön szétszéled, mihelyst a közösségi élményt adni szándékozó busz ajtaja kinyílik.

Érdekes adat, hogy a turisták 99 százaléka az adott vidék látnivalóinak ugyanazt az 1 százalékát tekinti meg, tehát nagyon valószínű, hogy ha saját magunk turistáskodunk egy helyen, akkor a minden ember akivel találkozunk, az is turista. Ennek az előnye nem más, mint,

1. nem kell a helyiekkel találkozni, és a bizarr főztjüket enni,
2. nem kell beszélni a nyelvüket sem.

A mostani trendeket figyelembe véve, azt lehet mondani, hogy a mai turisták nagy százaléka viszont leginkább a ki nem taposott ösvényeken szeretne járni, ezért számtalan utazási iroda szerveződött és igér felejthetetlen túrát, amelyek elviszik az érdeklődőt a kitaposatlan ösvényekre, hogy ezáltal ezek az ösvények is kitaposott ösvényekké válljanak.

A legizgalmasabb dolog a turistáskodásban, hogy lehet pénzt költeni. Amikor megérkezünk egy helyre, mi vagyunk azok akiknek fel kell virágoztatni a helyi gazdaságot azzal, hogy olyan ételeket eszünk, amiket nem szeretünk de jól hangzanak, illetve olyan dolgokra költünk el sok pénzt amiért otthon semmilyen körülmények között sem adnánk egy megveszekedett petákot sem.

A turisták otthon kiszámolják, hogy mennyit költhetnek az út során, de arra nem godolnak, hogy náluk van a bankkártyájuk, így gyakran túlzásokba esnek. Tehát, ha a naptól-, vagy anyagilag leégve érkezünk haza, akkor turisták vasgyunk, viszont, ha több pénzzel érkezünk haza, mint amennyivel elmentünk, akkor business traveller-ek!

A turisták azért mennek el valahová, hogy megnézzenek valamit. Ezért akár otthon is lehetünk turisták. Egyszerűen csak sétáljunk el az utcánk végéig és ott forduljunk meg. Tegyünk úgy, mintha ezerkilométereket utaztunk volna, csak azért, hogy lássuk hol lakunk, és legyünk meglepődve azon, hogy mennyire egyedi és szokatlan a környezetünk. Erre a saját-környék fajta turizmusra nem is kell pénzt költenünk, hacsak nem egy érdekes utikönyvre azért még beruházhatunk! 

Gyí, Sznobizmus!
2010. június 24.

Képzeld el, hogy nyugodtan éldegélsz, nem kell törődnöd mással, csak a saját dolgaiddal, de egyszer felbukkan egy kis vakarcs, majd felül a hátadra és eléggé erőszakos módon elkezdi követelni, hogy indulj el egy általa kiválasztott irányba! Na, ez az ahogy a ló érezhet, amikor lovagolsz rajta!

Manapság a új divat ütötte fel a fejét: a lovaglás. Van már lovastábor, lovastúra, lovaskúra, lovas wellness, lovaskirándulás, lovasfőzés, és mindenféle egyéb lovas marhaság! Számtalan ember a környezetemben lovagolni jár, vagy lovagolni szeretne, vagy lovat tart, vagy lovat tarttat, lovasfarmon nyaral, telel, a tévében lovasműsort néz. A legextrémebbet direkt külön említem: a kedvenc keresztfiam megmutatta, hogyan lehet WII-n lovagolni! Ezt úgy értem, ahogy le van írva. Van egy videojáték, ami arról szól, hogy lovagolni tudunk egy olyan lovon, amit egy tévében látunk!

Aztán, egyik kedvelt barátném lelkesen, de legfőképp naivan meséli, hogy talált egy lovasfarmot valahol Borzadálypusztán, ahol napi háromezer forintért a lovászfiúk kijönnek elé a vasútállomásra, egész nap lovagolgatnak vele balra-jobbra a pusztán, továbbá az ár tartalmazza még a lovaglócsizma bérleti díját, tízórait, ebédet, uzsonnát, bátorítást, oktatást. Tisztára megéri! – mondja ő! Persze, ez nem a teljes csomag, mert a teljes csomag az sokkal-sokkal drágább! Gondolom, a barátnémhoz hasonló csinos, szingli lányok esetében a teljes csomag az háromezer-kétszáz forint és az említetteken felül még a nap végén benne van egy közös fürdőzés is az önfeláldozó lovászfiúkkal, akik a fürdő után masszázs gyanánt még nyalogatják is az olvasztott csokit a csinos lovaglónövendékük meztelen testéről.

OK, lehet, hogy ebben az esetben az irigység beszél belőlem, az viszont már minden mérce szerint őrültség és kiakasztó, amikor a lómániás ismerőseim arról próbálnak meggyőzni, hogy a ló valami nemes, büszke, fennkölt, arisztokratikus jellemű teremtmény. Ez marhaság. A ló az ló! Egy nagy, buta állat! Nagy , mert tőlem nagyobb, és buta, mert ugyan azt meg tudja tanulni, hogy jöjjön oda, ha kockacukrot lát valakinek a kezében, de mégsem tud megoldani egy kétismeretlenes másodfokú egyenletet, de még egy egyismeretlenest sem! És állat, mert menet közben kakál!

A ló számára kétféle irány létezik: az abrak felé, és attól el. Kétféle sebességet is ismer, a lassút és a gyorsat. Az abrak felé gyorsabban megy, az abraktól el pedig lassabban. Ha balra húzzák a fejét, akkor balra, ha jobbra húzzák a fejét akkor jobbra megy.

Kezdő lovasoknak írom figyelmeztetésként, hogy a lovon nincs fogantyú, kapaszkodó. A ló gázpedálja és sebváltója a kantár, és a biztonsági öve a lovas saját lába és a belsőcombjának szorítása. Ezért mondhatjuk azt, hogy eltölteni egy éjszakát egy tapasztalt lovászlánnyal, olyan, mint egész nap a nyolcadikos ballagóöltönyünk nadrágját viselni.

A kantár laza meglengetése jelenti azt, hogy előre, erőteljesebb megrázása és a cipősarkunk egyidejű használata jelenti, hogy gyorsabban előre, és a kantár hirtelen visszafelé történő erőteljes megrántása a katapult gomb! Az ezután következő landolásnál viszont a a 8-as helyzet lép fel. Mármint, hogy 8 napon belül, vagy túl gyógyuló élményt szereztünk-e!?

Továbbá, lehet, hogy a klasszikus lóverseny mellett van egy olyan verseny is, hogy ki tud minél hülyébb nevet adni szegény lónak! Ki az a lelki szegény aki kitalál olyan neveket, mint Tumultus, Álomvilág vagy Lángnyelv!?

Ha az emberek a ló hátára kerülnek, akkor valamiért szükségét érzik annak, hogy az a szegény jószág ugorjon! Namost, a ló természete szerint ritkán ugrik. És ez a bizonyíték arra, hogy bár matematikában rossz, de egy dologban mégiscsak okosabb, mint az ember! Ugyanis, ha a ló lát maga előtt egy 3-4 méter széles és másfél méter magas akadályt, akkor azt nem átugorja, hanem kikerüli! El lehet képzelni, hogy a ló mennyire lenézheti a lovasát, aki nem látja át, hogy sokkal egyszerűbb volna azt a valamit kikerülni! Csak a buta ember kényszeríti az ilyen dolgok átugrására!

Ne égessük le magunkat!

A randizás
2010. április 17

A hadsereg mellet van még egy másik őrült dolog is amire azemberek önként szoktak vállalkozni, s ez pedig a randizás!

A randizásnak két egyforma mértékben félelmetes része van. Az egyik az amikor randira hívunk valakit, a másik pedig tulajdonképpen a randevú! Ne feledjük, bármennyire rossz és esetlen érzés is az, amikor randevúra hívunk valakit és az visszautasít, a jó hír ezután az, hogy így már nem kell magára a randevúra elmenni!

Ami a randevúkat szinte elviselhetetlenül nyomasztó teherré változtatja, az a hozzá kapcsolódó elvárás mértéke. Ugyanis, minden esély megvan arra, hogy életünk párjával, gyermekeink anyjával, apjával fogunk találkozni akivel galambként turbékolva fogunk élni, és egymás mellé fognak minket eltemetni, de ugyanennyi esély van arra is, hogy olyannal fogunk találkozni, akit olyan, mintha már egy jóideje el lett volna temetve, csak a kedvünkért jött elő nyughelyéről.

Egy randevú legnehezebb, legkritikusabb része az első pár pillanat amikor az első mondatokat kimondjuk. Ha az szalad ki a szánkon, hogy „Fantasztikusan nézel ki”, akkor jó kezdést tudhatunk magunkénak, ellenben a „Hát, kövérebb és alacsonyabb vagy, mint amire számítottam!” jelentősen beárnyékolja az elkövetkezendő este glamúros hangulatát.

Annak az eldöntése, hogy mit viseljünk az első randi alkalmával férfiaknál kétszer-, nőknél négyszer annyi időbe telik, mint aktuálisan maga a randi. Az aranyszabály az, hogy olyan öltözetben kell megjelennünk, amiben igen kényelmesen érezzük magunkat, de a kitérdelt, szöszi mackónadrág egy kifejezetten rossz választás bármennyire is kényelmes legyen!

Hölgyek, figyelem! Az idő arra, hogy valami végtelenségig kihegyezett, dögös szerkót öltsenek magukra, a második randin jön el, mert akkor már tudhatják, hogy megkülönböztetett figyelemben lesz részük. Kifejezett hiba az első randira nagyon kiöltözni, mert akkor a második randin már csak alul tudják múlni előző önmagukat, és ilyenkor a férfi már látja az agyonmosott és varrott pamutbugyit száradni a radiátoron, ami higgyék el, elijesztő! Ha azt a kérdést tennék fel, hogy ha a második randira szexisebben kell felöltözni, mint az elsőre, akkor hogyan kell öltözni a harmadik, negyedik, ötödik randira, akkor arra a válasz igen egyszerű: a férfiak csaknem száz százaléka azt vallja, hogy a nők legszebb ruhadarabja az Éva-kosztüm.

Szintén tanács nőknek! Ha az első randevú egy étteremben történik, illik felajánlani a költségek megfelezését. Ezt általában a férfiak nem engedik, -helyesen-, és ezt a gesztust tőlük EL KELL fogadni, és nem a feminizmus szentségére hivatkozva fizetési papírt lobogtatni és jelenetet rendezni. Persze előfordulhat, hogy a férfi is „feminista” és engedi a költségek felezését, hát ezért sem kell megharagudni. Az már intő jel mindkét oldalnak, ha a másik fél pontos statisztikával áll elő abban a tekintetben, hogy a kétszemélyes tálból ki, mennyi burgonyakrokettet fogyasztott, és ennek hányadában képzi a felekre eső összeget. Férfiak, ha olvassátok ez az írást, sose mondjátok egy nőnek, hogy micsoda nagyevő, ezért neki pár garassal többet kéne bedobnia az este költségeibe.

Moziba menni kérdéses. Egyrészt jó, mert a film alatt van idő megszokni a másik jelenlétét, a viselkedéséből, vagy a mozipénztár előtt elejtett mondataiból olyan következtetéseket vonhatunk le, ami később, a film utáni beszélgetésben hasznunkra lehet, másrészt viszont rossz, mert a randi célja az, hogy megismerjük egymást és nem az, hogy egy őrült iramú autósüldözés után végre megtudjuk, hogy ki ölte meg a trafikost.

Figyeljünk a film kiválasztására és ne feledjük, hogy a párok közötti veszekedések 8%-a abból adódik, hogy nem tudják eldönteni, hogy melyik filmet nézzék meg. Egy vicces, könnyedebb film jobb választás, mint a „Schindler listája”, de óvakodjunk a „Shortbus” stílusú filmektől is, nehogy keringőre való felhívásnak vegyék!

Randi előtt, vagy közben bedobni egy italt segíthet abban, hogy ellazuljunk, megnyugodjunk. Szigorúan csak addig a szintig lehet elmenni az italok fogyasztásában míg nem érezzük úgy, hogy még egy italtól könnyebben és bátrabban el tudnánk mondani ami valójában az eszünkben jár, illetve addig a szintig, amíg nem érezzük úgy, hogy az elfogyasztott italok számával egyenes arányban növekszik a partnerünk külső vonzereje. S, amikor a mi oldalunkon elért bátorság szintje találkozik a másik oldalról jövő, minket valamennyire attraktívnak való tartás szintjével, akkor mintegy 30 másodpercre kinyílik a testiség ajtaja, és ilyenkor próbálkozhatunk egy gyengéd arc, vagy kéz simogatással, esetleg puszival.

Alapvetően az a leghelyesebb, ha a testiséget teljesen levesszük az első randi menüjéről. Ez férfiak esetében kedvező is lehet, hisz visszafogottnak és hűvösnek tűnhetnek, ami akkor jelentkezik előnyként, ha előtte szügyig megalázták magukat a nő előtt azért, hogy elmenjenek velük egy randira.

Hogyan vonzzuk a nőket
2010. március 23

Ez az írás az igen sok kommentet megélt előző, a férfiak elcsábításáról szóló, cikk folytatása…

…és arról értekezik, hogyan és mivel lehet a nőket vonzani. Alapvetően férfiaknak kellene, hogy szóljon, de remélem, hogy sikerül egy kis betekintést adni a hölgyeknek a férfiúi arzenálba és gondolatvilágba.

Az egész játszma rögtön egy paradoxonnal kezdődik. A legfontosabb kritérium, hogy a férfiak a nőknél sikeresek legyenek, a megingathatatlan és sziklaszilárd magabiztosság. Viszont megingathatatlan és sziklaszilárd magabiztossággal csak akkor rendelkezhetünk, ha sikeresek a vagyunk a nőknél. Ezért a legtöbb férfi retteg már magától a szótól is. A nők ősi idők óta vonzódnak a magabiztossághoz, mert azt látták, hogy a férfi kiment a barlangból és visszatért egy agyonütött, szőrös mamuttal, ha éppen az kellett. Néhány nő vonzódik az érzelgős, lelkizős anyámasszony katonájához is, aki egy villanykörtét sem tud kicserélni, azért mert ezek a nők azt gondolják, hogy idővel úgyis megváltozik az ilyen típusú férfi, és elmegy mamutra vadászni. Viszont ők nem változnak, mert pont ezzel a nyápickodással vonzzák a nőket, a szintén ősi „tyúkanyó ösztönt” felkeltve.

A nők is szeretik, ha az önbecsülésüket, magabiztosságukat erősítik. Ezt könnyen megteheti a férfi, ha megdicséri a hajukat, az alakjukat, a cipőjüket – vagy szem, ruha, körömlakk, bármi, bármilyen kombinációban, de fontos hogy sosem egy, hanem legalább kettő dolgot illessenek dicsérettel. Például „ A cipőd nagyon passzol az új stílusú hajadhoz” egy kitűnő mondat, de a „Testalkatod jelentősen felnagyítja a cipőd méretét!” egy olyan mondat, amivel nem nagyon kéne kísérletezni.

A romantikus dolgok fontosak a nőknek, és azok akkor a legjobbak, ha személyre szólnak, figyelmesek, gyönyörűen kivitelezettek és abszolút meglepetésszerűen csapnak le rájuk. Ideális állapotban egy romantikus gesztusnak tartalmaznia kell a következők valamelyikét, ha nem mindegyikét: virág, papírzsebkendő, pezsgő, ékszer, lakáskulcs, színházjegy, csoki, illatos habfürdő, kézzel írott levél és puha fürdőköntös.

A legtöbb nő elvárja, hogy a férfinak jó humorérzéke legyen. Szerencsére a legtöbb férfi jó humorérzékkel rendelkezik, mert az életük folyamán nőkkel kell bánniuk, és kialakul bennük a humorérzék, mert azzal a feladat könnyebben abszolválható. Üzenet az intellektuális létezés peremein tartózkodó férfiaknak: a legtöbb nő nem találja viccesnek, ha elböfögik nekik a nemzeti himnuszt. Még akkor sem sikerül őket lenyűgözni, ha Mendelssohn E-moll hegedűversenyét böfögik el. Amit szeretnek, az az, ha egy férfi nem veszi magát túl komolyan. Vagy ha túl komolyan veszi magát! Bár a nők általában nem veszik túl komolyan a férfiakat, így inkább az első. Na most, ha a férfi eléggé magabiztos és jó humora van, akkor nem kell nagyon fantasztikusan jól kinéznie. A megjelenés mindig előny, tévedés ne essék, de nem esszenciális. Vagyis: vagy jóképű az illető, vagy magabiztos, stílusos, vicces és kedves az ember, vagy ezek ellentéte és gazdag. A három vagylagos tulajdonságokkal együttesen bíró férfi nem létezik, vagy George Clooney-nak hívják és ebből adódóan csak egy él belőle, vagy a pasi meleg, és ez a tény rögtön ki is veszi őt az egyenletből.

Amit a nők utálnak a férfiakban, az a feltűnő öltözködés. A nőknek a férfiak gyakran nem jelentenek többet, mint egy termetes kiegészítőt a saját megjelenésükhöz, ezért nem érdemes ellenkezni és veszekedni.

Bírhatja valaki a fent említett mindhárom vagylagos tulajdonságcsoport mindegyikét, mégis abszolút kiábrándító lehet a nők számára, ha rosszul csókol. A csók fontos a nőknek, és nem szabad, hogy csókolózás közben úgy érezzék magukat, mintha lefolyócsövet tisztítanának, vagy görögdinnyét ennének! A férfiaknak erősen kell koncentrálniuk a csókolózásra, mert az egyrészt extra pontokat jelent a párválasztás folyamán, másrészt közelebb juttatja őket ahhoz a lehetetlen, idealisztikus szintű előjátékhoz, amit a nők az álomvilágukban célként jelölnek meg.

Szimplán csak jónak lenni az ágyban szintén nem segít a nők elcsábításában, hacsak ezt a tényt egy barátnő egy titkos női suskus alkalmával meg nem erősíti, miszerint egy másik barátnőjének az unokatestvérének az egyik ismerősének a kollégája hallotta valakitől, hogy Jancsi igencsak… khm…

Ilyenkor a friss információt beszerzett nők vágyat éreznek arra, hogy erről maguk is meggyőződjenek. Aztán rájönnek, hogy az egész nem igaz, és a pasi teljesen béna az ágyban, de mit van tenni – már késő és rég hazamentek az esküvői vendégek!

Hogyan szavazzunk!
2010. március 18

Politikusnak olyan emberek mennek, akik olyannyira alkalmatlanok mindenre, hogy sem biztonsági őrként, sem ingatlanügynökként vagy BKV ellenőrként sem tudnak elhelyezkedni. Ezért nehéz mindig eldönteni, hogy kire is voksoljunk. Az egész választási rendszert sokkal jobban működne, ha azt a személyt, vagy pártot kellene beikszelni amelyiket a legkevésbé tartjuk szimpatikusnak, a legkevésbé akarjuk az ország vezetése közelében látni. Amellett, hogy az emberek sokkal jobban szeretnek valakiről rosszat állítani, mint jót, kvázi valaki ellen szavazni, mintsem mellett, ez a tipusú szavazás arra kényszerítené a politikusokat, hogy minél kevesebb marhaságot beszéljenek, ergo: legalább csendben maradnának.

Taktikai szavazásnak azt nevezzük, amikor apu és anyu teljesen lenullázza egymás szavazatának értékét azzal, hogy egy-egy szavazatot leadnak az egymással rivalizáló erőkre. De ezt persze nem nyíltan teszik, és ha nem titkos lenne a szavazás, akkor párkapcsolatok, házasságok százai futnának zátonyra a választás másnapján. Vannak olyan emberek akik szeretik annyira titokban tartani a preferanciájukat, hogy otthon maradnak és el sem mennek szavazni. Ilyen módon soha senki ki nem találja, hogy melyik oldalhoz húz a szívük. Legfeljebb a Gestapo szemléletű pártok akik eddig nem nagyon kaptak többet 3 százaléknál. Na, de majd most!

Az ok, amiért egy szavazáson igen alacsony a részvételi arány, az az, hogy a legtöbb szavazóhely olyan helyen van, ahová a hétköznapi, XXI. századi emberek nem nagyon járnak. Ilyen például a könyvtár vagy egy iskola! Ha a például egy plázában, vagy egy talponállóban is lehetne szavazni, hosszú sorok kígyóznának a fülkék előtt.

Kicsi országunkban olyan nagyszerű rendszer van, hogy bemegyünk egy fülkébe, hogy válasszunk a miniszterelnök-jelöltek közül, és végül kapunk egy helyi idiótát a szavazókörzet parlamenti képviselőjeként. Ezért van az, hogy amikor a miniszterelnököt interpellálják, akkor olyan érzésünk van, mintha egy elmegyógyintézet ápoltjai szólalnának fel.

A szavazófülkék kinézetre valahol a mobilvécé és a gyors igazolványkép készítő bódé között vannak., és mindenki úgy is érzi benn, hogy most valami obszcént vagy hülyeséget kell csinálni. Ha már a szavazófülkében történő tevékenységeknél tartunk, akkor büszkén állapíthatjuk meg, hogy technológiailag eredményességben jóval az USA előtt járunk. Ugyanis mi nem műanyag lapokat lyukasztgatunk, vagy tévék képernyőjét tapogatjuk, hanem egy tollal ikszet teszünk egy papírra!

Már benn a fülkében, ha elég szerencsések vagyunk akkor a szavazólapon vicces nevet találhatunk. Ilyenkor mindig erre az emberre kell szavazni, mert gondolhatjuk, hogy mennyi ugratást kellett kiállnia általános iskolában és attól olyan frusztrált lett, hogy politikus szeretne lenni. Meg kell adni neki ezt az örömöt- ez is a demokrácia szépsége!

Az életben nem csak biológiai-, de politikai serdülőkor is van. Egyik reggel hirtelen felkelünk és felismerjük, hogy balosok, vagy jobbosok vagyunk, és onnét kezdve semmilyen kampány, propaganda, vita ezen meggyőződésünket meg nem változtatja, még akkor sem ha a választott oldalunkon már csimpánzok a jelöltek.

Különös módon, vannak olyan emberek is, akik ahogy öregszenek, úgy vándorolnak át a politikai paletta ellentétes oldalára. Bár ugyanezt teszik a politikusaik is, így nagy változást nem tapasztalnak!

Politizálni necesse est!
2010. március 17

Mindenki meghirdette a programját, vagy amit annak gondol, teljes gőzzel dübörög a választási kampány! Egy kis útmutató arra nézve, hogy hogy is kell politizálnunk!

Mindenki tudja, hogy társaságban nem illik politikáról beszélni, mert csak feldűhítjük a többieket. Azok az emberek akik főállású politikusok lesznek tudatosan és szándékosan éjjel-nappal dühítik az embereket. Egy balos-jobbos nézetű politikai környezetben ha valamelyik oldal mellett elkötelezzük magunkat, akkor mi is tudatosan és szándékosan lemondunk az agyunk egyik felének használatáról. Ebből adódóan nem meglepő, ha a politikusok egymást gyakran féleszűként kezelik. Az a baj, hogy aztán minket is.

Ha valahová el akarunk jutni a politikában, akkor a legjobb, ha fiatalon kezdjük. Így több időnk van balra-jobbra lengedezni, kipróbálni minden oldal minden szegletét, hogy végül ráleljünk a nekünk legjobban profitáló helyre a politikai ingajátékban. Ennek az egyedüli veszélye az, hogy minden más párttársunk ezt teszi, és egy idő után újra azok vesznek körül akiket ezt megelőzően otthegytunk, vagy vérmérséklettől függően elárultunk, hátbatámadtunk. De ez mégsem akkora baj, mert ők is ugyanezt tették velünk, így elérkezik egy új idő, egy új, örök és megbonthatatlan szövetség megkötésére.

Gyakran az emberek azért kezdenek el politizálni, mert azt szeretnék, ha a gyerekeiknek már jobb lenne. Amikor ezt megteszik, akkor köszönetként a gyereiktől azt kapják, hogy azok felnővén a politikai paletta tőlük legtávolabb eső mezején kezdenek el tevékenykedni.

A politizálás helyi szinten érdemes elkezdeni azzal, hogy jelentéktelen őrültségekről, mint például, hogy két méterrel idébb, vagy odébb helyezzen el pihenőpadot a tó körül az önkormányzat, szenvedélyes és indulatos vitákat generálunk. Már itt érdemes elkezdeni a frakciózást a klikkesedést azzal, hogy a mulyább embereket hamis ígéretekkel megtévesztjük! Tökéletes győzelmet akkor érünk el, ha egyáltalán nem lesznek padok a tó körül, mert az erre szánt pénzt az egymással szembenálló frakciók elköltötték a saját független szakértőik által készített tanulmányokra. Ilyenkor egyértelműen a másik oldalt kell hibáztatni.

Választási kampány idején az utcákon megjelennek a plakátok. Ha azt szeretnénk megtudni, hogy ki az a pár ember akikkel az adott környéken azidőtájt a legkevesebbet és a legvonakodóbb módon beszélgetnek az emberek, valamint kit ikszelnek ki minden party és grillezés meghívotti listájáról akkor csak a plakátokra kell pillantani.

Hogy jó politikusokká váljuk képesnek kell lennünk arra, hogy nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel beszélni mindenről, kivétel a feltett kérdésre adandó igaz válasz! Szintén elengedhetetlen, hogy feltétlen hűségünkről biztosítsuk Orbán Viktort, illetve más pártoknál azt a személyt, aki épp abban a hónapban a pártelnök. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a háta mögött ne vegyünk részt a belső ellenzék munkájában és szövetkezzünk a megdöntésére. A folyamat csúcspontjára akkor érünk el ha már mi vagyunk a párt elnöke, és magunk hozunk létre egy belső ellenzéki platformot a saját eltávolításunkra, mert így kontrollálni tudjuk az eseményeket! Végül pedig, igen szoros kapcsolatot kell fenntartani az emberekkel. (Figyelem, az utca emberével való beszélgetés még oké, de a pártiroda titkárnőivel, asszisztensivel fenntartott szexuális kapcsolat már túlmutat ezen a célon!)

Háromféle ember kopogtathat a magyar ajtókon: a szerelő, a jehovista és a kopogtatócédulát gyűjtő aktivista és mindegyik azt ígéri, hogy valamit megjavít. Hacsak nem nagyon-nagyon-de nagyon magányosak nem vagyunk, vagy végzetesen elvízkövesedett a mosógépünk fűtőszála, egyiket se engedjük be! Ne feledjük, ha a politikusok valóban meg tudnának javítani valamit, vagy lenne valami hasznuk, akkor benne lennének a Kisokosban vagy a Yellow Pages-ben!

Ha valóban meg szeretnénk váltani a világot, akkor valamilyen, a média figyelemének felkeltésére alkalmas akciózásba kell kezdenünk. Vagy nem kell akciózni, ha épp birtokoljuk a médiát. Mivel az utóbbi kevesebb embernek adatik meg, így marad a Mozgalom A Humánus Denevérszögecselésért akciócsoport vezetésének felvállalása! A másik módja a dolgoknak, ha jelentős üzleti sikereket érünk el és nagytételben felvásároljuk a politikusokat!

Természetesen nem olyan módon, hogy közvetlenül pénzt adunk értük vagy nekik, hanem azt tesszük amit senki más: meghívjuk őket beszélgetni, grillezni!

Hogyan vonzzuk a férfiakat
2010. február 19.

Férfiként én nyugodtan követhetem Ady Endre Az én menyasszonyom című versében megfogalmazottakat, mert ha belehabarodom valakibe, ő is énbelém, akkor lehet akármilyen, a szerelmen túl megadok neki mindent. Nőként talán más a helyzet és az lehet a nagy kérdés, hogy: „De akkor milyen pasit válasszak magamnak?”.

Szerintem nem öreget, nem fiatalt, nem szegényt, nem gazdagot, nem sportosat, nem mackóst, nem izgágát, nem otthonülőst, nem okosat, nem butát kell választani, hanem olyat, akinek van stílusa! A stílus nem más, mint a helyes arányban eltalált önmagunkkal való törődés. Stílusa csak annak lehet, aki sikeresnek érzi magát abban, ami fontos neki. Aki úgy érzi, hogy megtalálta a helyét a világban és jól érzi magát a világban. Hogy ez az üzleti élet, vagy a versírás, teljesen mindegy!

A stílusos férfi egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy informált, érdeklődő ésnyitott. Megteremti a saját világát, amiben jól érzi magát, de képes új elemeket is beilleszteni.

A nőknek könnyű! Nekik számtalan módjuk van arra, hogy kifejezzékegyéniségüket. Színek, sálak, táskák, cipők, flitterek, kalapok, vagy elég ha a fülükbe akasztanak egy gyöngycsillárt, és máris kész! A férfiaknak viszont jóval kevesebb eszköz áll a rendelkezésükre. Az öltönyük, az autójuk, a karórájuk – és gyakorlatilag csaknem ennyi! Egy egyedülálló férfinak fontos az autó. Aki azt mondja, hogy az autó számára eszköz, hogy eljusson A-ból B-be, az vagy már nagycsaládos, vagy Opel Astra tulajdonos. Itt nem az autó nagyságán vagy az árán van a hangsúly. A fekete BMW menő lehet a susogó macinacis, állandóan terpeszállásban állók között, de sokkal stílusosabb egy Alfa Romeo GT, vagy egy kis Mini Cooper.

Stílustalan az a férfi, aki annyi pénzért vásárol magának valamilyen divatmárkakarórát, amennyiért már vehetne egy korrekt japán, vagy egy középkategóriás svájci órát is. Stílustalan az a férfi, aki már elmúlt 30 éves, és titokzoknit visel. Ennyire egyszerű dolgok ezek! Hölgyek, figyeljék meg, hogy a választottjuk mennyit foglalkozik önmagával! A túl sok épp olyan baj, mint a túl kevés. Figyeljék meg, hogy van-e rajta, benne valami átlagostól eltérő! A túl sok épp olyan baj, mint a túl kevés.

Az egészet meg is lehet fordítani és megközelíteni a földönjáróbb oldalról is.A férfiakat igazán egyszerű megkapni, elcsábítani, vagy akármi.

A férfiak egy mopsz szexuális- és érzelmi kifinomultságával bírnak, ígymegszerezni őket igen egyszerű. Figyelemfelkeltés céljából, csakúgy, mint a mopsz esetében, egy fütty is bőven elég, aztán amikor közelebb jönnek, elég csak megvakarni a hasukat vagy a fülük tövét és ennyi – megvannak örökre! Hogy az optimális szintű vonzódást fennmaradjon, rendszeresen kell őket etetni és időközönként bizonyos fizikai feladatokkal ellátni, azért, hogy úgy érezzék, hogy valamiben jók, és szükség van rájuk. A kiskutyának elég, ha egy botot eldobnak, és visszahozhatja – a férfiakra például rá lehet bízni egy befőttesüveg tetejének a lecsavarását, vagy egy pók kivégzését. Vagy, épp azt is le lehet tesztelni, hogy mennyire lelkesedik a férfi egy eldobott bot visszahozatala miatt. Akár még működhet is! A modern gondolkodású, felvilágosult férfi a nőket morálisan és szociálisan egyenrangú félnek tartja és tiszteli. És minél nagyobb melle van egy nőnek, annál nagyobb ennek a tiszteletnek a mértéke. Jó hír, hogy az ízléses módon prezentált, és az átlagnál egy icipicivel többet mutató dekoltázs elegendő ahhoz, hogy odavonzzon minden férfit, akinek a pulzusát még tapintani lehet. A rossz hír ugyanez! Ennek a folyománya, hogy a nőknek csak egyetlen dologban akad nehézségük: hogy csak azokat a pasikat vonzzák magukhoz, akiket ők is vonzónak tartanak!

Szerencsére, amikor a férfiakról beszélünk, két tényező van, ami a vonzódásegyenletében meghatározó szerepet játszik: az egyik a nő külső megjelenése, a másik a férfi egója. A nők mindig a megjelenésbéli hiányosságaik miatt aggódnak. De semmi gond: minden vélt mínuszt ezen az oldalon a férfi egójának oldalán jelentkező vélt plusz tud simán kompenzálni!

További kulcs a sikerhez, hogy a nők kiengedjék a palackból a hízelgésszellemét. Például, ha azt mondják egy férfinak, hogy „Neked veszélyes és felkavaró szexuális kisugárzásod van!” akkor ezt a férfi nemcsak, hogy ott, akkor, azonnal a helyszínen elhiszi, hanem egész életében ebben a tudatban fog élni, még akkor is, ha minden bizonyíték cáfolja ezt kijelentést.

A férfiak szeretik az energiájukat és a szeretetüket párkapcsolaton kívülidolgok felé is irányítani. Ez a hobbi! Jó módszer a férfiak elcsábításához, ha a nők érdeklődést imitálnak a hobbijuk iránt, legyen akár autó, galamb, denevértenyésztés, modellvasút, jachtok.... bármi!

Elméletileg a férfiak a bombanők után vágyódnak. Gyakorlatilag azonbanelfogadnak bárkit, aki hajlandó eltávolítani a bombaköpenyt és megmutatni a meztelen valóságot. Igazából a férfiak javarésze nem is tudna hogyan viszonyulni a bombanőkhöz. A férfiak érzékelnek bizonyos apró dolgokat, tulajdonságokat, ami számukra a nőt ellenállhatatlanul vonzóvá teszi. Hogy mi ez, nem érdemes firtatni, mert a végén kiderül, hogy az a nő, akit a férfi a jelenlegi partnere miatt hagyott el, ugyanúgy birtokában volt ennek a tulajdonságnak. Aztán jöhet a női aggódás! Ááá, ez rossz!!! Hagyományos módja a férfi megszerzésének, ha a nők azt játsszák, hogy nehéz őket megkapni. Néhány férfi élvezi a vadászat és az üldözés izgalmát. Viszont meg kell ismételnem a figyelmeztetést: ”...addig védekezett, míg nem támadták!” Viszont elérhetetlenséget mutatni egy olyan férfi felé, aki abszolút nem érdeklődik – nagyon ciki! Vannak nők, akik eldöntik, hogy egy bizonyos pasi meg akarja szerezni őket, és fogják magukat és gőzerővel ellenállnak teljesen függetlenül attól, hogy szegény pasinak esze ágában sincs értük epedezni. Miért? Mert egyszerűen kell nekik az a tudat, hogy valaki akarja őket, de ők ellenállnak. Önámítás picit! Az ilyen viselkedés nagyon fura!

(Csöppet sem) érdekes módon, ilyenkor ezek a nők ellenállhatatlanul vonzóaklesznek a lúzer pasik számára...

Az csajokrul
2010. február 16

Megígértem és most el is jutottam odáig, hogy megírjam azt a gondolatsort, ami részben némi tükör lenne, másrészt pedig arról szólna, hogy amikor a csajok/lányok/hölgyek pasit/fiút/férfit választanak, akkor mire kell(ene) nekik odafigyelni!

Tudom, azzal, amit írni fogok, biztos magamra zúdítok hideget, meleget, jégesőt, záport, zivatart. Ugyanis lesz, hogy anyagi vagyis kézzelfogható dolgokról fogok írni. Vannak olyan nők, akik elolvastak pár Jane Austen regényt, vagy csak helyből úgy születtek és örökös regisztráltjai az álomvilágbanélek.hu weboldalnak. Ők azok, akik szerint csak a szerelem és az érzelmek fontosak és semmi egyéb, semmi más nem számít. Nos, ezzel a megállapítással egyetértek egészen odáig, amíg az ember óvodás, vagy alsótagozatos korú. Ötévesen tényleg nem számít semmi, csak az, hogy Juliska Jancsival osztja meg a lekváros kenyerét és együtt játszanak papást-mamást. Aztán amikor az általános iskolában valami szerepjátékot kell játszani, és Juliska azt mondja Jancsinak, hogy menjenek el színházba, erre a Jancsi értetlenkedve kérdezi meg, hogy ugyan minek, amikor otthon is lehet tévét nézni (ugyanis a gyerek azt mondja, amit otthon lát), akkor talán Juliska elgondolkodik azon, hogy valóban Jancsival kell-e neki papást játszania…?

Vannak olyan nők, akik nem növik ki ezt az ötéveskori szent együgyű állapotot, és úgy szaladnak neki a huszas éveiknek. Egy részük ebben a korban elveszíti ezt a fajta naivitását, azonban jelentős részük továbbcipeli ezt keresztet a harmincas éveire is. Őket hívjuk megkeseredetteknek.

Nézzük azokat a tipusokat, akik sosem fognak rendes pasit találni!

Elsőként van az az álomvilágban élő típus, akinek az álomvilágát az adja, hogy nincs tisztában magával. Tehát, mosatlan hajjal, lerágott körmökkel, pattanásos, zsíros bőrrel, széttaposott cipőben, és olyan farmernadrágban, aminek a szárából tíz centit az utca köve koptatott le, simán elvárja, hogy őt hercegnőként kezeljék, mert látott valami cuki, édes filmet, ahol kiderült a kiscsajról, hogy ő valami trón várományosa, és olyan vicces és romantikus volt, ahogy beletanulhatott a hercegnői szerepbe. Hercegnőket lehet hercegnőként kezelni, az ápolatlan, gőgös, gágogó libákat pedig vesszővel terelgetik.

A másik az önostorozó biotípus, aki állandóan a testzsírszázalékát figyeli, és minden marhaságot kipróbál, hogy a 3-4 kilós, ritkán valós, leginkább vélt súlyfeleslegét leadja, és gyakorlatilag 15 éve folyamatosan éhes. Várom azt a pillanatot, amikor eljő a megvilágosodás ideje, és a nők végre belátják, hogy a pasik nem a piszkafákat és a ropilábakat szeretik. A súlyfelesleg nem annyira nagy ügy! A biotípusban még az is bosszantó, hogy nem lehet vele étterembe menni, mert ő csak és csakis egyfajta „mentes” ásványvizet iszik, és meg kell kérdezni, hogy van-e olyan víz, és ha nincs, akkor keresni kell egy másik vendéglőt. Egy férfi ilyenkor ezt gondolja: „Víz, víz, nem mindegy? Kiöntik, megiszod!”

Aztán jön a mindenbe mindent beleképzelő típus, akinek ha a férfi a kezébe nyomja a pénztárcáját, hogy tartsa egy pillanatig, amíg az megtalálja a sluszkulcsot, akkor ő rögtön azt gondolja, hogy ez már a feltétlen bizalom jele, és ezzel a férfi azt akarja kifejezni, hogy össze kéne költözni mihamarább, és „álljunk meg az újságosnál és vegyünk Esküvő magazint, és este nálad nézegessük, jó?!”

Ne feledkezzünk meg a teaházas típusról, a karmikus elemzőről, akit az evilági dolgok nem érdekelnek, csak a művészetek, és láttad ezt, olvastad azt, hallottad már, és Müller Péter, és Feldmár, és ah…. ah… ! A végén aztán olvasnak, látnak, hallanak mindent, csak nem lesz semmi értelme. Ilyen hölgyeknek ajánlom Hankiss János, Hajnali három című, nehezen megszerezhető könyvét, s abból is ezt: „Beteljesedett rajta a női sors: addig védekezett, míg nem támadták!”

Ejtsünk szót az igazi vadászról is, aki állandóan keresésben van. Mindig az igazit keresi és ha meglát valakit, akkor:

a.) már az első másodpercben tudja, hogy ő az igazi,
b.) már az első másodpercben látja, hogy nem ő az igazi.

Ezzel a dilemmázással él egész életében, és akit igazinak gondol, arról kiderül, hogy egy figyelmetlen, érzéketlen állat, aki még a szekrényajtót sem csukja be soha. Akit pedig dob az első másodpercben, azzal ugye esély sem keletkezik semmire. Ennek a típusnak a minősített, súlyos esete az, aki a macskája reakciójából vonja le ugyanezeket a következtetéseket.

Itt csatlakoznék az ugyanezen weboldalon olvasható „Hol a szőke herceg?” íráshoz. Hölgyek, tessék elolvasni, megtanulni kívülről!

Klasszikus típus az egykori babaház tulajdonos, akinek kislányként volt babaháza, ahol berendezhette a saját, rózsaszín álomvilágát. Ez megmarad felnőttkorára is, és van egy tökéletes, részletes kép a fejében arról, hogyan kéne egy eseménynek lezajlania, milyen mondatokat kéne a férfinak mondania, milyen ruhában kéne megjelennie, és ha ettől egy picit is eltér a valóság, akkor már húzza a száját, és már „nem jó az egész!” Ilyenkor a klasszikus férfi kérdés: „Mi a baj?” Mire a válasz ettől a típustól: „Nem tudooom, olyan nem jó minden!” Itt kell még megemlítenem, hogy hölgyek, ha kaptok négy köbméter ajándékot, akkor helytelen azt a kérdést boci szemekkel feltenni, hogy: „De mentolos-kapros csokit nem hoztál?” Végül – mert meguntam, és nem azért, mert nem tudnám folytatni – itt a Drama Queen típus. Neki lételeme a feszültség. A kapcsolat vele vagy a szakítófélben vagy a kibékülésben lévő szakaszok láncolata. Szeret szenvedni, mártírkodni. Ők annyiban nem illenek a sorba, hogy vannak olyan férfiak, akik mentális perverziójuk miatt úgy is tudják élni az életüket, hogy folyamatosan attól rettegnek, nehogy a párjukat felbosszantsák. Nekik jó az ilyen tipus!

Eddig a nők!

Folytatom a férfiakkal!

Bégető barikák, mentsétek meg a pitbullokat!
2009 október 24.

Pár nappal ezelőtt, mielőtt a főállású miniszoknyások és Németh Lajosmegjövendölte volna a Farkasok Korának beköszöntét, és mindenki halálra dermedt volna az intézményes, össznépi meteorológiai terrortól (miszerint olyan eddig ismeretlen, természetidegen kataklizma közeledik felénk, hogy esni fog az eső, és talán a hó is, és elképzelhető, hogy ősszel a hőmérséklet is csökkenni fog egészen a csontrepesztő +7vagy +8 fokig), egyik este tettem egy sétát a környéken, ahol lakom.

A séta egy pontján, az egyik udvarból kiszaladt két pitbull, éskörbeszaglásztak. Nézetem szerint azon tűnődtek, hogy akár okkal vagy ok nélkül megnehezteljenek-e rám, és elfogyasszanak-e köretként, vagy sem? Hirtelen láttam a szalagcímeket az újságokban magamról...

Hazaérve gyorsan át is néztem az elmúlt pár hónap híreit a kutyatámadásokról.Olvastam, hogy a kutyákat a rendőröknek kellett lelőniük, mert rájuk és a mentősökre támadtak. Ismerőseim mondták, hogy virágkorát éli a kutyaviadal, ami engem őszintén meglepett. Kutyaviadalokról olvashatunk, de a hírekből hiányolom azt a részt, hogy a viadalokon elfogott embereket hosszú börtönbüntetésre ítélték volna. Feltehetőleg azért, mert nem volt ilyen büntetés. Én egyszerűen nem értem, hogy mi a fenéért élvezi azt valaki, ha a szeretett kutyáját ízekre szaggatják a szeme láttára valamilyen pincében, vagy valaki előszobájában.

Ez rögtön fel is vet egy kérdést. Miért vagyunk felháborodva, ha kutyaviadalróllátunk képeket, vagy hallunk híreket? Azok a pitbullok, amiket viadalokra „használnak” nem őzikeszemű, viccesen lihegő szőrpamacsok, amik odasettenkednek az ebédlőasztalhoz azt remélve, hátha lepottyan egy-két darab a padlóra. Ezek arra születtek, hogy egymással harcoljanak. Ha pedig nem harcolhatnak, akkor szabadidejüket kitöltendő és fölös energiájukat levezetendő, gyerekeket és nagymamákat esznek!

Rávenni egy pitbullt arra, hogy békés életet éljen, verseket olvasson, ésmindig várja meg a zöldet a zebránál, legalább annyi, mint rávenni Korda Györgyöt vagy Joshi Bharatot arra, hogy zúdítsanak halálos géppuskatüzet a buszmegállóban várakozókra. Egyszerűen lehetetlen, és ezért ebben az országban nem is szabad ilyen kutyákat tartani, és tenyészteni! De az emberek megteszik. Vállalják a kockázatot. Ráköltik a pénzt. Kiképzik a kutyáikat, és találkoznak a Nagy Tetkós Emberek Hatalmas Fekete Autókkal Klub tagjaival, pincékben, tanyákon, garázsokban, és harcoltatják a legálisan nem is létező kutyáikat!

És ez évszázadok óta így megy. A kutyaviadal már kétszáz évvel ezelőtt is probléma volt, amikor 1835-ben Nagy-Britanniában elsőként betiltották. Mára a civilizált világ minden országában és Amerikában is tiltják.

Természetesen ennek a „sportnak” a rajongói azzal érvelnek, hogy harci kutyákat már a római légiók is használtak, és a XIV. századi Japánban pénz helyett az adót ilyen kutyákban is meg lehetett fizetni a shogunnak. Kétség kívül igaz, de akkor is butaság. Nem bánom, ha lelőtt fácánból készítik a brabanti levest királyné módra, gond nélkül megeszem a marha hátsó lábát füstölten, és még azt is megnézem, ahogy egy krokodil széttép egy oroszlánt – és ezzel így van (majdnem) mindenki. Bizonyítékként elég, ha a dokumentum-, és főzőcsatornák nézettségi adataira gondolunk. De egy civilizált világban nem lehetnek olyan emberek, akik kutyaviadalokat szerveznek! A józanész azt diktálja, hogy itt valami nagyon nem jó!

Akkor mit lehet csinálni?

A mindenkori kormány azt mondja, hogy szabályzókkal, rendeletekkel, tiltással meg lehet oldani a problémát. Még talán egy speciális kommandót is létrehoznának az esetek felderítésére, de ez lehetetlen, mert hisz, így októberben például a rendőrség el van foglalva azzal, hogy könnygáz helyett nevelő hatású, érzelmes dalokat írjon azoknak, akik őket félkilós utcakövekkel fogják megdobálni.

Kócos, gondozatlan hajú, elnyúlt pulóvert viselő nők azt mondják, hogy minderről az erőszakos videojátékok tehetnek, amiket be kéne tiltani, de ekkor vissza is érkeztünk a rendőrség problémájához. Szakállas, a kamera előtt még manapság is cigiző, belbudai szobafilozófusok szerint ez azért van, mert a család szerepe háttérbe szorul.

Én? Én abban hiszek, hogy azoknak, akik a kutyaviadalokat szervezik, alternatív lehetőséget kéne biztosítani! Röviden, találnunk kéne egy másik állatfajt, amelynek egyedeit egymással lehetne harcoltatni! A kakasok nem jók, mert azokat látni még sokkolóbb, mint két kutyát marakodtatni. Különösen, amikor két kakas még akkor is kergetőzik, amikor már letépték egymás fejét. A medvék, bikák is kiesnek a körből. Hajlamos lettem volna jávorszarvasokra gondolni, mert azoknak az élete abból áll, hogy vagy térdig tóban ácsorognak egy természetfotósra várva, vagy vad pillanataikban a tompa, kerekített agancsaikkal böködik egymást. De jávorszarvast tartani macerás. Akkor inkább már a lepkék, de azok meg unalmasak lennének...

És rájöttem! A birkák! Nagyon jó választás lenne, mert számos előnnyel bírnak, köztük is elsőként azzal, hogy az egyedi birka – mint Birka 471/12. Kakasdűlői Nyáj – jóformán értéktelen, valamint nincs valami erős ösztöne az életben maradásra.

Azt gondolhatnánk, hogy mi, emberek igazán találékonyak vagyunk, ha öngyilkosságról van szó. Vonat elé vetődünk, megmérgezzük, felgyújtjuk magunkat, némelyikünk egy különösen lassú és kegyetlen módját választja a halálnak: elköltözik Svájcba, hogy a fizikai halált egy lassú, az unalomtól elszenvedett agyhalál előzze meg. De ha a birkákról van szó, az emberek semmik sem a bégető barikákhoz képest!

A vidék, az alföld nem más, mint végtelen hektárnyi üres terület, de a birkák mindig az út szélén tartózkodnak. Átkelni viszont akkor, és csakis akkor kelnek át, ha egy autós jön arrafelé. Vagy: télen bemennek a tóba, és ahelyett, hogy kijönnének, mind szépen belefagynak a jégbe. Az állatorvos-tudomány számára ismeretlen betegségeket fejlesztenek ki, ami csak őket tizedeli. Fantasztikus módon tudnak fennakadni fán, bokron, kerítésen, mindenen, amin egy pici kampó is van...

Van másik ok is, ami miatt a birkaviadal jó ötlet! Ezek szeretnek harcolni. Amikor nincs autó, ami halálra gázolja őket, és nincs kampó, amire fel lehetne akadni, akkor egymásnak rohannak, és megpróbálják betörni egymás koponyáját. Ez a legritkább esetben sikerül, és utána csak viccesen szédelegnek picit, aztán újra egymásnak futnak! Tessék megnézni a YouTube-on!

Amennyire egy kutyaviadal tévéközvetítése elképzelhetetlenül brutális volna, úgy lenne mókás a birkaviadal. Az emberek imádnák nézni, lehetne fogadni, és a pitbullokat egyhamar elfelejtené mindenki. A birkának nincsenek karmai, tépőfogai, így a halállal végződő küzdelem elég valószínűtlen. De ha mégis megtörténne ez a tragikus esemény, akkor az eltávozottat pörkölt formájában lehetne viszontláttatni a stábbal, vagy a nézőkkel. Ugye, ez a kutyákkal Koreán és Dél-Ázsián kívül nem annyira működne?

Szóval ez az, ami hiányzik a mai törvényalkotásból! Egy kis laterális gondolkodás. A vezetőinknek meg kéne érteniük, hogy a kutyaviadaloknak sosem lesz vége. De egy kis találékonysággal, alternatívával el lehet űzni a föld színéről ezt a kegyetlen bűncselekményt!

Balett, pólók és ****!
2009. augusztus 8.

Nemrég kirándultam Szegedre és megnéztem egy előadást.

A Bejart Ballett Lausanne társulat Szerelemtánc című előadását. A balettról nem szólnék most részletesen. Egyrészt azért, mert még keresni kell a szavakat, másrészt azért, mert nem ez az a fórum, ahol arról írni lehet. Röviden azért mégis annyit, hogy felemelő volt és megsemmisítő.

Az ilyen előadások alaki oldala mindig magával ragad, de a kisördög, aki rendszerint a vállamon ül, a fülembe súg és felhívja a figyelmem a dolgok anyagi oldalára is. Nevezetesen most az történt, hogy rájöttem, amire már szerintem a környezetemben mindenki tudott, hogy egyszerűen végleg elrontottam valamit az életemben. Ugyanis nem létezik annyi kör a Margitszigeten, amennyit nekem le kéne futnom ahhoz, hogy közel olyan hasam legyen, mint azoknak a táncos fiúknak. A Dávid-szobor egy puha, sörhasú, plötty pacát formáz hozzájuk képest...

Ez a felismerés el is juttatott engem oda, hogy célkeresztemet a pólókra, ismertebb nevükön a „tísörtökre” irányítsam. A hölgyek számára az elkövetkezőek annyiban lesznek fontosak, hogy valami útmutatással szolgálnak arra, milyen ajándékkal is nem kéne meglepni legközelebbi férfiismerősüket egy bizonyos kor után.

Minden férfi életében eljön az a pillanat, amikor már nem viselhet pólót. Gondoljunk csak a kövér amerikai turistákra, akik úgy néznek ki, mint Jabba, a Hut, a Csillagok háborújából, és máris nyilvánvaló, hogy igazam van: a pólót az iskolásfiúknak kell viselniük a sportnapokon. Amint a pocak a legenyhébb módon is kezd ereszkedni (vagy emelkedni), azután már semmi sem néz ki idiótább módon, mint a póló rajta. Én, aki sajnos már kezdek hasonlítani arra, aki lenyelt egy felfújt luftballont, talán csak akkor tudnék nevetségesebben kinézni, ha passzentos könnyűbúvár ruhában kezdenék el járkálni.

Az egyetlen dolog, ami borzalmasabban néz ki, mint egy érett férfi pólóban, az az érett férfi nadrágba tűrt pólóban. És csak egy dolog néz ki még rettentőbben az érett férfinál nadrágba tűrt pólóval, az az érett férfi nadrágba tűrt fehér pólóban. A fehér tudvalevőleg nem szín, és vagy a menyasszonyoknak van fenntartva, vagy a hetvenes évek szőrös lábú rockzenészeinek, de ahhoz oldalt felvágott sport rövidnaci is járt!

Szőrös láb, rockzene, csajok... Ezzel nincs is gond, de van egy másik embertípus, aki előszeretettel hord fehér pólót: a volt NDK területéről származó német pedofil. Na, ezzel már van gond! A rózsaszín pólóval ugyanaz a helyzet, mint a fehér pólóval. Akik viselik, azt gondolják, hogy annyira magabiztosak a szexuális irányultságukban, hogy bármit viselhetnek. Sajnos az a helyzet a fehér és/vagy a rózsaszín póló viselésével, hogy ha az ember viseli, akkor egyáltalán nem tűnik magabiztosnak. Úgy néz ki, mint egy eseti partnerre vadászgató homoszexuális. Ami nem baj, ha az és azt teszi. De félrevezető, ha csak épp vásárolgatni megy. Továbbá, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a póló végképp elfogadhatatlan, hacsak nem kerül csillagászati összegekbe. Ugyanis az olcsóbb darabok az első mosás után úgy néznek ki, mint az a pólóm, amit még 2003-ban adtam oda a kutyának rajtafekvés céljából, és azóta ott funkcionál.

Ami javíthat a póló-helyzeten, az a rányomtatott egzotikus helységnév, ami vagy nagyon-nagyon messze van, vagy valami menő hely, ahol egyszer már voltunk. Ezt mindenkinek észre kell venni, merthogy az nem tudom, hogy feltűnt-e, hogy ezek a pólók sosem viseltetnek ott, amely hely éppen rájuk van írva, hanem mindig máshol. Kissé félek már leírni már bármi kívánság jellegű dolgot is, de régóta keresek egy „Újpest-Városkapu” vagy „Népsziget” feliratú pólót, hogy például Londonban viselhessem!

Illetve, van még egy dolog, ami igazolhatja a póló viselését: a humoros felirat! Nemrég láttam egy kövér pasit felém araszolni, a pólóján ezzel a felirattal: „Fat man are harder to kidnap!” (A kövér embereket nehezebb elrabolni!) Ez tetszett, ezért elmosolyodtam. Ezt ő észrevette, ő is elmosolyodott, és a világ egy pillanatig szebb és jobb hely lett!

Elmondtam ezt a történetet néhány volt tanítványomnak, akik rögtön el is láttak extrém darabokkal. Van például „Ha döglött a lovad, legyen szőlőd Tokajban” dakota közmondásos pólóm, illetve megkaptam az „ElQrtad!” feliratú klasszikus darabot is. A legjobb viszont ez: „I love animals! They’re delicious!” (Szeretem az állatokat! Jó ízűek!)

Na ezzel a legutóbbival vigyázok, mert találkozhatok művészlelkű, fellegekben járó, elvont, természetvédő, „ugyeszerintedisaranyosaakoalamacika” nőkkel, akikbe annyi humorérzék szorult, mint egy háromszoros termonukleáris plutóniumbombába, és azonnal megítélnek, és tirádákat zengnek arról, hogy minden gonosz ami hímnemű.

De legeslegnagyobb kedvencem egy negyedik póló. Sötétkék, tehát abszolút elfogadható színű és szó szerint ez van ráírva: „****!”

Igazából ez semmit nem jelent, de mégis tudjuk, hogy mit jelent, mert a világ összes nyelvén a legrosszabb szavakat foglalja magába.

Kevés alkalommal viseltem még, de mindenkinek tetszett és érdeklődtek, hogy hol lehet ilyet vásárolni. Annyira sikeres volt, hogy egyszer munkából hazafelé menet a Bazilika felé sétáltam és egy japán turistacsoport megkért, hadd csináljanak velem egy csoportképet azoknak az ismerőseiknek, akik nem hallgattak a rábeszélésre, és nem jöttek el velük kirándulni Európába.

Most erre mit mondjak? Kedves Japánban Maradottak! I am belly, belly solly!

Adagio vs. Örömóda
2009. július 7.

A lelkemben szóló adagio-t felváltotta az Örömóda!

A zongorát továbbra sem lehetett felvinni a lakásomba, és most már kijelenthetem, hogy ez egy tény, mert három, egymástól független csapat próbálkozott vele.

Beethoven viszont azért csendült fel, MERT VALAKITŐL KAPTAM EGY ZONGORÁÁÁÁÁT!

De, röviden:

NEM TUDOM, HOGY KITŐL!!!!

Tegnap este felcsöngettek a kapucsengőn a hozzám, és egy érdes férfihang közölte, hogy MEGHOZTÁK a zongorát. Mire én kijavítottam, hogy „Nem, nem kérem! Nemde maguk zongorát szeretnének ELVINNI innét?” De ragaszkodott ahhoz, hogy ők márpedig zongorát hoztak nekem.

Miután leegyeztettük, én vagyok én, és ott lakom, ahol lakom, és ők megérkeztek oda ahol én lakom, akkor már csak egy dolog maradt hátra, mégpedig az, hogy ők feladatuknak eleget téve felhozzák az én lakásomba a zongorát, és ott összeszereljék, majd egy átadási-átvételi elismervénnyel távozzanak.

Olyan mellékes dolgok, hogy én nem vásároltam vagy rendeltem zongorát, őket nem érdekelte. Felhívtuk az üzletet is ahonnét a zongora származik, és ott közölték velem, hogy „valaki” szombaton bement és rendelt egy zongorát, kifizette, majd a nevemre és a címemre kérte a kiszállítást. Az üzletben nem emlékeznek arra, hogy ki vásárolta, de leginkább úgy tűnt, hogy valójában nem akarnak rá emlékezni.

Tehát van a lakásomban egy új, YAMAHA YDP-140-es digitális zongora, súlyozott billentyűkkel, dinamikus billentéssel. Álom!

Mivel én a blogban sírtam el magam, hogy mennyire jó volt hinni fél napig, hogy van egy zongorám, így gondolom, hogy a jótündérem is egy blogolvasóm lehet. Ismerek pár embert aki ismeri az írásaimat és tudja, hogy hol lakom, és inkább szárazkiflin él két évig, de van benne annyi szeretet, hogy ilyen ajándékkal lepjen meg. Nem tudom!

Kedves Zongoraküldő!

Tudd, hogy végtelenül nagy örömet okoztál a zongorával! Szavak nem tudják leírni, hogy mennyire nagyot! Imádom, fantasztikus, és ha lehetne vele aludnék.

A tegnapi naptól fogva, neked szól a II. Magyar Rapszódia, és mindaz amit számomra eddig nekem ez a mű jelentett, most kiegészül veled. Te leszel az első, aki eszembe jut amikor meghallom!

De, az Isten szerelmére, ez a hangszer piszok drága volt!!!

Mit tegyek most?

Engedd tudni, hogy ki vagy!

Who Cares About the Euro, Let's Pray for a Single Socket!
2009. július 5.

If somebody gave you the task to standardize an entire continent from the Swedes to the Greek I am pretty sure you could come up with numerous different ideas. Among them towards to the end of the list you might think about introducing the single currency. Why? Because there would be a slightly more pressing and important issues.

Name one? The sockets, for example!

How is it possible that our wise MEPs have managed to homogenize a cucumber, where it is precisely described and documented how green it should be, yet they still allow the member states to offer you new, exciting, fancy ways of getting electricity out of the wall? Frankly, was it an issue when we travelled with our toothbrush and a comb? Not at all! But now we have our mobile phones, mp3 players, blackberries, GPS, computer, electric razor and hell knows what else, which means we must pack a vast array of adaptors. So many, in fact that you need to travel like Lord Mountbatten did when he went to rule the Subcontinent: with fourteen trunks, each of them bigger than two cubic meters and big enough to hold the whole earldom of Yorkshire, plus some Gregors, his manservants. Extra fun hits you when you are at the airport and the check-in lady has the temerity to ask you whether your bag contains any electrical appliances. Damn right it does! This way heavy packing case travel absolutely forces me to kneel down and surrender because I have always been proud of myself being able travel to abroad for up to a month with nothing but a hand luggage. When I was younger I even developed a routine how one pair of underpants can be made to last for four days. Well, you wear them back to front on the second day, inside out on the third day, and inside out back to front on the fourth day. Just for the records, I don’t do it anymore! One of my former high school students claims that he developed a combination that allows a five-day switch over routine, but I don’t believe him! So, they launch the Euro, the Sestertius of our modern days, which means I do not have to stuff my wallet with different currencies. Big deal! Yet they have no problem to have me crawling around the continent with enough cable in my bag to build a new suspension bridge. My next targets are the road signs. Blue means motorway, right? Nope! Not is Switzerland! OK, they are not members but they are more European than any other EU member nation. They are so European that on New Year’s Eve they pour the confetti directly into the vacuum-cleaner. So, in Lindt Land the blue sign takes you on the sort of road that makes the cabling in my bag straight. Oh…and lifts! Why…why…why cannot be a single, standard letter that means “Reception level”. As many countries twice as many variations which results me spending half a day in the lift going up and down, stabbing meaningless buttons and finally emerging in the hotel boiler room or the laundry. I think, if we must focus on European integration, it should go in a way that we examine the habits of the member states and take the best bits that each country can offer, am then melt them into the traditions of the other state. We have to learn a lot from each other. We, Hungarians can teach everybody how to cook a real, proper, eatable goulash, what spicy actually means, but I would never represent the Hungarian-is-the-best mentality, because I would leave it to the Slovak Language Police -there should always be a clown in the company just to laugh at- plus you could say that Sarkozy is also Hungarian. Actually I am thinking of the Austrian lavatories - a short flush for number ones, and a full scale Niagara for the most stubborn number twos, the three-hour long Spanish lunches, the baby-screaming-free long-haul French airliners. Or I would like to see the system implemented that Italy has, i.e. no system at all. Pierre would make cognac, Günter would build cars, Giovanni would be our tailor, János would cook goulash, Zbiegnew would provide goat cheese, Belgians would make chocolate, and the English would do the same things like everybody else except the other side. Some weeks ago I was invited to a dinner. There was a real international company around the table. Germans, English, Scandinavians, East-Europeans, Italians, etc… The French ordered the wine, Italians were responsible for the food, Austrians talked to the waitresses, we explained the jokes to the Germans, the Brits paid, the Dutch spent the evening stopping the Swede to commit suicide. We laughed, told jokes, made fun of each other. But among the roses, tulips, edelweiss, bougainvillea there was a giant redwood: an American. He did not understand what Wiener schnitzel meant, and why we laugh at when somebody mentions the word “car” and “Citroen” in the same sentence, or why the Italians are good alliances in a war, and why we took away the knives from the Swede. He was a nice “dude” and he was the perfect chap to joke about. But we must remember that he came from a federal superstate where the plug sockets are all the same! It’s a worry, isn’t it? Rapszódia és adagio 2009. június 26. Ma rapszódia és adagio szól a lelkemben! Nemrég kaptam egy telefonhívást a barátomtól, hogy az egyik ismerőse eladja a házát, és van benne egy zongora, amivel nem tud mit kezdeni. Vagyis: vagy elviszi valaki, vagy szétverik. Ez a hír minden létező riasztót, szirénát, mentőfunkciót bekapcsolt bennem. Gyorsan megtudtam, hogy a zongora egy Bösendorfer páncéltőkés versenyzongora, felújításra szorul, de jó állapotban van. Egy nap alatt megszerveztük, hogy a zongora elkerüljön a szlovákiai Losonc mellől Miskolcra és onnét Budapestre. Tegnap megérkezett hozzám, illetve csak a társasház elé. Mivel a budapesti zongoraszállítók pont annyira megbízhatóak, mint a bárhol sörrel, mint hajtóanyaggal működő kőművesek, így természetesen a megbeszélt időpontra nem érkeztek meg. A zongorát pár-, épp a környéken szakmai gyakorlatot töltő középiskolás fiú segítségével beraktuk a társasház előterébe. Csak úgy, lábak nélkül, - le a földre. Felnyitottam, és gyönyörű volt. A billentyűk épek, csak két billentyűn kellene cserélni az elefántcsontot, az angol mechanika tökéletesen működik, a kalapácsok épek és jók. Nem bírtam ki, és leültem elé a földre és az utaztatástól, a 100 év megpróbáltatásaitól akármennyire le is volt hangolódva, én megpróbáltam játszani. Nem vagyok nagy zongorista, sőt rossz zongorista sem vagyok, mert egyáltalán nem vagyok "zongorista", valamint nagyon mélynek kell lenni a barátságnak ahhoz, hogy én valaki jelenlétében akármilyen billentyűt is leüssek. De tegnap a postaládákal borított előtérben nem érdekelt, hogy az emberek a lépcsőházba ki-be járkálnak. Számomra a zene létszükséglet. Gyerekként tanultam is kicsit zongorázni, később gitározni, de már régóta nem játszottam. Soha nem volt zongorám de most életem olyan pontjához értem, hogy már nagyon hiányzott egy zongora. Hiányzott az, hogy csak egy szál magam leüljek elé és leüthessem Liszt II. Magyar Rapszódiájának az első mély hangjait majd lassan átmenjen a zene a karakteres, szaggatott magyaros ütemekbe. A II. Magyar Rapszódia számomra a zongoradarabok zongoradarabja! Ha hallgatom felzaklat, lenyúl a lelkem legmélyére, és néha megragadja és kitépi azt onnét és közszemlére teszi! Olyankor gyűlölöm azt a pár acél húrt, hogy csak azért mert egy adott sorrendben zendülnek, engem lemeztelenítenek és védtelenné tesznek. A melódia letépi rólam a hétköznapi álarcom és megláttatja mindenkivel a esendőségem. Nem marad más, csak a védtelenség fegyvere. A II. Magyar Rapszódia az amit külföldön mindig megmutatok, ha megkérdezik, hogy milyen Magyarország. Olyan érzés vett erőt rajtam a zongora előtt, mint amikor valaki hosszú-hosszú út után hazaérkezik. Végre, megvan, itt van! Már bármikor leülhetek elé és gyakorolhatok, tanulhatok!  Csak fél napig volt egy zongorám! Aztán kiderült, hogy a lépcsőház túl kicsi és nem lehet felvinni a lakásomba. A második világháború végén a szövetségesek hatalmas bombazáport zúdítottak Drezdára. A mai napig vitatott, hogy valóban szükséges volt-e porig bombázni a várost. A támadásban elpusztult a könyvtár és a levéltár épülete és a háború utáni első napsütésben egy angol tiszt egy kottát húzott ki a romok közül. A kotta sérült volt, több rész is hiányzott belőle. A szerző addig nem tartozott a legismertebbek közé. A tiszt lejátszotta a meglévő lapokon leírt zenét, majd elkezdte kutatni a szerző életét és munkásságát. Tanulmányozta a zenéjét, és megpróbálta kipótolni a hiányzó részeket. Végül elvitte az általa kiegészített darabot egy zeneszerzőnek aki átnézte, javítgatta majd 1958-ban publikálták a művet, amit azóta Albinoni Adagio-jaként ismer a világ. Van, akinek ez a darab az est békéjéről szól, nekem szomorú és az elmúlást juttatja eszembe. Most legbelül folyamatosan ezt hallom. Hjaj…. Nem jó nap ez! :-) On Being George Clooney 2009. június 23. A former nanny told a newspaper that Angelina Jolie hates George Clooney. Well, if it’s true, the she’s the only woman on earth. George Clooney is a star in the classic sense. A ringer for Cary Grant, he would be as comfortable drinking martinis with Frank Sinatra as he would be sharing a bottle of whisky with Daniel Day-Lewis. Time magazine called him “The Last Movie Star,” and I’d agree. He wears his celebrity easily and doesn’t complain about being in the public eye. By the way, do you see him often in that eye? While other celebrities are worried about seeming aloof enough, he’s open, friendly and direct. From what we can tell, George Clooney has a great life and appreciates it. George Clooney is a guy’s guy who drives a motorcycle and doesn’t dye his hair. He doesn’t go on fad diets, he grows a beard from time to time and people adore him for all of the above. I have collected some clues on how to be George Clooney, so here it comes! Know how to laugh at yourself It’s widely rumoured that George Clooney is the person who circulated “Jesus vs. Santa” (the video greeting card that birthed the show South Park). When the cartoon became a series, Clooney agreed to guest star as Stan Marsh's gay dog Sparky. He had no dialogue and only made dog noises. When the show’s creators later lampooned him for being too political in Team America, Clooney laughed it off and said he would have been offended if he hadn’t been a target. Seeing how well he reacted, the press began asking if he’d consider running for office and he replied honestly: “No. I've slept with too many women, I've done too many drugs and I've been to too many parties.” Instead of trying to be a “star” in interviews, he laughs at his own celebrity. He joked that Leatherheads was “cry for peace.” When asked about reconciling George Clooney the actor and George Clooney the director, he said: “There's a lot of ego there... so I just take it out on the actors.” Being George Clooney: George Clooney is great example of putting your ego in check. The worst thing you can do when someone teases you is to get angry. It proves you’re sensitive to their jabs because you’re not comfortable with yourself. Clooney knows he’s the sh*t, so he can joke about himself. Being George Clooney means that if someone teases you about wearing the same T-shirt too often, you have to laugh it off and say that it proves you’re not afraid of serious relationships… at least with clothing. Similarly, if things aren’t going well on a date, you’ll exasperate things by getting frustrated. Put a smile on your face and crack a joke. Even if it doesn’t fix things with your date, you may fool yourself into having a better time. Stand by your ideals Celebrities who make a show of being political annoy people, but George Clooney actually walks the walk. On January 31, 2008, the United Nations selected him to promote global awareness of its activities and named him a “Messenger of Peace.” He’s a true environmentalist, owning the first Tango electric car and, more recently, the electric Tesla Roadster. Some would argue that it’s easy to stand by convictions when you’re famous. However, before his hit show ER, Clooney quit Baby Talk, the TV version of Look Who’s Talking, because he felt an actress was being unfairly humiliated. He recalled the event for People: “I remember calling my agent and I said, ‘What happens if I walk away from this? Do I end my career? He said, ‘I don't know.’ And I thought, ‘It's worth it.’” Being George Clooney: Nobody likes a man with weak convictions. Even if he doesn’t agree with you, he’ll respect you more if you don’t waffle on beliefs. Likewise, standing up for others isn’t easy, particularly when your career is on the line, but you’ll sleep better at night. Being George Clooney will require you to be an upright citizen. Being George Clooney might make some cringe, but there are a lot of perks that come with it. Be comfortable in your bachelordom A woman will say she doesn’t like a guy who never wants to marry… but she’ll try to change his mind. Clooney has said he’ll never marry again or have kids. Michelle Pfeiffer and Nicole Kidman each bet him $10,000 that he would change his mind before he turned 40. They both lost and sent cheques. However, being George Clooney, he returned the money, saying he’d like to go double or nothing until 50. This is just the kind of reaction that makes women throw themselves at him even more now. Being George Clooney: The lesson here is not to remain single forever. It’s about being comfortable in your situation. Once you get desperate to lock down a girlfriend, women will see right through you. However, if you don’t want anything serious, be honest about it up front. Women have moved past the 1950s and aren’t just looking for a husband. If she is looking for an engagement ring, you’re more tempting if you’re comfortable in your skin and she’ll probably work harder to change your mind. Just remain honest and don’t give in unless she really does change your mind. Embrace age Salt-and-pepper George told Playboy: “You don't want to try to look younger because you’ll look wrong. You dye your hair, you look wrong. You wear a bad toupee, you look wrong. You wear makeup to hide things, you get your eyes done, you look wrong.” It’s good advice because as George Clooney has grown older, his female fan base has grown. At 45 years old, People named him “Sexiest Man Alive” for the second time. He stays fit, but doesn’t obsess over the gym because there’s nothing less attractive than creepy old buff guy. Have you seen the latest Rambo? Being George Clooney: The great thing about being a man is that we get more attractive as we get older. That doesn’t mean you get to let yourself go; you still have to work out, dress well and maintain, which gets harder with age. The lesson is not to highlight your hair, not to shop at stores with teenagers, and not to “get your chin worked on.” Dress well George Clooney regularly makes best-dressed lists and Vanity Fair recently inducted him into its International Best-Dressed Hall of Fame. His style is strong, doesn’t follow trends, and fits his personality, which is classic yet modern. He looks stylish walking into a trendy nightclub, but could just as easily step into a Mad Men scene. His signature outfit, a well-cut suit worn without a tie and open collar, is refined but not stuffy. Rather than trying to insert his personality into his outfit, Clooney prefers to leave it to the understated details: his clean-cut hair, calm smile and rock-like demeanour. Being George Clooney: Keep your outfits simple and respectable. You don’t have to wear a suit like Clooney, but a pair of designer jeans and a well-fitting black T-shirt will do wonders. Take a little extra time before you go out to make sure you look pulled-together. Above all, don’t cater to every trend. Don’t cut your hair into a faux hawk one minute and wear a do-rag the next. Being George Clooney means that you remain consistent. A férfi félelmei 2009 június 2. Eddig a nőkről írtam, de most nézzünk át kicsit a férfiak oldalára! Fontosnak tartom leszögezni, hogy azokról a kegyelmi állapotban keletkezett félelmekről fogok írni, amikor a férfi szereti a nőt, és hosszú időt szeretne vele eltölteni. Például egy életnyi időt. Tehát, övön felüli érzelmekkel (is) viseltetik iránta. A tisztességes hímnemű állampolgár a lelkében égő hiányt és ürességet érez, amikor nincs mellette a nő. Lehet, hogy meglepő, de férfiaknál (t.i. nálam) is jelentkezik ez az állapot. Nem gyakran, de annál intenzívebben. Egy nő megszerzése tanulható. A férfi harmincéves korára nagyjából megtanulja, hogy mire buknak a nők, és mi az ő erőssége, amivel hódíthat. Ha jóképű, akkor az sokszor elég – bármennyire is legyen most felhördülés, mert a nők szeretik azzal ámítani a világot, hogy őket a külső nem annyira foglalkoztatja. (Nos, egy frászt!) Ha netalán mégsem annyira jóképű az illető, akkor pedig az kell, hogy vicces, kedves, vagy okos legyen, illetve, hogy ezeket kombinálja. Vagy elég, ha egyszerűen gazdag! (... – Ez itt a felhördülés helye!) Az első félelem a KÜLSŐ. Ez természetes szorongás mindenkiben, és talán nem is kell nagyon sokat beszélni róla. A második félelem a nő MEGSZERZÉSÉRE tett kísérlet. Vagyis leégünk-e, ha nem sikerül? Vannak pasik, akik simán átlépnek egy visszautasításon, vannak, akik nem. De a harmadik félelem a legnagyobb, ami pedig a rettegett MEGTARTÁS. Ez bizony nagyon kínzó tud lenni. Ha nem sikerül valakit megszerezni, akkor végül is nem történik semmi. Eddig sem volt meg, ezután sem lesz meg. Fájni fáj, de túllépünk rajta. De, ha már megszereztünk valakit, és az a valaki nagyon jó, nagyon az, akire vágyunk, nagyon szeretjük, és nagyon vége van az első éjszakának, akkor felkel a nap, és elkezdődik a másnap. A második, a harmadik…, a sokadik nap. Ha a történelmet tekintjük, akkor láthatjuk, hogy egy háborút megnyerni viszonylag nem nehéz. Erő kell, hozzá és rohamok sora. Az ellenséget legyűrjük, ők elszaladnak, mi pedig kitűzhetjük a zászlónkat a sáncukra, és tarzan-üvöltéssel a világ tudtára adhatjuk, hogy mi nyertünk. De kérem, a békét megnyerni?! Na azt nagyon nehéz! Hétköznapi módon jó lenni, az a nehéz! Sokszor elhangzik a nők szájából az, hogy nem lehet minden nap úgy kinézni, mint az első randikon. Ez kérem visszafelé is érvényes. James Bond sem vezet minden nap Aston Martint, mert a küldetés végén vissza kell adnia a titkosszolgálatnak. Manapság egy csók, vagy egy férfival együtt töltött éjszaka már a nők részéről sem bír olyan kötőerővel, mint hajdanán. Régebben azzal csókolóztak, akivel együtt szerettek volna lenni. Úgy értem, érzelmileg. Manapság Pasi 001 megcsókolása, vele való sétálgatás nem zárja ki azt, hogy párhuzamosan Pasi 002-vel menjen az esemesezés, az e-mailezés, összefutás egy kávéra. A nőket is hajtja a kíváncsiság, ezért többen több vasat is tartanak a tűzben egyszerre, mondván: „Majd meglátjuk, hogy mi lesz! Nyerjen a jobb!" Ez az, ami a férfiakat elbizonytalanítja. Mi van, ha van valaki, aki picit jobb képű, picit érdekesebb, picit jobb autója van, és az éppen szárba szökkenő szerelmünket elrabolja. Mennyi pasi van, aki amiatt kesereg, hogy ő nagyon tudna szeretni egy bizonyos nőt, de azt a nőt mindig elviszik a pillanatnyilag érdekesebb pasik. Lehetne most ítélkezni, hogy az a nő, akkor biztos „olyan”, de nem ilyenek vagyunk-e mindnyájan? Nem a jobbat keressük mindig? Mindig izgalmasabb az új ígérete, mint a régi rutinja. Naná, hogy van eset, amikor mérlegre tesszük dolgainkat, és a régi, biztos mellett döntünk, de a lelkünk mélyén nem vágyunk-e mindannyian egy kis új izgalomra? Tegye fel a kezét, aki még sosem csalta meg a párját gondolatban sem! A negyedik félelem az EMANCIPÁCIÓ. Félünk attól, hogy megfelelünk-e a modern kor elvárásainak? Régen azt várták el a nők, hogy egy suhintással legalább két törököt levágjunk. Ezt könnyű volt teljesíteni. Fekvőtámaszokat kellett csinálni, és a kardforgatást gyakorolni. Ma viszont mik a követelmények? Legyünk iskolázottak – legalább annyira, mint a partnerünk. Legyen jó munkánk – egy picit jobb, mint a nőnek. Legyünk általánosan „érdekesek”, ami életre hívja az összes eszement extrém sportot a denevérszögecseléstől kezdve a mountain bike-os könnyűbúvárkodásig. Legyen jó autónk, lehetőleg jobb, mint a barátnőnk barátnői pasijának. Aztán a félelmek mellett vannak még a zavaró tényezők is. Nézzünk párat! Feltételezve, hogy a hölgy külsőleg tetszik, ami a legjobban zavar egy találkozó alkalmával, az a MEGOSZTOTT FIGYELEM. Ismert tény, hogy a nők sokkal inkább képesek több dologra figyelni egyszerre, mint a férfiak. Egy klasszikus kép szerint egy nő vígan tud pulóvert kötni, miközben tévét néz, és közben kikérdezi a leckét a gyerektől. Erre, mi férfiak, képtelenek vagyunk, és talán arra is, hogy elfogadjuk azt, hogy más viszont gond nélkül megteszi ezt. Vagy legalábbis a kapcsolat kezdetén nem nagyon toleráljuk ezt. Az alapszituációban felkészítem a lelkemet a találkozóra, az összes gondomat beteszem egy képzeletbeli szekrény fiókjaiba, és teljes figyelmemmel a hölgyre koncentrálok. Ha a hölgy közben esemesezik, vagy hívásokat fogad, illetve a beszélgetés témáit tekintve túlzottan csapong, az zavaró. Tessék odafigyelést tanúsítani! Vagy legalább eljátszani... A következő zavaró dolog a TÚLZOTT VISELKEDÉS-ANALITIKA. A férfilélek nem túl bonyolult. Nem nagyon szoktunk jelezgetni, utalgatni, „úgyértenihogy”. Ha a hölgy megpróbálja a találkozóhoz vezető levelezésünket, beszélgetéseinket elemezni, akkor – vigyázat, hölgyek! – a határt könnyű átlépni, és onnan már számunkra az elemezgetés azt fogja előrevetíteni, hogy a nő mellett minden mozdulatunkra, szavunkra, rezdülésünkre kényelmetlenül állandóan figyelni kell, mert később talán meg kell magyarázni. Itt kell ismét nyomatékosan szólni az asztrológiáról! A férfiak nem hisznek benne. Kész, slussz! 5-10 perc előadást a témáról mosolyogva végighallgatunk, egy jól hallható „igen”-nel nyugtázunk, és ennyi. Ugyanez a helyzet a macskával/kutyával/kanárival is. Az utolsó talán a sorban, de nem utolsó a fontosságban az, amikor a hölgyek kifejezik, hogy őket egyáltalán nem érdekli a férfi anyagi helyzete, autója, órája stb. Ez azért gond, mert egyrészt ez nem igaz, másrészt a férfinek sikert/erőt kell mutatnia a világ felé, amit manapság nem a levágott törökök számával demonstrálunk, hanem a modern korunk ikonjaival. Tény, amit jó elfogadni: egy férfinak az autó nem egy eszköz, amivel A-ból B-be jut el, és az óra nem arra szolgál, hogy megnézzük, hogy féltizenkettő öt- vagy hat perccel múlt-e már el. Ezek stílust és társadalmi státuszt kifejező eszközök. Ezekkel tudjuk magunkat elhelyezni a férfiak hierarchikus rendjében. (Természetesen egy bizonyos határig, mert ha valaki nagyon hivalkodik a tárgyaival, az már taszító.) De ilyen világban élünk! Én Tigris vagyok, ő egy Zsebibaba, és talán te vagy Micimackó? 2009. június 3. Ha genetikailag tekintjük a dolgokat, akkor elmondhatjuk, hogy majdnem teljesen egyforma minden élő teremtmény ezen a bolygón. Komolyan! Ha például betörnék valakihez este és csak 2%-ban megváltoztatnám a DNS-ét akkor reggel önmagán erősen meglepődve karfiolként, vagy sudár erdei fenyőként, vagy kágyillóként kelne fel. Az emberi faj egyik végpontján ott vannak a polinézek, a másik pontján pedig a - mit tudom én- a baszkok. Mindannyian, mind a 6 milliárd ember befér e két pont közé. És ez nem jelenthet mást, minthogy annyira különbözőek azért nem lehetünk! Egyszerűen nem lehet 6 milliárd változata az emberi létezésnek. Végtére is nem vagyunk kávéházi, kis cukortartó tasakok! Vagy koktél szívószálak! Azt ugye tudjuk, hogy nincs 6 milliárd-, de még 60 féle vadászkutya sem. Elmondja ezt nekünk David Attenborough elégszer a tévében. Továbbá, elmondja, hogy a vadászkutyák ezt és azt csinálják, és ezért ők ettől vadászkutyák lesznek. Aztán lemerül a tengerbe és elmondja, hogy van egy hal ami mindig megtalálja azt a helyet ahol született, visszaúszik oda, szexel egy jót és elpusztul. Ez a hal a lazac. Soha nem találunk majd olyan lazacot, amelyik ellentétes irányban úszna, vagy szivarozna, vagy árpádsávos zászlót lengetne. De Sir Dave nem használhatná ezt az általánosítást ha az embereket kéne csoportosítania. Nem mondhatná azt, hogy:”Minden emberi létezési forma német fénymásológépszerelő és Audival jár!” Ha ezt tenné, biztos kapna egy levelet Sting brazíliai őserdei haverjaitól kb. azzal, hogy: „Az ajkaim tányérnagyságúra vannak nyújtva, a fülcimpámban akkora lyuk van, hogy egy Kis Polski átférne rajta, nincs fénymásolóm és csak annyit tudok a németekről, hogy átsütve ízletesek!” Én még soha nem találkoztam olyannal aki olyan lenne, mint én, és így van ezzel mindenki. Azt gondoljuk, hogy egyediek vagyunk, de a matematikai esélyeket tekintve elmondhatjuk, hogy van még belőlünk jópár a világban. Aggasztó módon ez azt jelenti, hogy Kiszel Tündéből is több van! Az asztrológusok a Hálózat TV-n közlik velünk, hogy ők ezt már rég tudták és az emberek összessége 12 csoportba sorolható! A csoportosításnak semmi köze a természethez, a viselkedéshez és a DNS-hez. Szerintük minden a csillagok állásától függ, és ezért fogja ezen a héten minden Vízöntő odadobni magát egy brazíliai elé és minden Szűz leesik a lépcsőről! Ez, ugye, teljes nonszensz. Röviden: hülyeség! Angelina Jolie is Ikrek, ugyanúgy, mint én, de tőlem még sosem kérték az ő autogramját. És soha senki nem kérdezte még meg tőlem, hogy:”Hogyhogy nem vagy Presser Gábor, hisz te is Ikrek vagy!” Az asztrológia egy reménytelen módja az emberek osztályozásának. Ugyanúgy reménytelen az is, ha címkéket ragasztgatunk emberekre, hogy pl. ha neked plazmatévéd van, akkor C vagy, ha LCD tévéd, akkor B, ha te vagy Bokros Lajos, akkor A. Aztán próbálkozhatnánk azzal is, hogy az emberiséget különböző nemzekre, törzsekre osztjuk. Hogy lennének „a magyarok” és lennének a „a britek”. Ez is rossz! Mert bennem nincs semmi közös sem Kiszel Tündével, sem Freddie Mercury szexuális beállítottságával, ellenben a zenéjével! Akkor hogyan csoportosíthatnánk az embereket? Bizony ez lefoglalta az elméjét néhány nagyon nagy gondolkodónak az elmúlt századokban, de azt hiszem, hogy a megoldásra valamikor a múlt század elején jött rá A.A Milne! Így van! Erre tegnap futás után a fürdőkádban jöttem rá. Hirtelen megvilágosodott előttem, hogy mindnyájan vagy Micimackók, vagy Malackák, Tigrisek, Kangák, Zsebibabák, Nyulak, Baglyok, és Fülesek vagyunk! Vegyük csak például Havas Henriket. Ő egy Bagoly. Nagyon komoly, nagyon okosnak hiszi magát, de a Vágó-féle kvízműsorból kiderült, hogy a nevét sem tudja lebetűzni rendesen. Vagy Bagi Iván. Ő Malacka. És én, aki a tízórai mellett a tizenegyórait is szereti függetlenül attól, hogy délelőtt tizenegy van-e vagy este kilenc, és ezért most futnia kell, én Tigris vagyok. Némi Füles vonással, mert néha ok nélkül is szomorú vagyok! És szeretek annak lenni! Gondoljunk csak valakire akit ismerünk! garantálhatóan be tudjuk illeszteni a Micimackó valamelyik karakterébe! Zorán? Füles! Somamama Gésa? Kanga!  Vallom, hogy a Micimackó a legviccesebb és a legmélyebb gondolatokat ébresztő könyvek egyike amit valaha is kiadtak! Ha a nevetéstől és a bánattól potyogó könnyek mögé nézünk, ott találhatjuk az egész életünket. Továbbá, ebből az osztályozásból sok mindenki profitálhatna. A digitális geek-ek megcélozhatnák a Füleseket, a méhészek pedig küldhetnék az e-mailjeiket közvetlenül a Micimackóknak. Vagy vegyük csak a társkeresést! Az nem segít, ha Vízöntő-t keresünk, mert megkaphatjuk Kapócs Zsókát is, és Abraham Lincoln-t is! Miért nem keresünk Kangát, vagy Tigrist? Tudnánk pontosan, hogy milyen típusú emberrel találkozunk majd a teázóban ülve! Munkaadók nagyon nagyot kaszálhatnának ezzel a módszerrel. Nem kéne végigolvasniuk a CV-kben lévő összes hazugságot. Például, legyen egy pedagógus akármennyire is képzett, mégsem szabadna gyerekek közelébe engedni, ha ő egy Füles! vagy mi értelme van felvenni egy burkolót, ha ő egy Tigris? Nos, fura, nem? Ha a Rubik Kocka állásának összes lehetséges változatát kiraknánk, és egymás mellé tennénk a kockákat, akkor lánc kb. 261 fényévnyi hosszú lenne. 519 kvinttrillió lehetséges állása van minden egyes kockának. És most jövök én itt azzal, hogy az emberi fajnak összesen nyolc változata lenne!? A lúzerek itala: a tea 2009. május 28. Alapvetően megértem, hogy az emberek miért választják azt, hogy kommunisták-, tetováltak, vagy amerikaiak legyenek. Talán nem értek egyet velük, de mindhalálomig harcolnék azért, hogy szabadon kifejezhessék önmagukat. Na jó, halálomig azért valószínűleg nem, mert nincs olyan körülmény, hogy én azért vállaljam a halált, hogy például egy sötétzöld lesátorozhasson a mezőre, és ezért ne lehessen megépíteni az M0-ás körgyűrűt! Szóval, amíg gond nélkül felfogom, - vagy jobb szó: - elfogadom azt, hogy az emberek miért akarnak elektromos autót vezetni, és miért ordibálnak még mindig csimpánz módjára ha meglátják a volt miniszterelnököt, sőt még azokat is megértem, akik úgy határoznak, hogy csak úgy mókából elmennek valamiért Ausztriába, de azt már végképp nem értem meg, hogy miért isznak az emberek teát! Nemrégi felmérések azt mutatták, hogy a teafogyasztás egyre nő. Ezt tapasztalom magam is, mert egyre több ismerősöm szervez találkozót teázókba. Lassan az angolok után mi leszünk a legnagyobb teafogyasztók S, ez meglehetősen zavarbaejtő! Én magam, ha szeretek meginni egy csésze teát olyan 5 óra körül, mert eleve ez a tea-idő, de vannak akik teát isznak kávé-időben, és üdítő-időben és tej-, és tejeskávé időben is. Először is, teát kérni vendégségben teljesen antiszociális dolog, mert egy csomó összetevő kell hozzá! Amellett mindenkinek megvannak a saját teaivási szokásai. Ezért nekem kell otthon mindig tartanom reggeli teát, délutáni teát, fekete teát, Earl Grey-t, Pickwick-et, Twinnings-t, zöld teát, gyümölcs teából legalább négyszáz félét, roiboss teát, mindezekből koffeines és koffeinmentes változatot is. Cukrot, édesítőszert tabletta- és cseppenthető lötty formájában, továbbá citromot, citromlét, mézet, tejet. Emellett amikor felszolgálom akkor jön a kérdés, hogy nincs-e esetleg valamilyen kis süteményem hozzá, Van, de természetesen sosem az amit az illető szeret. Hoppá, abból is kell tartanom édeset, csokisat, teljes kiőrlésű gabonásat, sósat! Mint ahogy ha tejjel kínálom a vendéget, akkor citromlével kéri. Ha citromlét viszek, akkor üresen issza. Ha nem viszek semmit, akkor olyan arccal kortyolgatja, mint akivel éppen most közölték, hogy ugyan bizonyíték hiányában, de népszórakoztatási célból mégiscsak felakasztják, mert később kiderül cukor és citromlé is kellett volna. És ne is beszéljek a cukor-méz párosításról, mert még véletlenül sem találom el, hogy mi kellene. Namost, ezután elő kell bányászni a teafőzőt! Igen, teafőzőt, mert én a legteljesebb mértékig visszautasítom a vízforralót, mint eszközt. Szerintem ennél haszontalanabb és értelmetlenebb dolog nincs a világon, talán a „mentes” ásványvíz, és a DJ - mint foglalkozás- kivételével. A teafőző jobb családokban a szekrény legmélyén hever, mert az esküvő után betették oda, és azóta elő sem vették a szintén haszontalan és poros fondue készlettel egyetemben. Nem vagyok nagy kávéivó, de ha az ember vesz egy normális kávégépet, akkor egy gombnyomással elővarázsolhatja a vendégeinek az itókát, és semmi gond. A beszélgetés elkezdődhet, és nem kell a konyhából ordibálni a másiknak. Emellett azt mondják, hogy a kávéivó emberek többet utaznak, ettől jobban ismerik a világot, szélesebb látókörrel rendelkeznek tehát intelligensek, ezáltal stílusosak, vagyis európaiak! Természetesen lehetne vitatkozni, hogy a kávé besárgítja a fogakat és a szívünk kiugrik tőle a mellkasunkból, de az igazság az, hogy a tea is épp annyira egészséges, mintha egy olyan csőretöltött géppiszoly csövét szopogatnánk aminek a ravaszán egy ugandai 12 éves katonagyerek ujja játszik. A tealevél nyolc százaléka toxikus, kb. 25% semleges, és 2% sima koffein. A maradék pedig sav, klorofil, só és tannin- ami akkor veszélytelen ha a gyomrod belső fala olyan mint a lópokróc. De az általában nem olyan strapabíró, hanem finomabb. A gyógyfű teák legalább annyira veszélyesek, mert ha valaki eljön hozzám és ilyen teát kér, akkor könnyen kellemetlen helyzetben találhatja magát, mert akkor én szimplán sírva fakadok, ugyanis olyan teám nincs a készletemben. Gyógyfüves tea egy nonszensz! Vagy legjobb esetben értelmetlen! Legrosszabb esetben előhoz valami őrületes egészségcentrista sznobériát, hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki félóráig azon tanakodik magában, hogy vajon megfelelő bort rendelt-e az ételéhez és ezzel halálra untatja a többieket az asztal körül. A kínai tea? Ha valaki kipróbálta már, akkor tudhatja, hogy ugyanazt az eredményt érheti el de sokkal olcsóbban, ha a saját vizeletét issza meg! Most néhány olvasóban - amellett, hogy gondolatban elküldött melegebb égtájakra-, felmerülhet a kérdés, hogy miért írok én itt a teáról. Különösen ezekben a nehéz, válsággal telített, nehéz időkben? Nos, erre nekem van egy elméletem: Azért mert a tea és a válság összefügg! :-) Gondoljunk csak arra, hogy hány francia és olasz bank ment tönkre? Egy sem! És hány híres-neves brit és amerikai bank és pénzintézet jelentett csődöt? Sok! A francia és olasz bankok azért nem mentek tönkre mert ott az emberek koffein ivók! Reggel felkelnek, isznak egy eszpresszó kávét és felpezsdülve, tettre készen mennek dolgozni! Ellenben Britanniában a City bankárai reggel úgy kezdik a munkát, hogy egész nap egy maroknyi levél párlatából kinyert meleg vízzel akarnak működni! Naná, hogy nem megy! Persze, most meg azt lehetne felhozni, hogy Amerikában is nagy a zűr, és ott is kávét isznak, de mielőtt ez elhangzana, azért hadd mutassak rá, hogy ez nem így van! Ők valami granulátumra ráeresztik a forró vizet, azt habszivacs pohárba öntik, nehogy megégesse a kezét az állampolgárnak, s azzal olyan mértékű lelki sérülést okozva, hogy negyvenmillió dollárt ítéljen meg neki a bíróság, és azt a löttyöt ők kávénak nevezik, és azt isszák. Nos, azzal sem lehet messzire jutni! Az egyetlen területe az életnek ahol a teázás igazolható, az a kétkezi munkások világa lenne, merthogy a teát iszonyú hosszú ideig tart elkészíteni, és ezért egy kellemes lébecolást lehetne beiktatni a munkanapba. De ezek a munkások nem annyira a tealeveleket, mint az árpa készletet érzik magukénak. Szóval, a tea manapság divatos, de már egy letűnt kor itala. Ha az ember elkészít egy teát, leül egy jó helyen teázni, és kortyolgatás közben figyeli a világot, a világ hirtelen fekete-fehérré válik. Vagy ami találóbb: olyan lesz, mint nagyapáink, nagyanyáink mindennapjait ábrázoló megsárgult, sephia színezetű zsánerfotói! És milyen jó is néha ilyen szinekben látni ezt a modern, eszpresszó-CNN-MTV világot! Nemde? :-)  Vidéki élet 2009. május 22. 35 év felettiek figyelem! Budapesten élsz, van gyereked aki már diszkóba jár, vagy nincs gyereked de te már nem mennél el diszkóba. Szeretsz a városban élni, de akkor a főváros vezetésének jószándékú emberei bogarat tesznek a füledbe. Minden áldott nap elmondják, hogy a belvárosban a forgalom kritikus szintet ért el, és a WHO olyan szennyezést mutatott ki ami minden élőlényt, férfit, nőt, öreget, fiatalt egy hét alatt hidegre tesz! Elmondják, hogy influenza és besurranó tolvaj van a klozettodban. Ennek meg is lesz a hatása és elkezdesz azon gondolkodni, hogy talán ideje lenne elköltözni. Aztán egy nap kezedbe veszed a Szép Házak magazin egyik példányát - szerintem az egyik legveszélyesebb magazin amit manapság publikálnak- és meglátsz benne egy kis parasztház jellegű portát, muskátlival az ablakban, fehérpárnás ódon falócával a tornácon, és máris azon gondolkodsz, hogy vajon mennyit is kaphatnál a városi lakásodért!  Először az embert félrevezetheti az a tény, hogy ha elad egy jó budapesti lakást, akkor a kapott pénzből megveheti mondjuk Nógrádot, úgy ahogy van várromostól, Balassagyarmatostól együtt, de a legelső problémával akkor szembesül, amikor leköltözik vidékre. Kiderül ugyanis, hogy az a mennyiségű bútor, ami már kicsit sok is volt a pesti lakásba, vidéken még arra sem elég, hogy a WC-t berendezzük vele.  De nem számít, ez nem tántorított el engem sem!  Jelenleg egy pont nekem kitalált IV. kerületi tetőtéri lakásban élek egy társasházban, amiben egy dolognak ismerem híját, mégpedig, hogy terasz, balkon nincs! De szerencsém volt, mert újépítésű lakásba költöztem be, így törvényszerű volt, hogy a lakás beázik, amiért is fel kellett mennem a padlásra és a tetőre és ott felfedeztem a saját „tetőteraszomat”. Igazából nem is tetőterasz az, hanem csak simán a tető, de mivel én ajtóm előtt van a padlásfeljáró és régi vasutas múltamból nekem van csak hozzá szakaszkulcsom, és a közös képviselőnek a VII. kerületben, de neki a budapesti forgalomban négy napig tart eljutni hozzám, így nekem a legkönnyebb a tetőt időről-időre birtokba venni. Nem nagyon csinálok ott mást, mint kánikulai estéken felmegyek, leterítek egy plédet és azon heveredve nézem a csillagokat, a budai, szentendrei hegyeket.  De én is védőfelszerelés nélkül vettem a kezembe a magazint, és azon kaptam magam, hogy az internetet bújom kertes, családi házat keresve! Találtam is párat Dunakeszi környékén, mindegyiknek ígéretes neve volt, - a legzordabb azt hiszem úgy hangzott, hogy „Mennyország-liget Mediterrán Lakópark”. Mondjuk a legtöbbjük a Duna árterének a közvetlen szomszédságában volt, ami javarészt azt jelenti, hogy ha pötyörög az eső valahol a tótok vagy a germánok lakta területen, akkor saját vízforrás tör fel a házam második emeletén, valamint a földszinti konyhát csak könnyűbúvárként tudom megközelíteni. Ennek is van előnye, mert elég csak kinyitni a sütő ajtaját, és megvárni amíg egy ponty szépen beleúszik, majd rázárni az ajtót és várni amíg visszavonul a víz.  Aztán eszembe jutott, hogy hosszú évekig ilyen kertes, családi házban laktam, és Istenemre mondom jó volt, de nem volt könnyű! Egy kertes ház sosincs kész, mindig van valamit csinálni. Ha megjavítottad a kerítést, a nyikorgó kaput, elűzted a vakondot a kertből, kiszedted a falevelet az eldugult esőcsatornából akkor leülsz és azt mondod, hogy végre most kész vagy. De akkor körbenézel és rájössz, hogy le kellene már nyírni a füvet.  Az egyik barátom is belevágott a nagy vidéki életbe, és kiköltözött a festői kis falucskába, épített kis házacskát, és reggelente beül a kis autócskájába és egy rövidke másfél óra alatt meg is teszi azt a húsz kilométeres távolságot a dugóban araszolva a munkahelyecskéjéig, majd ugyanezt az időt futja este hazafelé. Haza is ér olyan kilenc óra felé, és rájön, hogy nincs kertésze sem arra, hogy a füvet lenyírja, a virágokat meglocsolja, sem arra, hogy a feleségének megadja azt, amire ő már képtelen, mert csak bezuhan az ágyba. Saját bevallása szerint már megérdeklődte, hogy magánszemély kérheti-e a NATO légierejét, hogy szőnyegbombázza a saját házát.  Nagyon sok ember azt képzeli, hogy az agglomerációban élni nagyon hangulatos, és romantikus és könnyű dolog, hiszen már vannak lebetonozott utak, nincs pestis járvány, és nem végzik ki az embert boszorkányság vádjával. Nos, ez nem teljesen igaz!  Azt mondják a vidék csendesebb. De ha hallasz valamilyen hangot hajnal 4-kor a városban akkor simán a másik oldaladra fordulsz és alszol tovább. Hallj csak valami hangot vidéken hajnal 4-kor, a frász kitör, hogy valami részeg barom akar tévedésből bejutni a házadba, vagy a helyi népes család egyik tagja szolgálja ki magát a garázsodban a szerszámaid közül, vagy a róka tizedeli a tyúkokat, vagy a nyulak eszik a zöldségedet.  Hah, a nyulak. A tapsifüles ugye nagyon aranyos, cuki-muki jószág. Egy frászt! Bejön a kertedbe, és ha nem is eszi meg, de kikaparja a veteményeskertet, összeugrálja a virágágyást. Na most, ha veszel egy flintát és pont a tapsifüles két szeme közé lősz, akkor a helyi zöldkabátos szakállas ember, valamint a nyulat sosem látott városi állatvédő kikiált vérszomjas, anyaszomorító fasisztának és majd a reggeli Mokkában valami okos agressziókutató kielemez.  A másik tévhit, hogy a vidék jobb a gyerekeknek. Nos, egy bizonyos pontig így van. De nézzük a dolgok másik oldalát. Ha a gyerek a városban tanul meg biciklizni, akkor odafigyel majd a közlekedésre. Ám ha mégsem, akkor szerencsétlen módon elüti egy autó, ami a dugóban araszol, vagy kifordul-befordul valahová, és nem megy többel, mint 30 km/h. Vidéken a gyerek azt látja, hogy nincs nagy forgalom, és ha elüti egy autó, akkor az az autó a magyar közlekedési morált ismerve nem harminccal, hanem százharminccal megy. Mindekét eset szörnyű, de hol van nagyobb esélye a szerencsétlen kis klambónak? Mivel a rendőrség annyira megerősödött, hogy minden ötszáz vidéki településre jut három fakabát, azok pedig vagy azzal vannak elfoglalva, hogy a helyi nagyvállalkozó maffiás üzleteit biztosítsák, vagy éppen Pesten próbálják megakadályozni, hogy a nagyérdemű kultúrjobb ripityára szedje a belvárost a magyar szabadság ünnepére hivatkozva, így olyan száguldozás van két vidéki település közötti úton, hogy ahhoz képest a Hungaroring főműsoridejében is valami elhagyott mezőgazdasági földútnak tűnik.  Aztán a vásárlás. A városban ha kell valami akkor leszaladsz az üzletbe, kikéred az árut, azt mondják, hogy ennyi-, és ennyi, kifizeted és fél perc múlva otthon is vagy. Vidéken először is autóval el kell menned az üzletbe, ahol belecsöppensz egy szappanoperába. Vagyis vagy épp kitárgyalják az aznapi délutáni szappanopera történéseit, vagy a településen történt dolgokat - ez a kettő gyakorlatilag ugyanaz: ki feküdt le kivel, kinek vagy gyereke kitől amiről nem is tud. Kártyával gyakran nem tudsz fizetni, és bankautomata pedig csak a városban van. Puff, ördögi kör!  Az is probléma vidéken, hogy nem tudod értelmesen elkölteni a pénzed. Vidéken kocsma van és nem vendéglő, így nem tudsz kulturáltan eltölteni egy estét, mert Rejtő Jenőt idézve:”Délután 5 órától az úri közönség verekszik!” Mozi már rég nincs, vagy ha van akkor olyan filmeket játszanak, amelyek akkor készültek amikor Leonardo DiCaprio meg sem született!  Ha van jó dolog, amiért érdemes vidékre költözni, akkor az a parkolás. Nem kell minden alkalommal amikor megérkezel valahová az utolsó félórát azzal tölteni, hogy parkolóhelyet keress, és ha vége az eseménynek, akkor húszperces gyalogtúrát tenni az autódig, amikor kiderül, hogy rossz parkolóba érkeztél, és az autód pont ellentétes irányban van. Egy pláza teremgarázsa felér Minotaurusz labirintusával!  Vagy a másik ok a csúcsforgalom. Ugyan van már csúcsforgalom egy vidéki városban, de az reggel 8:22-től 8:27-ig tart és ugyanez a helyzet délután is. Az egyik ismerősöm elszörnyülködve mesélte, hogy milyen nagy lett a forgalom, mert a piros lámpánál 12 autó torlódott fel! Jah….jönne csak Hungária körútra!  Városban megfulladsz a szmogtól nagy a forgalom, de izgalmas. Vidéken tiszta a levegő, nincs nagy forgalom, de csak félóráig izgalmas.  Akkor most hol jobb élni? Bevallom nem tudom!  Talán mindig ott, ahol épp nem vagyunk? H1N1 veszélyes? Ugyanmár, sokkal rosszabb is jöhet! 2009. május 11. Mostanában tele van a média mindenféle hírekkel a sertés influenzáról. Hogy félelmetesebb legyen át is keresztelték H1N1-nek, mert az olyan jól féltudományosan hangzik ki lehet mondani komoly és aggódó arccal.  Ám, ha a vírusok veszélyességét vesszük, azt mondhatjuk, hogy a H1N1 meglehetősen gyenge eresztés. Nem könnyű elkapni és elég erőtlen is!  Mindenféle horrorisztikus hírek ellenére 95%-a azoknak akik elkapták meggyógyulnak és vígan élhetnek tovább. Tehát érdemes az iskolákat nem bezárni és hagyni, hogy a repülőgépek továbbra is cirkulálhassanak a bolygónk körül.  Ám, mi lenne, ha az Eboláról lenne szó? Amióta 1976-ban a vírustörzset felfedezték, azóta jóformán csak viccekben szerepelt. Rögtön ki is emelték a legfontosabb hatását, hogy cseppfolyósítja a testben lévő zsírt, így a Geronazzo/Keleti Györgyi féle plasztikailag feljavított hölgyek szerint egy alternatív módja lehetne a zsírleszívásnak. De én is felelős vagyok ezért a hozzáállásért! Mindig amikor a háziorvosommal beszélek, azt mondom neki, hogy elkaptam az Ebolát, és nevetünk!  Azért ez annyira nem vicces. Ez is az immunrendszert támadja meg, de ellentétben a HIV vírussal, ami hagyja, hogy valami más nyavalya küldjön a föld alá, az Ebola szépen, akkurátusan végigmegy a testen, és teszi ezt egy cápa hidegségével és a Terminátor könyörtelenségével.  Először a vér kezd el rögösödni, elzáródásokat okoz májban, a vesében, a tüdőben az agyban, mindenben. Aztán megtámadja a kollagén állományt - ez az anyag gyakorlatilag a ragasztó, ami egyben tartja a testet-, tehát a bőr szimplán kezd lejönni. Általában a fertőzött embernek kiesik a nyelve, a szemei vérrel telnek meg, és a belső szervek cseppfolyósodnak mielőtt az orron keresztül eltávoznának. Kivétel a gyomor, mert azt szimplán a tartalmával együtt kihányjuk.  Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy az Ebola belülről kifelé haladva élve megeszi az embert, hogy aztán ne hagyjon szépen öntudatlan állapotban átjutni a túlvilágra, hanem végül egy görcsös, epilepsziás rohammal végezzen az állampolgárral, hogy az még pár liter fertőzött vért tízméteres körzetben biztosan szétszórjon.  Ebola fertőzésben nem lehet méltósággal meghalni, és nagyon kevés ember tud kikecmeregni belőle. A H1N1 túlélési arányával ellentétben, még az Ebola leggyakoribb felbukkanási területén is, - Kongóban, ahol elvileg a legnagyobb mértékű immunitásnak kellett vele szemben kialakulnia-, a fertőzöttek 98%-a meghal. Meghalnak még a legjobb, leginkább erre szakosodott orvosi ellátás ellenére is, mert ott vannak a gazdag országok Ebolát kutató központjai és kórházai.  Nos, ezen a ponton, azt lehetne mondani, hogy:”Na, és akkor mi van? Nincs Ebola veszély a világon!” Óh, dehogynem! Bizony, hogy van!  35 évvel a felfedezése után, és többmilliárd vizsgálatokra és ellenszerekre elköltött dollár után sem tudjuk, hogy honnét származik! Vannak akik szerint a vírushordozó egy denevér, vagy egy pók, vagy egy űrlény. Csak annyit tudunk, hogy időről-időre valaki Zaír-Kongóban előjön a dzsungelból és a gyomrát egy szatyorban hozza magával.  A vizsgálatok azt mutatták, hogy a vírus egyszerű és ősi, és talán az idők kezdete óta létezik, vagy legalábbis azóta, hogy Medveczky Ilona táncolni kezdett. Ezért feltételezhetjük, hogy azóta megölt párezer embert!  Pár ezret?  Igen, „csak” pár ezret, és azért ennyire relatívan keveset, mert nem tud gyorsan terjedni, ugyanis nagyon gyorsan öl! Ám, most, hogy Zaír-Kongó már bekerült a nemzetközi repülőjáratok hálózatába, egy fertőzött személy simán landolhat Londonban, New York-ban, vagy Frankfurtban és juthat túl minden ellenőrzésen mielőtt saját maga tudná, hogy beteg.  Láttuk már hogyan működött ezt az AIDS esetében. Ki tudja meddig toporgott ez a vírus a dzsungelben, és játszadozgatott az egymással wicky-wacky-ző majmok között, mígnem az egyik majom a nyálas kezével megkarmolt egy amerikai katonát. Aztán megépült a Kinshasa Autóút ami kettészelte Afrikát kelet-nyugati irányban és az emberek, a kamionok, teherautók elkezdtek özönleni oda-vissza, és az AIDS berobbant a világba. 25 évvel később 22 millió halott írható a számlájára. 2003 volt az az év, amikor az AIDS áldozatainak a száma megegyezett az első és a második világháború áldozatainak az együttes számával, és a történészek és a mérnökök úgy tekintenek a pán-afrikai autóút megépítésére, mint a XX. század egyik legnagyszerűbb vívmányára.  A HIV -szögezzük le- szintén egy szánalmas kis vírus! Csak 20 másodpercig marad életben a levegőben, csak akkor terjed emberről emberre, ha valami oltárian nagyon szenvedélyes szexet produkálnak, és neki tíz évbe telik az, amit az Ebola tíz nap alatt elvégez.  A pár évvel ezelőtt a SARS (atipusos tüdőgyulladás) bebizonyította, hogy mennyire összezsugorította a világunkat a légi utazás: egy orvos gyengélkedik és köhint kettőt egy Hong Kong-i szállodában, és két héten belül olyan járvány fenyegeti az emberiséget, hogy még Kanada is önjogon bekerült a nemzetközi hírekbe! Ugyanúgy, mint HIV vírust, a SARS-t is nehéz elkapni. Nem úgy az Ebolát! A kilencvenes években a kutatók egy nagy szoba egyik sarkába, egy ketrecbe betettek egy fertőzött majmot, a másik, átellenes sarokba egy egészséges majmot. Közöttük volt csaknem 30 méter, a két majom nem érintkezett egymással, csak ugyanazt levegőt szívták a szobában. Senki és semmi nem jutott be a szobába és a szoba légterébe. 14 nappal később az egészséges majmot megölte az Ebola.  Ha Hollywood terméséből tájékozódunk, akkor azt hihetjük, az emberiséget a pusztulásba valami nagy meteorit, vagy a nukleáris háború, vagy Justin Timberlake amerikai angolja fogja beletaszítani. De ha az Ebola valaha is felkerül egy repülőgép fedélzetére, akkor a szakértők szerint hat hónapon belül a bolygó lakosságának 90%-a halott lesz. Amerikában - akik jók névadásban- a már adtak is egy kódnevet a lehetséges Ebola járványnak: „Slate Wiper”, ami táblatörlő szivacsot jelent. Vagyis a Föld népsűrűsége úgy fog kinézni az Ebola járvány után, mint a teleírt iskolai tábla miután a hetes vizes szivaccsal azt lemosta.  Bevallom, egy kicsit aggódom, ha arra gondolok, hogy hogyan reagált a világ a SARS-ra, vagy a madárinfluenzára. Szeretjük azt hinni, hogy a kormányoknak van valami titkos cselekvési tervük mindenféle katasztrofális eseményekre. De azt kell látnom, hogy van pár ember akik politikai szempontok szerint bizottságot alakítanak, és azt mondják, hogy „Óh…”, és „Istenem”, vagy „Ezt nem tehetjük”, vagy „ Gondoljunk a részvényesekre”.  Kellene egy terv, ami ilyen esetben minden cécó nélkül felruházná a szakértőket, tudósokat, hogy azonnal leállítsák a teljes légi közlekedést és kijárási tilalmat rendeljenek el. Kire és milyen szervezetre lehetne ezt bízni? Az Egészségügyi Világszervezetre (WHO) , az ENSZ-re? Ezeknél nagyobb gittegylet nem is létezik! Még az izlandi kormányánál is jelentéktelenebbek. Az amerikaiakra? Attól tartok rájuk sem! Osama-t sem találják már csaknem tíz éve, akkor hogy találnának meg egy olyan dolgot ami akkora, hogy ennek a mondatnak a végén lévő kérdőjel pontjára ráférne kb. egymillió? Valamint bármi, ami a zsírt eszi és valamilyen módon is karcsúsít, azt Amerikában örömmel üdvözlik! Ujjazd meg a szürkemarhát, avagy Karámba az Isten barmát! 2009. május 23. Életemben eddig kétszer verekedtem komolyan. Egyszer gyerekként, egyszer pedig kamaszkoromban. Egyikre sem vagyok büszke, de ma is megtenném! Igaz az első minősített esete volt a cselekménynek, csaknem javítóba vittek miatta, mert egy haverral -én olyan 10 éves lehettem, ő 3 évvel idősebb- jóformán pépesre agyabugyáltunk egy állatorvost, mert részeg volt az a senkiházi, és a szemünk láttára egy sérült, földön fekvő lovat fejbe rúgott. Mi megéreztük, hogy mi is a düh, -kesernyés íz a szájban az adrenalintól- de nem szóltunk semmit, csak kerestünk két erős paradicsomkarót és szó nélkül megadtuk neki ami járt. Nemhogy nyolc-, de huszonnyolc napon túl gyógyuló sérülést okoztunk. Kamaszkoromban pedig azért, mert megalázták a szerelmemet! Igaz ő azt nem észlelte, mert csak én hallottam, de nekem az is elég volt. Ma, az Isten egyik tudatlan barma eszembe juttatta ezt az esetet. Többen az ismerőseim közül felhívták a figyelmem egy cikkre ami -írjuk le, mert minősíti az oldalt-az Indexen volt olvasható és magától a tudatlan baromtól, -ismét írjuk le-, Szily Lászlótól származott. Azt mondták nekem, hogy olyan vicces volt az írás néhány mondata, és olyan stílusban íródott amilyeneket én is szoktam írni, s azok közül is leggyakrabban ezt idézték:”Pont olyan érzés volt, mintha az Ujjazd meg a szürkemarhát! 3.-ra kellett volna rákérdeznem a Szent István Társulat könyvesboltjában.” Szabadszájúnak lenni ma Indexes körökben menő dolog. Gondolom, hogy a jámbor lélek úgy gondolta, hogy ezzel a kifejezetten otromba írással, ahol férfias bátorsággal rúg bele még a tizenegynéhány éves gyerekbe is, egy lépést tesz a Pulitzer-díj felé. Csak közbevetve: Lacika, a gyerek bűne az, hogy megszületett? Emlékezz csak vissza, te ugyan kéredzkedtél-e erre a világra, vagy csak úgy lettél? Volt-e neked beleszólásod, hogy hová születsz? Ám a válaszom az ismerőseimnek az, hogy nem! Én ilyet soha nem írtam volna! Nem tartom magam prűdnek, hisz elég elolvasni az előző írásaimat, nem ijedek meg ha a szexről kell beszélni, sőt vannak akik reménytelen esetnek tartanak, mert megnézem a sci-fi filmeket, szeretem magam összeolajozni, húst eszem és háromezer köbcentis autót vezetek, valamint nem sírtam a Titanic végén, mert nem bírtam végignézni, de ilyet én soha, soha, soha nem írtam volna. Nekem a cikk és különösen az idézett mondat nem vicces, végképp nem stílusos, hanem borzasztó. Iszonyatos! Szóval, kár volt kipréselni azokat a bekezdéseket, de nem haragszom, mert az Isten azért teremti a barmokat, hogy a többiek lássák, hogy milyennek nem szabad lenni! A szürkemarhával végzett tevékenység technikai részét mindenki ismeri. Számomra az a szó fejezi ki a legnagyobb megaláztatást ami nőt érhet. Lehet, hogy van aki kedveli, az sem ördögtől való, de én emiatt verekedtem kamaszként, mert megkérdezték tőlem, hogy megtettem-e már. Az én értékeim szerint két ember között a szexualitás gyönyörű dolog. Ha már beleszőttem a Mindenhatót ebbe a pár sorba, akkor nem azért adta-e ő ezt az embernek eszközül, hogy a biológiai céljának beteljesítése gyönyört okozzon? Nem azzal jár-e a meztelenség és a szeretkezés, hogy mindenünket odaadjuk, megmutatjuk, feltárjuk, és a társunknak a tökéletlenségünk ellenére is tetszünk. Szeret olyannak, amilyenek vagyunk. A nyilvánvaló öröm mellett a legboldogabb pillanat amikor elkapjuk a szerelmünk tekintetét, aki csak egy picit elmosolyodik, és magához ölel. A teljes odaadás és kitárulkozás pillanatait élhetjük meg és nők részéről pedig ezt a szó szoros értelmében is megkaphatja azt a férfi. Ennél nincs nagyobb ajándék. A szó gyűlöletesnek hangzik. Nekem a női lét, a nőiesség sárba tiprását jelenti. Meglehet, hogy túl érzékeny vagyok. Nem vitatkoznék ezzel, de az én érzéseimhez, az én felháborodásomhoz ragaszkodom. Tiltakozom a szó ellen! Nem szeretem látni, hallani sem! Inkább leszek bamba idealista, reménytelen romantikus, vagy olajos, húsevő vadember, de a pillanat az enyém, amikor meghallgatom kedvencem, a hangszerelmem dalát és ábrándozom az együttlét öröméről! Nem értem pontosan a dalt, de nekem a harmóniát jelenti. Ha filmzene lenne, egy gyengéd szeretkezést tudnék elképzelni.... Íme: http://www.youtube.com/watch?v=EwH761CoFKw Női balfogás, reglap a neved! 2009.május.13. Ha már az internetes társkeresésnél tartottam a múlt héten, hadd folytassam is azzal! Nyilván mindenki számára ismerős, hogy ha regisztrálja magát valamilyentárskereső oldalra, akkor el kell készíteni a bemutatkozó lapját. Ez a lap lehet ötletes és lehet szörnyű is. Nők általában a következő hibákat követik el: Bemutatkozásként egy verset idéznek. A legtöbb férfi verseskötetet csakajándékba kap, tehát nem fogja boncolgatni, hogy az idézetben lévő metaforák hogyan értelmezendők. Továbbá, nincs olyan vers, aminek az lenne az üzenete, hogy „egy gonosz, önző hárpia vagyok”, de a kapcsolatok a való világban köttetnek, így az idézetek nem is igazán informatívak. A verses bemutatkozás nem csak szánalmas fantáziátlanságra utal, hanem még azt is sejteti, hogy az illető vagy nem veszi komolyan a társkeresést, vagy nincs birtokában olyan agyi, nyelvi képességeknek, hogy pár értelmes mondatot megfogalmazzon önmagáról. Ha pedig nem tévedek, akkor önmagunk bemutatása, a leíró fogalmazás készítése általános iskola 3-4. osztályos tananyag. Emellett még az is probléma, hogy leggyakrabban olyan versek kerülnek kiválasztásra, amelyeket az igénytelenebb emlékkönyvekbe szoktak írni süldő lányok süldő lányoknak. A másik gondom az életkorral van. Itt a kérdés többrétű. Az első dolog azéletkor közlése. Tehát, lányok, asszonyok, nők és hölgyek: Hiába kenik magukra a világ összes sminkjét, kenceficéjét, mi akkor is látjuk,hogy nem huszonnyolc, hanem negyvenkét évesnek tetszik lenni. Bár a férfiak figyelmetlenek, de akkor is észrevesszük, hogy a nyak, a kéz már nem egy huszonéves lány feszességét hordozza. A petyhüdt felkar, az eres kéz, a szeplős, megereszkedett nyaktáj el fog árulni mindent. Valamint, hiába gondolja valaki magát fiatalosnak, mert a „fiatalos” és a „fiatal” nem ugyanaz, mint ahogy a „majdnem elérni a vonatot” azt jelenti, hogy „lekésni a vonatot” és bamba, csalódott arccal ott toporogni az állomáson. Tudom, hogy a fiatalság nem érdem, hanem egy állapot, éppen ezért nem lehet érdemként feltüntetni az egykor volt állapotot. Léteznek olyan pasik, akik társul egy idősebb nőt választanak, de ők a kivételek. Statisztikailag a férfiak száz százaléka a tőle fiatalabb nőket keresi, tehát, ha nem muszáj, akkor nem kéne senkinek megalázni a magát azzal, hogy hozzá képest kisfiúkra utazik. A másik aspektusa a dolognak az öltözködés. Nincs annál sajnálatra méltóbb,mint amikor egy 30-as nő úgy öltözködik, mint a 14-16 éves. Nem más ez, mint a nők önámítása, gondolván, hogy „Óóóh, rajtam még ez is jól áll.” Nos, nem áll jól. A legjobb eset, amikor viccesnek hat. A legrosszabbat pedig hadd ne említsem! Ellenpéldaként elég, ha csak azokra a szépségversenyekre gondolunk, ahol 13-16éves csajok méretik meg magukat. Európában ez nem nagyon divat, sokkal inkább az Egyesült Államokban, de mint minden, ez is begyűrűzik. Szóval, ezeken a versenyeken a 15 éves lányok ki vannak sminkelve, magas, tűsarkú cipőkben botladoznak, és azt gondolják, hogy nagyon szexik. Pedig nem azok, és rossz rájuk nézni! Szinte nem tudjuk, hogy szánjuk-e őket,vagy nevessünk rajtuk. Önmagában a test nem szexi, hanem a testben élő ember miatt lesz valaki szexi.Ha egy 30-35 éves nő 16 évesnek öltözik, attól nem lesz fiatalabb, tehát könnyebb, olcsóbb volna, ha kiírná magára, hogy „Nem tudok számolni, és nem nézek tükörbe!”. Mindent egybevetve nincs annál röhejesebb, mint amikor egy kis csitri próbál nőként viselkedni, vagy ha egy nő próbál csitrinek tűnni. Az első esetre mentség lehet a fiatalság, a másodikra már nincs mentség. Utolsó morgolódásként kerüljenek terítékre az előnytelen külsejű lányok! Igenisvannak ilyen lányok. Vannak olyan lányok, akik mindenféle skála és értékelés szerint sem a külsejükkel hódítanak. Ez még nem baj! Az előnytelen külsejű lányok még hódíthatnak a kedvességükkel, vidámságukkal,érzékenységükkel. Gondoljunk csak a túlsúlyos, de önmagukat elfogadni tudó, életvidám, vicces lányokra! Nemrég ismertem meg egy ilyen olasz lányt, és Istenemre mondom, nagyon szépnek láttam! A gond ott keletkezik, amikor az ilyen lányok nem kedvesek, nem viccesek, nem vidámak,és általában önmagukat sem ismerik. Belőlük lesznek a gyerekgyűlölő tanító nénik, a pikírt postáskisasszonyok, a harcos feministák. Ezek a lányok általában a maguk kis megteremtett álomvilágában élnek. Sokszor ezért láttuk őket a Megasztár válogatóján is. Ezekhez a lányokhoz a csúnya, lúzer pasik illenek. A pattanásosak, a napot sosem látott számítógép geek-ek, a félrefésült hajú „anyucikedvencek”, a Škoda és Opel tuningolók, vagy a negyvenkilós biztonsági őrök. Az ilyen lányok ne akarjanak átlagos pasit maguknak, mert azokat elviszik az átlagos nők, és végképp ne akarjanak jóképű pasikat maguknak, mert azok a bombanők tulajdonát képezik. Pusztán ezen lányok érdekében írom, hogy az nem segít, ha mesterségesenfelpumpálják az öntudatukat a bombanők szintjére. De még az is baj, ha csak az átlagos nők szintjéig jutnak, mert még ekkor is óriási mennyiségű megaláztatást kell elszenvedniük. Tehát ők ne tegyék fel az aktuális George Clooney fényképét a reglapra, azzal az aláírással, hogy „Ha hasonlítasz rá, akkor jelentkezz!” Inkább nézzenek a tükörbe és keressenek pasit 12 és 87 év, 110 és 240 cm-, 34 és 170 kg között. Ha jön egy, akkor azt fogják meg, és ne eresszék el! Női naivság,internetre fel! 2009. május.05. Állítólag az illuzionisták nem különösebben ügyes emberek. Viszont egy dologban nagyon jók, és erre épül a sikerük is. Mégpedig abban, hogy elhitetik a közönséggel, hogy az fog történni, amit a közönség látni akar. Vagyis a néző elhiszi, hogy a bikinis cicababa becsücsül a páncélszekrénybe, és rövid hókuszpókusz után nyuszi vagy galamb formájában jön elő. Teljes a siker, taps, függöny le! Ez engem kicsit a női naivitásra emlékeztet, ami gyakran igazi csodálattal valamint aggódással tölt el. Régebben is voltak ilyen „kapcsolat-illuzionista” férfiak, de meg kellett dolgozniuk a sikerért, manapság viszont az internet kinyitotta Pandora szelencéjét, és kimeríthetetlen eszköztárhoz juttatta a női naivitásra pályázókat. Nézzük a jelenséget konkrétan! A sztorit több hölgy történetéből gyúrtam össze, de valójában lehet, hogy csak a neveket kellett volna kicserélni, mert mindegyik történet majdnem ugyanarról szól. A hölgyeink megismerkednek az interneten egy pasival – ki-ki a magáéval –, akivel egyre gyakrabban leveleznek, és rövid idő alatt eljutnak odáig, hogy órákig chatelnek, viccelgetnek, beszélgetnek erről-arról, már a gyerekvállalásról is. Teszik mindezt egészen gyakran, szinte minden másnap este. A hölgyemény már rohan haza, hogy odaülhessen a gép elé és várja a lovagját. Még soha nem találkoztak egymással, de fotót már küldtek egymásnak. Hoppá, a fotó! Nos, engem, ha kicsit sejtelmesen megvilágítanak, valamint ha hunyorgunk és kicsit balra, felfelé nézünk, akkor össze lehet téveszteni Brad Pitt-tel. Egyéb módon nem! Ennyit a fotóról. Lánykáink nagyon lelkesek, mert szerintük lovagjaik mások, mint az összes többi. Érzékenyek, nem félnek kimutatni az érzéseiket. Hah! És például épp Vízöntők...! Na, most kis közbeszúrás, csak igazodási pontként! A horoszkóp, a csillagjegy minden –ismétlem MINDEN – egészséges lelkületű heteroszexuális férfi szerint marhaság. Az lehet, hogy mást mondanak, de legbelül egyik sem hisz benne. Nekem, ha tetszik egy nő, akkor nemhogy Vízöntő, de vízszivattyú is leszek, ha az kell a kapcsolat sikeréhez. Visszatérve, aztán a nagy internetes l’amour egy pontján kiderült, hogy a drót túlsó végén leledző pasinak sikerült összeszednie egy barátnőt. Kérdéses barátnéink gratulálnak közvetlen azután, hogy elalélnak attól, hogy milyen őszinte emberrel hozta össze őket a sors, hogy ezt az infót velük így megosztja a férfi. „Minthogy nem akarok tőle semmit, így továbbra is barátok maradunk” – hangzik ilyenkor a mondat. De aztán előjön a kisördög és kiderül, hogy amióta létezik tudomás a barátnőről, egyre többet gondolnak a férfira, és latolgatják, talán jó volna vele találkozni, mert ha az esetleg ismét egyedül lesz, akkor talán eljönne az ő idejük is... Erről kérdezik aztán a nők az én véleményemet. Amikor sztorit hallok arról, hogy valaki hónapokon keresztül órákat tölt egy olyasvalakivel, interneten keresztül „beszélgetve”, akit még soha nem látott, azon gondolkodom, hogy vajon lehet-e még ezt a hibát valahogy, vagy valamivel felülmúlni? Oké, tudom, hogy Hollywoodban tudnának ebből filmet csinálni, de az Isten szerelmére, Hollywood amerikaiaknak készít filmet, ahol az átlag IQ szint kevesebb, mint az áprilisi középhőmérséklet Celsiusban kifejezve! Az internet jó az első két-három alkalommal, de utána, nosza, fel a szexi rucit, és irány az első teázó, vagy szerencsésebb országokban, Starbucks! Ez a korrekt procedúra, és halogatni ezt egyenlő a felsüléssel. Nem lehet közel kerülni valakihez, ha nem mentünk át a „Fizikai Vonzódás” tesztjén, és ennek a tesztnek a sikeres abszolválása nélkül időt és energiát invesztálni ilyen kapcsolatba annyi, mintha egy köteg bankót menet közben kiszórnánk az autónk ablakán, és remélnénk, hogy az összeg majd idővel kamatostól visszakerül a bankszámlánkra. De van még rosszabb is! Honnan tudható, hogy nincs évek óta barátnője? Félreértés ne essék, nem az internetes társkeresés ellen ágálok, mert szerintem az internetes ismerkedés a huszonegyedik században pont olyan eszköz, mint száz évvel ezelőtt a fonóba járás vagy/és a szüreti bál volt. Ám ezt is, mint mindent, ésszel kell csinálni! Azt mondja az egyik barátném, hogy ő érzi, ha igazat mondanak neki, és nem ismeri félre. Én meg azt érzem, hogy a pasi otthon nem azon tűnődik, hogy vajon milyen virágmintás tapétát applikáljon fel a falra. De még ez sem elég. Van ennél rosszabb is! Ez az általam imádott kis hölgy, meg is kérdezi nyíltan a pasitól ezt : „Majd ha esetleg mégis egyedül maradsz, akkor ott lehetek neked én?” Persze csak úgy viccesen kérdezi meg, de ha a partner vevő rá, akkor lehet komoly is a kérdés. Hogy is lehetett volna ennél szebben azt mondani, hogy „Én száz százalékig érdeklődöm irántad, a te érdeklődésed irányomban viszont nulla. Ha mégis akarsz, akkor gyakorlatilag semmit nem kell tenned, csak füttyentened.” Bizony nem tenném a kezem a tűzbe, hogy nincs még két-három nő, aki hasonlóan érez, mint az én barátném, vagy nincs még két-három aktuális barátnő is a porondon. Hölgyek, naivnak lenni lehet, sőt néha lelket simogatóan jó is tud lenni, de mindig maradjon egy kis hely az események józan értékelésének is! Barátom a párom 2009. április 07 Avagy a barátom és a párom, avagy: hogy is van ez? Bevásárlóközpontba járni veszélyes dolog! De nem a vásárlás teszi veszélyessé, hanem a parkolás. A parkolási díj még tűrhető, de az autón keletkezett csikarás, karcolás, horpadást is ki kell javítani. És amikor a számlát kézhez vesszük, akkor lesz csak nagy szaladgálás a mennyországban és a pokolban, mert minden, ami szent és kárhozatra ítélt, említésre kerül. A lelki üdv és a pénztárca érdekében ilyenkor lehet venni egy járgányt, ami csak a városban való szaladgálásra és nagyáruházak parkolóiba használunk. Ez történt velem is. Vettem egy régi-régi Alfa Romeot. A másik kocsimmal vagánykodom, előveszem ünnepnapokon, az Alfánál pedig az a lényeg, hogy elférjen benne a szatyor, elvigyen oda ahová kell, ne legyen kényes, számítani lehessen rá. Egyes olvasók, gondolom, már akkor felkapták a fejüket, amikor az autó márkáját említettem. Merthogy ha valaki az általam említett követelményeket támasztja egy autóval szemben, akkor mi a fészkes fenéért vesz egy olasz autót? Maximum selyemsálat, de gépészeti dolgot, amiben mozgó alkatrészek vannak – olaszt? Ahh! Kapitális hiba! Megmondom: azért mert az Alfa tetszik! Logikája nincs, tetszik. És ez el is juttat a barát-barátnő témához. A másik autó is tetszik, azt is szeretem, ám az Alfával ellentétben azt meg akarom ismerni tökéletesen. Minden porcikáját, részletét ismerni akarom. Az Alfával kapcsolatban majdnem ugyanezt érzem, csak mivel az autóvillamosság az egyik gyengém, hát sosem akarnám megismerni az elektromos rendszerét. Illetve, hajt a kíváncsiság, de fegyelmet kényszerítek magamra, mert ha kibogoznám a digók által összekuszált vezetékeket, akkor az Alfa átkerülne a másik mellé, a megismert és feltárt kategóriába, jobban megszeretném, kényeztetném, nem használnám bevásárlós célokra, és azonmód egy harmadik autó után nézhetnék. Lefordítva, ha van egy barátnőm, akkor vele például időnként a fürdőszobát egyszerre is használjuk – nem egészen a klasszikus rendeltetésének megfelelően. Ettől én őt külsőleg teljesen, abszolút mértékig megismerem, és – fenemód hímsoviniszta módon hangzik, de ilyen az ember genetikailag –, elmondhatom, hogy az enyém lett. Imádom, mert önmagát teljesen nekem adta! S mivel az enyém, már egyek vagyunk, és csak a saját szubjektív érzéseimen keresztül látom őt. Ha van egy barát-barátnőm, akkor őt ugyanúgy meg akarom ismerni, de a fürdőszobát csak fogmosás céljából használnánk párhuzamosan, vagyis meztelenül sosem láthatom. Ha ruhátlanul látom, akkor már nem tudom neki azt, amire a barátság épül: a másik cselekedeteinek, külsejének objektív módon való látása. Hogy mennyire nem szokványos a barátság férfi és nő között, erre a legjobb bizonyíték, hogy még szavunk sincs rá. A „barát” nem jó, mert az férfit feltételez a „barátnő” sem jó, mert az pedig fürdőszoba-jelenetet. A férfiak férfiakat választanak barátnak, és azt várják el a barátságtól, hogy együtt elmenjenek horgászni, amikor is órákig lehet ülni a vízparton szótlanul, miközben a szúnyogok megzabálnak. Majd lehet arról sztorizni, hogy milyen jó volt mindez. A nők pedig azt várják el a barátságtól, hogy minden oldalról kitárgyalhassák, hogy milyen volt a pasi szemöldöke és amikor kicsit balra nézett, majd jobbra és azt mondta, hogy „Igen, szerintem is!” akkor azzal mit akart kifejezni. Mondom, tehát: alapvetően semmit, az egyetértésen túl. De a nők képesek erről harmincféle egymásnak teljesen ellentmondó verziót felállítani, majd még azokat is egyenként továbbelemezni. A férfiak közös programok ígérete miatt barátkoznak, a nők pedig ez egyénileg végzett programok másokkal való megismertetése és elemzése végett. Férfiakat még sosem hallottam a legbelső titkaikról órákig cseverészni, kivétel a fitness teremben azokat a kétajtós szekrényeket, akik valamilyen női hormonkészítménnyel lövik magukat a formásabb izmok elérése érdekében. Férfi barátom kevés van, kettő, és ezzel megoldottnak vélem a kérdést. Sokkal jobban szeretem a női társaságot. A női barátaim nagyon fontosak számomra, de nagyon kell velük vigyáznom. Figyelnem kell arra, hogy legyenek bármennyire is bizalmasak velem, soha nem szabad elfelejtenem, hogy ők csak barátnak tekintenek. Gyarló vagyok, és vannak eltévelyedett gondolataim, amikor a páromként látom egyiküket-másikukat, de olyankor vissza kell magam kényszeríteni a valóságba, és messze elhessegetni a gondolatot. Ez nem azt jelenti, hogy évente, félévente ne szenvednék miattuk 2-3 napot. Dehogyisnem szenvedek! Az első nap majd meghalok attól, hogy nem lehetnek az enyémek. A második nap megpróbálok az észérvekre apellálni, és a harmadik napon elszakadok a valóságtól, mert arra gondolok, hogyan lehetne jó anyámmal azt elintézni, hogy visszamenőleg a húgaim lehessenek. Aztán elmúlik minden, de csak úgy, mint a földrengés Japánban: vége van, de csak a következő földmozgás kezdetéig. Visszatérek a régi kerékvágásba, megnyugszik a lelkem és folytatjuk a barátságot ott, ahol abbahagytuk, és – remélhetőleg – ők nem vettek észre semmit sem. Illetve ezt a hetedik, vagy a nyolcadik érzékük biztos jelezte, de nem fújt riadót. Ha azt mondanám, hogy úgy tudnak a barátaim lenni, hogy abba soha nem vegyül semmi flört, még annyi sem, hogy néha észrevételezzem, hogy mennyire jól néznek ki, akkor nem mondanék igazat. Pont annyi vegyül bele amennyit leírtam, de annyi kell is. Megtanítanak fegyelmezni magam, kontrollálni az érzéseimet, az ő szemükön keresztül néha beleláthatok a női világba, és felfedezhetem, hogy mit rontottam el adott esetben. Nos, néha igen kellemetlen érzés, de pont ezért kellene minden férfinek egy női barát! Jaj, mit tegyek... 2009. március 30 ...ha végre gentlemant találtam?! Az első írás arról szólt, hogy mit jelent a férfiak számára a nagy Ő. Most egy kicsit továbbmegyek... ...és más oldalról próbálom elemezni a dolgokat. Azt nem tudom, hogy a nőknek ki lehet a nagy Ő, de azt nagyjából látom, hogy mi az elvárás. Abszolút jogos igény az, hogy a férfiak is tegyenek meg a saját marketingjük érdekében legalább annyit, mint a hölgyek. A baj akkor szokott bekövetkezni, ha egy olyan férfi kerül a képbe, aki megfelel ennek a követelménynek. Titokban vagy nyíltan minden nő arra vágyik, hogy őt hercegnőként, királynőként kezeljék, és a párja legyen igazi úriember. Viszont amikor ez ritkán, de bekövetkezik, akkor legalább olyan ritkán tudják kezelni a helyzetet. Például Jane Austen főhőse, Mr. Darcy csak Elizabeth Bennet mellett tud kibontakozni. Néhány jel arra, hogy egy gentlemannel hozott össze a sors, és pár tanács, hogy a viselkedésével a nő ne ijessze el! 1. A séta. Séta közben a nőknek a férfiak jobb oldalán van a helyük, ezt nagyjából mindenki tudja. Kivétel, ha az úttest mellett a járdán haladunk, mert olyankor az igazi úriember mindig a járda külső oldalán sétál, még akkor is, ha akkor épp a bal oldalára kerül a hölgy. Ennek történelmi okai vannak. A belső oldalon sétáló nő régen a járda fölé nyúló balkonok alá került, így kevésbé volt valószínű, hogy nyakába öntik az emeletről a bili tartalmát. Ma ez már nem annyira releváns, egy-két helytől eltekintve, de ott meg nem sétálunk. Ám meg lehet magyarázni azzal, hogy így a nő védve van az utca forgalmától, és például nem őt fröcskölik le az elhaladó autók. 2. A leülés. Ha például az első randik egyikén egy étterembe megyünk el, akkor sosem ül le a férfi elsőnek. Ha igazán illemtudóan szeretne egy nő viselkedni, akkor viszont nem dobja le magát a székre, hanem odamegy az asztalhoz, egy pillanatra megáll a szék mellett, és azután ül le. Ez nem vonatkozik az ősi skót étteremre, a McDonald’s-ra, és egyéb hasonló helyekre. A széket kihúzni, és úgy leültetni egy hölgyet ma már túl formális, de akár ez is előfordulhat. 3. A szóhasználat. Nem beszél ocsmányul, s a nő se használjon ronda szavakat. Hiába tökéletes a ruha, kellemes a parfüm, van rendben a köröm, de ha úgy beszél, mint egy korcsmáros asszonyság a török hódoltság idején, akkor semmit sem ér az egész pucc! A testi higiénia csak része az összképnek, mellé kell párosítani a mentális higiéniát is! 4. Az esernyő. Az úriembernél bizonyos országokban a jó esernyő elengedhetetlen darabja a fegyvertárnak. Mátészalkán és Tornaalján nem, de akárhogy is nézzük, van egy alapszabály: Soha, soha ne akarja a nő vinni az ernyőt! Azt mindig a férfi viszi, és ha tetszik a férfi, akkor lazán karoljon bele! Mérföldekkel közelebb kerül így a hölgy a célhoz! 5. A hazakísérés. Szintén történelmi hagyomány, meg kell bizonyosodni, hogy a hölgyemény biztonságban hazaérkezett! A férfi számára ez kötelesség, még akkor is, ha csak a barátja. Nekem két hónapja nyomja a lelkemet, hogy kedvenc barátnőmet egy este engedtem egyedül, tömegközlekedve hazamenni, ahelyett, hogy hazavittem volna. És ha már itt tartunk, mi a helyzet, ha autóval visznek haza?! A gentleman, ha tudja, hogy hol lakik a hölgy, és nem néz ki nagyon furán, akkor nem közvetlen az ajtó előtt parkol le, hanem 1-2 percnyi séta távolságában. Ezzel is nyújtja az együtt töltött időt, valamint alkalmat teremt a randevú romantikus lezárására, ami a klasszikus hazakísérés. Tehát, ilyenkor ne kiabáljon, hogy épp volt egy parkolóhely az ajtaja előtt! Ha nincs lehetőség erre a rövid sétára, akkor a megérkezés után ne ugorjon ki a nő azonnal az autóból, mert a férfi bizonyos, hogy valami rövid beszélgetést kezdeményezni fog. Vagy hosszút, és az szerencse..., de ez már az ő döntése, amit a férfinak el kell fogadnia! 6. A mobiltelefon. Ha a férfi a randin telefonál, akkor tessék kétkedni a stílusában! Ennek a folyománya, hogy egy nő se telefonáljon, se ne esemesezzen! A mobilcégek javarészt a nők miatt realizálnak extra profitot, de gondoljunk arra, hogy mi annyira fontos, ami nem tűr halasztást? Tizenöt évvel ezelőtt még nem volt mobiltelefon, és csak másnap délután tudtuk meg, hogy a barátnőnk macskája felköhögött valamit, mégsem omlott össze a világ. Jut eszembe... a következő pont! 7. Macska, hörcsög. Csak említés szintjén. A férfi nem fog félbeszakítani, de a macska-, és a hörcsögimádókból lesznek örök szinglik! No more comment! 8. A zakó. A hölgy kicsípte magát a randi előtt, igyekezett jelentős bőrfelületet megmutatni magából, de közben hidegre fordul az idő. A gentleman törvényszerűen felajánlja a zakóját, pulóverét. Egyszer elhárítható, de másodikra el kell fogadni! Ez a jelenet intimitást teremt. 9. A társaság. Ha a férfi bevezet a társaságába egy nőt, akkor be kell őt mutatnia a többieknek. Nem csak a nevet, hanem a státuszt is. Itt lehet férfiként frappírozni, de ha azt választja, hogy „Íme Izéke, a reménybeli leendő csajom”, akkor a hölgynek azonnal jusson eszébe, hogy nem jóval hozta össze a sors. Ezenkívül a férfi a társaságban sosem hagyhatja magára hosszú időre, de ez fordítva is érvényes. Megfigyeltem, hogy egy társaságban az emberek simán hátat fordítanak a partnerüknek. EEEH! Rossz! Az is, ha velünk teszik, az is ha mi tesszük másokkal! Ennyi! A tizediket szándékosan nem írtam le, mert az azt mutatná, hogy az összes jelet felsoroltam, márpedig ez nem igaz. A kínaiak is vigyáznak arra, hogy kerek számot sose jelenítsenek meg, mert a tökéletességre csak törekedni lehet, de elérni soha! Szex és KIMUKKI 2009. március 25. Nemrégen felhívtam régi főnökömet, hogy érdeklődjek egykori rezedaszagú, kis tantestületem felől. A főnök keserű hangon mondta, hogy az tanároknak rossz a kedvük a kimukki miatt! Mondom, hű de megszaladt amióta én elhagytam a tanári pályát, merthogy már arra is van pénz, hogy egzotikus országokba utazzanak és ott a helyiekkel ismerkedjenek! Próbáltam vigasztalni, hogy szerintem biztos van rá valami kenőcs a patikában, és ha rendszeresen kenegetik, akkor idővel elmúlik. A főnök azonban rávilágított, hogy a kimukki nem szexuális úton terjedő fertőzőbetegség, hanem - most tessék figyelni - a kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés! Lehet, hogy nem fogtam fel pontosan, hogy hogyan is számítandó, de az arányok jók lesznek, szóval, egy tizenkét főt számláló tantestületnél ez félévente nagyjából húszezer forintot jelent. Per tantestület! Bruttó! De nem lehet egyenlő arányban szétosztani ám, hanem differenciálni kell! Ki ennyit, ki annyit, nehogy ne legyen gyűlölködés tizenkét ember között! Ha kiszámoljuk, akkor a jelen tantestületnél ez azt jelenti, hogy havonta mindenkire bruttó kb. 280.-Ft jut, ami nettóban csaknem havi 170.-Ft keresetnövekedéssel jár! Ezért érdemes teperni és vitatkozni, hogy ki húzta meg a lógó csavart a tévészekrény ajtaján! Ezt a nyomorúságos helyzetüket látták át mára a pedagógusok, és stílszerűen egy alulról jövő kezdeményezéssel mozgalmat indítottak! Azt a jól ismert szólást vették alapul, hogy „Olyan szegény, hogy a feneke is kilátszik!”. Pedagógusaink itt nem álltak meg, hanem demonstrálandó, hogy mennyire nehéz a helyzetük, úgy döntöttek, hogy a fenekükön túl minden mást is megmutatnak! Legújabban épp egy fizikatanárnő! Nekem rögtön volna is két javaslatom! Az előző írásomból kiderült, hogy lobbizok a szép lányokért a pultok mögött, így ezt a lobbi tevékenységem most kiterjesztem a katedrákra is! Tehát, csinos, szép tanárnőket a katedrákra! Ugyanis rájöttem, hogy manapság a diákok, - azon belül is a fiúk- motiváltságával van a baj! Érdemjeggyel már nem lehet jobb tanulásra serkenteni a kiscsávókat! Kit érdekel ma már, hogy ötös, vagy hármas-e a dolgozat. A tudás nincs egyenes arányban az életszínvonallal - Győzike, Dundika, Pufika, Mucika, Bochkor Gábor! Na ugye! A lányokkal nincs gond, mert ők szorgalmasabbak, kötelességtudóbbak, őket lehet piros virágocskákkal a füzet szélén motiválni. A fiúkat sokkal nehezebb, tehát elmondhatjuk, hogy a nemzet jövője a kiscsávók nadrágjában lévő dolgoktól függ! Van megoldás! Magam példáján tudom, hogy ötéves kortól a fiúknál a meztelen női test látványa, ígérete, vonalainak felfedezése már tényező! Mindig irigyeltem azokat a társaimat, akiket a strandon az anyukájuk a női öltözőbe vitt be átöltözni, mondván, hogy még túl kicsik ahhoz, hogy tudják mi történik velük! Micsoda édes tévedés! Az első osztály még az újdonság erejével hat, de másodiktól már unalmassá válik a dolog, és jönne képbe a másik javaslatom! Ha valamit nem tudunk megakadályozni, akkor annak az élére kell állni - örök igazság, nemde? Az egészet ellenőrzött keretek közé kéne szorítani! Tehát, ahelyett, hogy a klambóknak hosszú-hosszú órákat kéne beleölni abba, hogy megtalálják a hírekben szereplő pedagógus képét, elvéve ezzel az időt a tanulástól, a minisztériumnak elő kéne állni egy honlappal, ahová a tanárok feltölthetik meztelen fotóikat! Osztályzat helyett egy jelszót kéne adni, amivel be lehetne logolni a honlapra, és megnézni mondjuk a bal cicit, ha épp annyit ért a helyes válasz! Vagy a kétismeretlenes másodfokú egyenlet megoldóképletének helyes levezetéséért....wow...bele se gondoljunk, hogy mi járna ezért! Néhány megjegyzés pedagógusoknak: Egy: Ha valamit felteszel az internetre, az annyi mintha kiraknád az ablakodba. Ne balhézz, ha valaki rátalál és megnézi! A mostani aktuális esetben szegény kiskamasznak rögtön elzárták a hormonjai csöpögésnek induló csapját, és felfüggesztették a házirend megsértése miatt! Namost, szimplán a házirend megsértése miatt mindenkit fel lehetne függeszteni! Még igazgató-helyettes koromban engem is, mert többször is becsengetés után rohangáltam a folyosón, vagy visszabeszéltem a tanároknak. Kettő: Ami meg lehet találni, azt meg is találják! Az ne vezessen félre, hogy anyukádnak négy napig magyaráztad, hogy mi az e-mail, és végül amikor már mindent értett akkor rákérdezett arra, hogy akkor mikor is hozza ki azokat a postás. Arra gondolj, hogy manapság egy autórádiót és egy mobiltelefont a leghatékonyabban üzemeltetni csak egy 14 éven aluli tud! Három: A számítógép előtt arra kérdésre, hogy elmúlt-e már valaki tizennyolc éves akkor is igennel lehet felelni, ha az illető épp azért menő a haverok között, mert már öt szőrszálat tud megszámolni legnemesebb testrészén! Mentsük a menthetőt! 2009. március 23. Mivel a válság valamennyire az utazásaimat is érinti, így attól félek, hogy soha nem látom többé Kínát. Amikor csaknem egy éve a gép felszállt Hong Kong-ban és elindult vissza, Európa felé, kinéztem az ablakon és arra gondoltam: „Nemsokára 40 éves leszek. Lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy Ázsiába voltam?!” Igazából mindig ezt gondoltam, de mélyen bennem volt a remény, hogy a következő évben újra fogom szívni azoknak a városoknak a jó, szennyezett levegőjét! Most, hogy komolyan fenyeget a veszély, igen szomorú vagyok. Mi van, ha tényleg utoljára láttam Kínát!? Rájöttem, hogy nagyon sok dolgot csináltam az életemben utoljára, és sok dolog van, amit már nem tehetek többé! Soha többé nem leszek már először szerelmes, nem fogok megtanulni motorozni, vagy soha sem izgulhatok már a szüzességem elvesztése miatt. És ha szétnézek a városok főutcáin, akkor a felsorolásba beilleszthetem a vásárlást is! A városok főutcái lassan kiürülnek. A kis, levendula, kávé, és sült kenyér illatú üzletek eltűnnek, nem lesz több méterárú bolt hatvanas évekből megmaradt felirattal, és méterrúddal. Első figyelmeztető jelként helyükön ingatlanirodák nyílnak, majd azok is elköltöznek. Lassan minden város szélén lesz egy-két-három nagy bevásárló hodály, ahol majd mindent lehet kapni a tűcérnától kezdve a darált marhahúsig. Nem kell majd üzletről-üzletre cipekedni, a választék nagy lesz, a hús és a zöldség friss, és minden olcsóbb lesz, mint a klasszikus, butikszerű üzletekben. Minden olyan amerikai stílusú lesz! A belvárosokban csak azok az üzletek maradnak majd meg egy darabig, ahol a férj a saját feleségét foglalkoztatja, de csak azért, hogy az asszony mindig szem előtt legyen és nehogy lelépjen a helyi tornatanárral, vagy valami menő vállalkozóval. Persze az üzletben akkor is ott kell maradni valakinek, amikor valaki elmegy a hodályba árut beszerezni, és a feleség majd akkor bonyolítja le a randit és végül csak lelép. Erre a férj végképp elkeseredik, alkoholizmusba menekül, az üzletét elveszi a bank, bezárják, bedeszkázzák, és a helyi süldő kamasz ifjúság végre taggelheti a falat, ajtót és vele együtt ajtóban fekvő hajléktalant. Innét szeretnék küldeni üzenetet és adni néhány ötletet a boltok tulajdonosainak, hogy hogyan őrizzék meg a vásárlóikat és a boltjaikat. Akár ki is nyomtathatják majd ezeket a tanácsokat, és át is ismételhetik minden reggel! Először: Ragadjuk üstökénél a problémát, kezdjük magával a vásárlással. Minden alkalommal amikor betérek egy ilyen üzletbe, a pult mögött látok egy rosszul öltözött embert, aki mindenféle hülye kérdéseket tesz fel nekem. Vagy ami még rosszabb: bizalmaskodni akar, vagy poénkodik. Rossz! Semmisem rosszabb, mint az erőltetett beszélgetés. Ezt is csak azért kezdeményezik, mert hallottak a tévében valami tojásfejű szakértőt arról nyilatkozni, hogy az emberek szeretik a személyes kapcsolatot! Ez így igaz, de tőlem ne kérdezze senki „ránézésre”, hogy érzi magát a feleségem és a gyerekem! A legbénább kérdés mindig nyár végén jön, hogy milyen volt a nyaralás. Nem mindegy? Nadrággombért jöttem! Kérdezze meg, hogy mit szeretnék, adja ide az árut, vegye el a pénzt, és viszontlátásra. Hagyjon menni. Esetleg ha kártyával fizetek és feltétlen szükségét érzi, hogy elkérje a személyi igazolványomat, akkor ne tegyen megjegyzést a fényképre. Hülye hajam volt akkor és kész! Továbbá, sokszor nem értettem, hogy kártyás fizetéskor miért kérdeznek rá az irányítószámra! Figyelem, mindig rossz irányítószámot kell megadni, mert összevetik a kártyáról leolvasott adatokat az irányítószámmal, azt elküldik valami teleshop központba ahonnét valami szerencsétlen atyánkfia pár hét múlva a leglehetetlenebb időpontban fog felhívni, hogy vegyek egy rotációs kapát, vagy cseréljem le a mosógépet. Mostanában rendszeresen este 9 óra után hívogat valaki egy írországi számról és búzadarálót akar nekem eladni. Tehát, nincs irányítószám, de kapjam meg az árut gyorsan, és ne adják el az adataimat semmilyen telemarketinges cégnek, mert éjjel visszamegyek, és felgyújtom a kócerájt! Következő: legyen mindig minden raktáron! Tudom, hogy ez drága és nehéz megszervezni, de ha bemegyek egy boltba, akkor ott és azonnal szeretnék megvenni valamit. Nagyon lelombozó azt hallani, hogy ha megrendelem azt ami kell, akkor két hét múlva fog megérkezni, ami valójában azt jelenti, hogy a negyedik héten már fontolgatom, hogy beperelem a boltot, mert a pénzt visszaadni már nem tudja a tulaj, mert azt elvitte az asszony amikor lelépett a tesitanárral. Végül a hatodik héten megkapom a terméket, aminek már addigra megjelent az újabb, jobb, olcsóbb változata, ezért a barátaim lúzernak tartanak, hogy kifutó szériás terméket vettem. Vagy más esetben az eladó húsz percre eltűnik egy raktár mélyére, s mivel én feszengek a boltban egyedül, a következő vásárló tőlem vár el kiszolgálást és kínos perceket töltünk együtt. Az eladó egyszer csak felbukkan a raktárból, mint a Zwack reklámember a víz alól, és közli, hogy abban a méretben, és színben nincs, helyette ajánl valamit amit pár napja Győzikén láthattunk, valamint megkér, hogy nézzek be négy nap múlva, amikor kiderül, hogy pont az maradt le a szállítmányból, ami nekem kellett volna, tehát ha benéznék kb……..ah…ne is folytassuk! Végül: Itt és most közlöm a tisztelt tulajdonosokkal, hogy szép és csinos lányokat eladóként foglalkoztatni pont ugyanannyiba kerül, mint csúnya lányokat foglalkoztatni Az utcában, amerre hazafelé járok van egy kis virág-, és ajándék, édesség, kézműves üzlet, ahová én hetente legalább két alkalommal betérek, és értelmetlen dolgokat vásárolok, pusztán azért, mert az eladólány egyike a legcsinosabb, legkedvesebb lányoknak akiket valaha is láttam. Mindig rákérdezek a legtriviálisabb dolgokra is, mert őszinte lelkesedéssel magyarázza a dolgokat, de én nem hallok semmit, mert csak arra gondolok, hogy istenem, mennyire szép is tud valaki lenni. Ezért nem hallom amit mond, így elmondja ismét és ismét, és bezsél mindenről mindenfélét. A múltkor már említette, hogy szívesen megnézne valami művészfilmet. Most jut csak eszembe, hogy el voltam foglalva a szépségével, ezért nem hallottam, hogy melyik filmre gondolt, így kénytelen vagyok ismét bemenni a boltba és venni denevérszögecset, és valahogy rákérdezni a filmre! Az exeket lelövik, ugye? 2009. március 17. Amikor az egyik lakásból egy másikba költözünk, akkor nagyon figyelmesen kell eljárnunk. A költözés egyben számvetés is az addig felhalmozott tárgyainkkal, és kitűnő alkalom a szelektálásra. Viszont van ilyenkor egy csapda, amibe gyakran belelépünk. Ez a csapda pedig akkor kerül beélesítésre, amikor a kezünkbe vesszük a százhetvenedik plüss tevetyúkot, vagy a rég eltörött hűtődobozt, ránézünk és ahelyett, hogy a kukába landoltatnánk azt mondjuk magunknak, hogy „Ááá, lehet, hogy jó lesz ez még valamire”. Nos, közlöm, ez nem így van!! Ez a komplett katasztrófa, a mocsár, ami lehúz, mert végül úgy járunk, hogy csomó felesleges kacatot cipelünk át az új lakhelyünkre, és ahelyett, hogy ott egy új életet kezdenénk egy tiszta lakásban, elkezdjük keresni a helyét a tevetyúknak, a sünborznak, és biztos, hogy találunk valami öncélú, mondvacsinált funkciót a hűtődoboznak is. Vannak mazochisták is, akik ilyenkor elégedetten mosolyognak, mondván, hogy lám, mégis milyen jó, hogy nem került semmi kidobásra. Van egy szép, friss lakásunk, a szoba közepén pedig a régi, egykor szép fotel, viszont tudjuk, hogy abba már belepisilt a macska és azóta sem száradt ki? Tudjuk, hogy régen szép volt a fotel, és még kényelmes is, de amióta Cirmi-Mirmi belebrunyált, már nem annyira szívesen ülünk bele. Esetleg ki is cserélhetjük rajta a kárpitot, de Cirmi-Mirmi miatt nem vennénk fel róla a véletlenül ráesett kiflit, és nem ennénk meg! Hát, egy frászt kell azt őrizgetni! Ki kell dobni! Na, ez a példázat el is juttat engem az ex-ekhez. Mi a fészkes fenéért kell az exekkel rendszeresen tartani a kapcsolatot? Nem azt mondom, hogy a szakítás együtt kell, hogy járjon a háborús állapot beállásával, csak azt nem értem meg, hogy ha valakivel szakításra került a sor, akkor miért kell még azt az embert hetekig, hónapokig vagy évekig hívogatni, vagy vele találkozgatni. Miért nem lehet, szépen hagyni a kapcsolatot, hadd vérezzen ki, és távozzon békében a másvilágra. aztán, ha a zebránál véletlenül összefutunk valamelyik „régiséggel” akkor attól még lehet mosolyogva üdvözölni, és semmitmondóan érdeklődni, majd továbbmenni. Visszatekintve régi barátnőimre, azt még csak-csak megértetem, hogy én miért tartom, vagy tartanám velük a kapcsolatot. Azért, mert az én hiúságomnak tetszik, hogy a nők megtartanak emlékezetükben, köszöntenek névnapomon vagy valamiben kikérik a véleményemet. Én ilyenkor bűnösen öntelt vigyorral arra gondolok, hogy mennyire lúzer lehet a jelenlegi pasijuk, hogy a barátnő nem őhozzá fordult. Vagy ellenkező esetben pedig utálom az új pasit, mert ő meg tudja adni azt, amit én nem tudtam, és ezen véleményemet én még bele is szövöm a mondandómba! Stop. Pont. Ennyi! De a nők esetében, bevallom nagy bennem az értetlenség! Ők sokszor azt mondják, hogy ők csak barátságból tartják a kapcsolatot. Hadd kérdezzem már meg, hogy nincs-e más barát-barát? Én csak olyan nővel tudok barátságot fenntartani, akit még nem láttam meztelen. Akit láttam, az nekem már több. Ő már az életem része. Csaknem felelősséget érzek iránta! Szeretem, ha szüksége van rám, élvezem, ha segíthetek neki, imádok a problémáival foglalkozni, azért mert férfiként gonosz vagyok! Kijön belőlem a szemétdombi kakas érzése, de csak, és csakis addig amíg enyém a segítő fél szerepe. Utálom, ha azt kell hallgatnom, hogy az új pasival ide-oda mennek, utazgatnak! De én túlélem, mert az Isten szerelmére, férfi vagyok! Hölgyek, valóban csak a régi ex-szel lehet megbeszélni az időjárást, vagy a szappanoperák történéseit? Vagy ami még rosszabb: valóban csak a régi ex-szel lehet megbeszélni a lélek vívódásait? Sokszor erre az a válasz, hogy azért mert ő megért, mert ő ismer. És az új? Ő nem ért meg, ő nem ismer? Akkor mit ér az a kapcsolat? Egyébként ilyenkor alakul ki valami hamis, idealizált kép az ex-ről, ami végleg hazavágja a jövőbéli boldog kapcsolatokat és hétköznapokat az elkövetkező rövidke 30-40 évre. Tudom, hogy a női lélek bonyolult, összetett, nehéz neki feldolgozni egy szakítást. Kell hozzá pár óra, vagy néhány évtized, épp ezért érzem hamisnak a magyarázatot arról, hogy a barátság, csak barátság. Az esetek nagytöbbségében nem az van-e, hogy így akarnak „jelenmaradni” az ex életében? Nem mondom! Kérdezem! Vannak olyan hölgyek akik a leggonoszabb pasik karmai közé kerülnek. És tudják-e, hogy kik a leggonoszabb pasik? Bizony nem a sör-fotel-focimeccs csávók, vagy a túlértelmiségi szabaddemokraták, de még csak nem is Havas Henrik!  Hanem azok, akik ájtatosan engedélyt kérnek régi barátnőjüktől, hogy eljegyezhessenek egy új csajt! Ezeket kell azonnal eltávolítani a környékről, úgy mintha a Cirmi-Mirmis fotelt odaadnánk a helyi faaprító iskolának kizárólagosan szakmai gyakorlat céljára!  Hjaj…remélem, hogy ez a bejegyzés nem csukja be előttem régi barátnőim ajtaját! Figyeljetek, Egykori Szerelmeim, ne tegyétek ezt! Inkább fussunk össze egy teára! A veszély D-dúrban érkezik 2009. március 11. Sokszor van úgy, hogy igyekszünk elkerülni bizonyos dolgokat. A férfiakra különösen jellemző, hogy magukban tartják a problémákat, szimplán azért mert úgy gondoljuk, hogy vannak olyan problémák amik a kimondásukkal válnak igazán problémává. Vannak élethelyzetek amiket szintén igyekszünk elkerülni, azért mert tudjuk, hogy problémákat fognak okozni. Így vagyok én Pachelbel D-dúr kánonjával is. Különösen veszélyes és ha tehetem messze elkerülöm a George Winston féle feldolgozást. Tegnap este viszont figyelmetlen voltam és elkapott, megragadott, letaglózott! Ez a kánon eszembe juttatja a barátomat és az ő örök történetét. Fiatal korunkban sokszor és könnyen esünk szerelembe. Ez tény. Ámde ez a szerelembeesés annyira alattomos tud lenni, hogy akkor észre sem vesszük a csapdát, és gondtalanul belelépünk, majd talán később kikászálódunk belőle, de a lelkünk képzeletbeli bokáján örökre ott marad a hurok nyoma és ha csak simán sétálunk nem fáj, de ha néha hozzáérünk akkor rájövünk, hogy a szorítás okozta fájdalom elkísér az életünk végéig. Barátommal ez történt meg zsenge huszonéves korában, ifjúságunk feledhetetlen színhelyén, Sárospatakon. Már a név is romantikus, nem is beszélve olyan részeiről, mint az Iskolakert, a Vízikapu, a Bodrog partja és a Gyakorló Általános Iskola udvara. Az első háromhoz nem kell kommentár, az utolsó pedig csak akkor ha az ember kinéz magának egy lányt az évfolyamáról, albérletes lévén estéit rendszeresen a kérdéses lány kollégiumi szobájában tölti egyszerű, fiatalos hülyéskedéssel a többi szobatárssal, mivel azidőtájt az embernek az egyetlen és egyben a legnagyobb problémája az, hogy hogyan töltse el jól az estéjét. A közösen töltött estéken rájönnek arra, hogy ugyanazt a zenét szeretik, mert - ugye, - zene nélkül az életnek mi értelme van. Beindul a zenék cserélgetése, a „hallgasd meg ezt, és azt” és bekövetkezik ami ilyenkor elvárható: elkezdenek szimpatizálni egymással. A lánynak van pasija - ez természetes- de az a pasi, nos, fogalmazzunk így: bárminek is száll felé gépen, nem fogja tudni, hogy hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Szimpátia, huza-vona, mindkét részről, élik a legszebb részét a kapcsolatoknak. Egy késő őszi este ezek ketten kimennek sétálni a városba -csak úgy, dumálni erről-arról-, de annyira elhúzódik a séta, hogy bezárják a kollégiumot, és a portás mély téli álomba merül. Véletlenül (?) van náluk egy walkman, azt hallgatják ketten, amikor a csendes pataki éjszakában elkezd esni a hó. Mire visszaérnek egy újabb sétakör után a Gyakorló Iskola és a kollégium közös udvarára, már kb. két centis is lehet a hó. Állnak szorosan egymás mellett, majd csoszogva elindulnak, egymástól eltávolodnak, majd két szép kört a hóban kicsoszogva megrajzolnak. Beállnak a két kör metszetébe és csókolóznak. Közben szól George Winston és a D-dúr kánon!  Giccses, cukros? Naná! Az emlék elkísér egy életre? Naná! Fáj ez az emlék? Naná! Kell egy ilyen emlék? Naná! Csak az a baj, hogy van nekem is! Tornatermi sztriptíz vs. Az értelmetlenség Mount Everest-je 2008. október 31. Vancity-nek kezdtem írni ezt a bejegyzést de messzebbre jutottam. A rövid történet csak annyi, hogy a gyereknek, vagy a kamasz gyereknek fantasztikus érzéke van. Olyan dolgokra fókuszál ami őt érdekli. Mi érdekli a kamasz gyereket? Bizony, a szex. Ezért a zalaegerszegi középiskolában kitalálták, hogy a Gólyaavatón a tanároknak sztriptíz jelenetet kell előadniuk. Lassan kibújik a szög a zsákból, mert kiderül, hogy több tanár is belement a játékba, de ők csak a cipő lerúgásáig jutottak el, de aztán jött a fiatal némettanárnő, aki a lovak közé csapott, és előadta azt amire a sztriptízt kitalálták. Nagy fájdalmamra ebben őt megakadályozták, és erről már kifejtettem a véleményem az előző bejegyzésben. Erre a hírre természetesen ráröppentek a vérszívó denevérek, és most már ráncos homlokkal, önmaguk komolyságát kihangsúlyozandó módon elemzéseket tartanak a pedagógusi pályán működőkről. Ma reggel meg is jelent a tévében a világ leghaszontalanabb gittegyletének, a Magyar Szülők Országos Egyesületének vezetője vagy valami fő-fő tótumfaktuma. Én 13 éves pedagógusi múlttal rendelkezem, és volt szerencsém találkozni az egyesület tagjaival, vezetőivel. Igazából sokkal célszerűbb volna, ha az egyesületet úgy hívnák, hogy Dögöljetek Meg Tanárok, Úgyis A Mi Pistikénknek Van Igaza Egyesület. Ezek az emberek még ott tartanak, hogy a pedagógusnak úgy kell értéket közvetíteni, hogy az orrát magasan az égbe fúrja, a szemöldökét összehúzza, és állandó felszólító módban beszél a diákokkal kb. úgy, mint akit pisztollyal szoktattak bilire. Rögtön elő is álltak azzal az ötlettel, hogy be kéne vezetni a pályaalkalmassági vizsgát a pedagógusoknak. OK, akkor én most azt kérdezem, hogy hogyan képzelték el? Kérdezzék meg minden pedagógusnak jelentkezőtől, hogy pl. „mondja, kedves felvételiző, sztriptízelne-e ön egy Gólyaavatáson melltartóban, jócskán túllőve a célon?” A válasz:”Nem kérem, óh dehogyis tennék ilyet!” Majd:”Rendben, köszönjük! Alkalmas!” És ezzel meg is oldódna az összes ilyen alkalmatlansági probléma, ugye, kedves DMTÚAMPVI Egyesület tagjai!? Azzal egyetértek, hogy vannak a pedagógusi pályán alkalmatlan személyek is, de vannak alkalmatlan orvosok, cipészek, eladók is. Mindent egybevetve azt mondom, hogy az állami iskolákban tanítók zöme alkalmas a pályára. Itt nem beszélek az egyházi intézményekről, mert ott....wow....van aztán néha szellemiség! De ha a pedagógusoknak egy eszement egyesület szorgalmazására kitalálnak még valami más alkalmassági vizsgát is a meglévőnél, akkor én követelem, hogy legyen alkalmassági vizsga a szülőknek is! Szerintem a mai szülők sokkal nagyobb hányada alkalmatlan a saját „munkájának” elvégzésére, mint a katedra más oldalán szereplők közül. A szülők nagy része ma úgy gondolja, hogy az iskola olyan mint a kólaautomata: bedobom a pénzt, megnyomom a gombot, kijön a kóla. Vagyis, beadom a gyereket úgy ahogy az isten megteremtette, és majd úgy jön ki, hogy jól nevelt, felkészült, udvarias és Nobel-díjas lesz. Én soha nem írtam be egy ellenőrzőbe sem, mert értelmetlennek tartom, de nekem a szülő beírt a gyerek ellenőrzőjébe, hogy neveljük meg, mert otthon visszabeszél, nem segít a mosogatásban és néha hazudik is! Mit lehet erre mondani? :-) Nehéz a germán kultúra terjesztőinek élete 2008. október 30. Ha valaki mostanában járt a mini Hitler-országban a tapasztalhatta, hogy a Schengeni Egyezményre hivatkozva útlevelet követeltek tőle amiben érvényes osztrák vízumot kerestek, valamint 200 euró befizetéséről szóló biankó sajtcédulát akartak vele aláíratni, továbbá esetleg hazatoloncolták mert, (a) túl közel ment az előtte haladóhoz, (b) túl messze ment a mögötte haladóhoz képest, (c) nem volt szép az autó színe vagy az üléshuzat nem passzolt színben. Ilyen tortúrán átesett emberek igazolhatják, hogy mostanában nehéz szeretni a germán típusú teremtményeket legyenek azok akár fő germán-germánok, vagy mini-germánok. Az ember próbálja kedvelni őket, -néha-néha sikerül is. Ők is igyekeznek, - néha-néha sikerül is nekik. És néha minden igyekezetük ellenére sem sikerül mert balga egyedek megakadályozzák ezt és az ember csak egy 2. Nürnberg-re tud gondolni, de most felcserélné a szerepet. Mindent egybevetve manapság, 2008-ban nehéz a germán kultúrát terjeszteni szándékozók sorsa! Ezzel el is jutottam a napi vezető hírhez. De menjünk kicsit vissza az időben, mert volt azért már itt előzmény! Emlékezzünk csak arra a vadbarom állatra, - névszerint Kosaras Péter Ákosra-aki a budakeszi Prohászka Ottokár -kéretik továbbra sem nevetni- Katóóóólikus Gimnázium igazgatóhelyetteseként úgy próbálta népszerűsíteni a germánokat, hogy SS egyenruhát öltött. Később kiderült, hogy mindezt „hagyományőrzésből” tette, mert olyan szép régi hagyományokat, mint a tömeggyilkosság, népirtás, gázkamrák stb...meg kell őrizni, fenn kell tartani. Minthogy a miénk egy olyan ország, hogy ezt a senkiházit nem vetették Kelemen Anna kis házikedvence, az ismert Zeusz elé, -és Zeusz kénytelen volt beérni ötödszörre is a szomszéd nyugdíjas néni felkarjával, -így gondolom némi sikert el is ért! De kérem, mennyivel izgalmasabb, szemléletesebb módját választotta a fogékony ifjúság német nyelv iránti szeretének felkeltésére, a zalaegerszegi tanárnő. Képzeljük el, hogy valaki épphogy kijön az egyetemről, és német nyelvet akar tanítani ma, 2008-ban. Ok, tudom, hogy van valami létjogosultsága, de csak a nagy német autógyártó jut eszembe, és a vidéki magyar város esete, amikor a vidéki város helyi potentátjai hírét vették az autógyártó beruházásának akkor lázas német tanulásba kezdtek A gyár jött, és közölték, hogy nekik vannak üzemeik Afrikában, Ázsiában, és velük angolul kommunikálnak, így ezt várják el itt is mindenkitől. Volt nagy pofáraesés. Nem könnyű! Valamit tenni kell! Meg kell küzdeni azért, hogy a mai fiatalok németül akarjanak tanulni, és még szeressék is. A tanárnő borotvaéles logikával látta át a helyzetet és a megfelelő módon lépett. Képzeljük csak el, hogy az a középiskola sosem küzdött volna tanulói létszámproblémával. Hogy micsoda motiváló erő lett volna a fiatalságnak. Lehetett volna azt mondani, hogy aki egy évig minden szódolgozatot 95%-ra ír meg, és hexameterben javítja ki Goethe hibáit, az bekerülhet abba a csoportba, ahol a tanárnő tanít! Még a TV2 Mokkája is foglalkozott ezzel, ahová meghívtak egy profi sztiptíztáncost, merthogy a tanárnő mozdulatai arról árulkodtak, hogy nem aznap kezdte a vetkőzés tudományát. Nos, szeretnénk hinni, hogy így igaz. A műsorból azt is megtudtam, hogy létezik olyan is, mint a sztiptíz-fitness, ami gondolom hasonlíthat a military-wellness-hez. Még rémisztőbb az a tény, hogy ezt a szriptíz-fitness-izét még el is lehet adni embereknek. Bár az is igaz, amit a mondás tart, miszerint egy férfi dupla árat is fizet valamiért, ha az kell neki, egy nő pedig simán megvesz egy háromszoros termonukleáris neutronbombát is ha rá van írva, hogy 50%-kal le van árazva. Áááá....az a baj, hogy megakadályozták, hogy a tanárnő rendesen bevégezze a munkáját! Azt a férfit aki őt ebben meggátolta szigorú megrovásban részesítem és szívem szerint hosszú évekig tartó Playboy nézegetésre ítélném. In Memoriam Vagányság 2008. október 15. Mostanában több helyen is lehetett hallani, hogy egy kutatás szerint a mai fiatalok javarésze úgy vélekedik, hogy az előrejutáshoz szükséges a fizikai erőszak. Mit lehet erre mondani? Gratulálok, hasznosan költötték el a pénzt a kutatók! Körülbelül olyan hasznosan, mint azon japán csoport tagjai akik hosszas vizsgálódás után arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy azért keletkeznek a forgalmi dugók, mert sok autó van az utcákon. Kolosszális felismerés, nemde?! Ezen felbuzdulva én is kutattam magam egy kicsit, és például rájöttem, hogy azért nem élek a saját Karib tengeri szigetemen, és azért nem vezetek egy Aston Martin-t, mert nincs rá elég pénzem. Visszatérve az erőszakhoz, talán feltűnhetett volna az a tény, hogy az emberiség története az erőszakos érvényesülés története. Az ősember reggel felkelt, és azt mondta: „Ma elmegyek és agyonverek két vadmalacot!” Így tett, és amikor hazaért két péppé vert vadmalaccal, akik az életben biztosan cuki teremtmények voltak, az ősasszony nem azt mondta neki, hogy inkább a meggyőzés erejével kellett volna élni a malacok kapcsán, hanem szó nélkül megsütötte azokat, majd megették mind egy szálig. Sőt, az ősasszony azt az ősembert választotta aki több, vagy nagyobb szétvert fejű malacot hozott tudott hozni. A forradalmakat deklaráltan „történelem mozdonyainak” tekintjük, és tudtommal egy forradalom sem keletkezett nézetazonosság miatt. Az egyik tábor fogta magát, megunta a sok dumát és jól elagyabugyálta a másikat. Mire azok szétszaladtak, vagy sokáig elnyomás alatt éltek, de később szervezkedtek, majd ők náspángolták el az őket régebben elnáspángolókat. Ez így megy! Ezzel persze nem lehet és nem is akarok igazolni minden erőszakos cselekedetet, de az Isten szerelmére, hát nem magunk is a rosszat keressük-e? Hol van a jó értelemben vett vagányság? Tanár koromban mindig azt tanítottam - és különösen az alsó tagozatban, akik elég fogékonyak voltak még-, hogy „rossznak lenni jó, és jónak lenni unalmas”. Nem voltam népszerű a szülők körében, de végül is rossznak lenni jó… Nézzünk vissza, hogy kik voltak a legnépszerűbb emberek a középiskolában. Az eminensek? Akiknek mindig kész volt a házi feladatuk, és boldogan jelentkeztek és vállalták el a szertárosi feladatokat. Óh…nem! A rosszak voltak azok! Akik balhésak voltak, akiktől óvták a lányokat. És természetesen a lányok titokban abban reménykedtek, hogy pátyolgathassák a rosszfiúkat, akiket megbüntettek. A fiúk pedig azóta is obszesszíven vonzódnak a rosszlányokhoz. No comment. A legnagyobb félelmem mostanában, hogy a politikai élet is amerikanizálódik. Vagyis jönnek az amerikai tanácsadók és amerikai típusú jóembereket keresnek. Rettenettel tölt el a gondolat, hogy nemsokára olyan emberek fognak minket kormányozni, akik este tízkor ágyba mennek - a feleségükkel, csak „mentes” ásványvizet isznak, és sosem próbálnak a titkárnők szoknyája alá pillantani, valamint a minimálbér ötletét jónak tartják. Ez azt jelentené, hogy a lúzerség és az unalom kormányozna minket. Ki a fene választ úgy barátot, hogy „Azért választottam őt, mert mindig kedves az állatokhoz, és a munkahelyén is jól teljesít” Azokat az embereket kedveljük akikkel az élet izgalmas, akikkel jókat lehet röhögni, akik néha hajlandóak áthágni a szabályokat, akikben van vagányság, ÉLET! Ezzel el is jutottam például a korábbi bejegyzésekben említett Julcsi barátnémhoz, aki bepasizott, vagy a bepasizás szélén áll! De kivel??? Kiválasztott magának egy igazi jófiút! A pasi építészmérnök, jólöltözött, jólfésült, khaki színű nadrágot hord kockás inggel, és tulajdonol egy Renault Laguna-t. Istenemre nincs bajom vele, kifejezetten minőségi előrelépés a volt pasija után, de miért….miért egy Renault Laguna? Az alattam lévő lakásban élő pár, két tündérien szép, hirtelenszőke kisfiúval nemrég vásárolt egy Renault Thalia-t. Én körbetáncoltam azt a pici, új autót, úgy megdicsértem, hogy autót még így senki nem dicsért meg. Ők egy család, lakáshitellel, ma Magyarországon. A Thalia számukra teljesen igazolható, és számomra is szerethető ötlet! De egy egyedülálló, jó állással rendelkező férfi, aki egyébként megengedhetne magának egy dögös coupe-t, miért választja pont a legunalmasabb, legjellegtelenebb autót? Kihalt a vagányság! Egy Laguna??????!!!!! Hol az izgalom? A zokniban és a szandálban? Szép Júlia 2008. február 13. Nemrég hazafelé sétálgatva, az Alexandra könyváruház pódiumára tévedtem be, ahol épp Gerendás Péter előadói estje volt. Sokan Zoránnak tulajdonítják a címben említett dalt, de valójában ez Gerendás szerzemény. Rám már az első halláskor nagy hatással volt. Arról szól, hogy van egy kisfiú, aki igazi szerelemmel vágyakozik a szomszédban lakó szép Júlia felé, aki idősebb tőle, ezért tudomást sem vesz róla. Júliáért férfiak jönnek, hozzák-viszik, és a fiúcska arról ábrándozik, hogy egyszer majd ő elmehet Júliáért. A fiú felnő, Júlia eltűnik, de az az érzés……az az érzés kitörölhetetlenül megmarad. A dal a be nem teljesült, távoli szerelemről szól. Egy olyan érzésről, aminek az esélytelenség adja meg a tisztaságát. Miről is lehetne Valentin Nap környékén írni, mint a plátói szerelemről. Szerintem minden férfinak volt egy gyerekkori plátói szerelme. Legalábbis az enyémre tisztán emlékszem. A nevét nem tudom, de 1342 környékén, amikor én olyan 8-10 éves lehettem, ő volt a legszebb nő. Vékony volt, és Sunyovszky Szilviára hasonlított, mégpedig a Fekete Gyémántok filmben játszott Evila szerepében. Óh, Istenem, de szép is volt. Van egy jelenet a filmben, ahol a bányából kijövet, a nap végén a nők zuhanyoznak, és ott lehet látni egy pillanatra félmeztelenül. Nos, hölgyek, tetszik-, nem tetszik, az igazság az, hogy a férfiakat a női test íve és vonala fogja meg, és Istenemre mondom engem odaszegezett a tévé elé az a váll, a karcsú derék, és amint egy pillanatra szembefordult a kamerával…… Arra gondoltam, hogy létezik a világon egy férfi aki ezt a nőt, így félmeztelen, vagy meztelen valójában átölelheti és megcsókolhatja! Égett a lelkem, hogy nem én lehetek az a férfi. Fájt! Szóval, az én titkos szerelmem így hasonlított Sunyovszky Szilviára. Ugyanaz a haj, ugyanaz a tekintet, ugyanaz a mosoly. Aztán láttam, hogy a szerelmemhez milyen igénytelen pasik járnak és mennyire modortalanok. Emlékszem, megfogadtam, nem is baj- hogy a dalt idézzem, hogy majd én igényesebb leszek, és ha megnövök, akkor majd úgy bánok vele, ahogy megérdemli. Úgy képzeltem, hogy majd én egy kalandor leszek valahol a dzsungelben, és majd akkor ő az igénytelen pasijával arra fog járni, és veszélybe kerülnek, én pedig megmentem őket, mire ő dobja a pasiját és azonmód belémszeret. Azóta eltelt jópár év, és persze eltűnt az életemből. Fogalmam sincs, hogy mi lehet vele, merre jár, él-e, hal-e, de úgy emlékszem rá, mint a legtisztább szerelemre és vágyaim alanyára. Nők, mindig tartsátok észben, hogy vannak olyanok akiknek titokban ti vagytok a Júliái! Valentin nap előestéjén, vagy napján ezt a bejegyzést egykori szerelmeimnek ajánlom. Azoknak akiket valóban szerethettem, és azoknak a szép Júliáknak, akiket sosem érthettem el. Azoknak, akik mellett felnőhettem, akik mellett megtanulhattam, hogy milyen kiüresedett tudtam lenni, amikor nem lehettek mellettem, akik mellett megérezhettem a féltés keserű ízét, akik miatt őrültségekre voltam képes, akik miatt rajzolni, verset írni kezdtem, és akik miatt ezeket abbahagytam. Mindnek-mindnek hálás vagyok... Közülük van aki már más felesége és a kislányának örül, van aki épp most készül véglegesen hozzákötni magát máshoz, van aki szingli maradt, van aki szingli lett, van aki messze van, van aki közel van, van aki még mindig szeret, és van aki haragszik. Mindegyiket igazi szerelemmel szerettem. Mindegyik szerelem számomra szép volt. Nagyon sajnálnám, ha valamelyiket is nem élhettem volna meg. Megtanítottak arra, hogy milyen nagy ajándéka az életnek az, ha valaki szeretni tud. Bevallom, sokáig nem volt ez a képesség a birtokomban. Nem volt bennem lángolás senki iránt. Aztán megtaláltam Szép Júliám. Most úgy érzem, hogy ő lenne az, aki számomra a gyertyában a lángot jelentené, a szóban az értelmet, a csillagban a fényt. Ő lenne az, akitől imádnék néha rövid időre a magányba menekülni, hogy megérezve a hiányát visszatérhessek. Csodaszép keze van. Szeretem a hangját. Hmm…… J Gerendás Péter- Zorán: Szép Júlia Most meghallgatom….. …..aztán kicsit szomorú leszek. Rossznak lenni jó! 2008, február 12. A szomszédomba beköltözött a szexualitás. Vagyis inkább így lenne helyes: a szomszédomba visszaköltözött a szexualitás. Ugyanis egy időre sikerült onnét elűznöm, de visszajött. Mit visszajött? Visszapofátlankodott! A szomszédomban egy 30-as házaspár lakott. A Pasi valamiért félt tőlem, vagy csak olyan volt amilyen, - a lényeg az, hogy ha velem beszélt, mindig lesütötte a szemét, vagy félrenézett. A Csaj pedig stírölt, illetve mindig kétértelmű megjegyzéseket tett. Úgy benne volt a levegőben, hogy nem lesz jó vége a házasságnak. Mondjuk, voltak olyan jelek, hogy a Csaj a lépcsőházban lakó barátnémnek olyan kijelentést tett, hogy unja Pasit, és úgy érzi, hogy még nem élte ki magát eléggé. A lakásunk kialakítása olyan, hogy az én fürdőszobám egyik fala közös az ő hálószobájukéval, a másik falhoz pedig az ő fürdőszobájuk csatlakozik. Sokáig nem hallottam semmit. Illetve, ez így nem igaz, mert azt hallottam, hogy Csaj állandóan szekálja Pasit azzal, hogy ő- mármint Pasi- miért nem fúr-farag, mint én. Vagy olyanokkal, hogy amikor vettek egy polcot, akkor szegény Pasinak át kellett jönnie hozzám és megkérdeznie, hogy hogyan kell egy polcot felvarrni a falra. Persze Pasi ezt utálta, - mert félt tőlem-és ki is fejezte az utálatát Csajnak, miközben veszekedtek. Nos, ezt hallottam a fürdőszobámban. Kaptam én ott hideget, meleget, de végül csak az lett, hogy hallottam, hogy nyílik az ajtajuk, Pasi odacsoszog az ajtóm elé, és töredelmesen, szemlesütve előadja kérését. Nem haragudtam Pasira, mert szimpatikus volt, és legtöbbször átmentem és én fúrtam fel a polcot. Aztán észrevettem azt is, hogy amikor Csaj a falon keresztül hallotta, hogy én a fürdőszobában vagyok, akkor elkezdett kiabálni Pasinak, hogy: ”Pasiiiiii, hozd már be a fekete csipkebugyimat, amiben olyan gömbölyű a popóm, és elöl meg tök átlátszóóóóó és olyan mintha nem lennem rajta semmi, különösen most, hogy épp borotválom magam és teljesen csiklandós ahogy a zuhanyból jön a víz…..!” Nem vicc. Volt ilyen, legfeljebb néhány névelő nem stimmel az idézetben. Aztán elváltak. Pasi sűrű elnézéskérések közepette mondta el egy találkozásunk alkalmával, hogy már rég akart szólni, és igazán bocsánat, hogy csak ilyen későn említi, de Csaj elvált tőle, mert talált magának mást. Rendje-módja szerint Pasit ki is tették a lakásból, és visszaköltözött Csaj és Csődör. Csődör említéseként elnézést kell kérjek az összes szilvásváradon fellelhető lipicai fajtárstól! Igazán nem akarom megbántani őket, hogy Új Pasit hozzájuk hasonlítom, de csak az egyszerűsítés kedvéért teszem ezt. Csődör eléggé viccesen néz ki. Olyan tipikusan „jógyerek”. Olyan, aki az iskolában mindig jó volt matematikából és számítástechnikából, aki mindig negédesen udvarias, tudálékos volt, és a szülei úgy öltöztették, mintha a saját nagyapja lett volna. Csődör alapvetően nem magasabb, mint Csaj, -tehát alacsony-, de olyan bubira fésült hetvenes éveket idéző haja van, hogy tíz centivel megemeli a fejtető szintjét, tehát annyira tenyérbemászóan ódivatú, hogy ezt még néhány HírTV-s műsorvezető sem engedné meg magának. Őrületesen jólfésült, oldalt kettéválasztott haja van a termetéhez képest aránytalanul nagy fején. De Csődör nem véletlenül csődör. Pár hete figyeltem fel arra, hogy a fürdőszobán keresztül hangok szűrődtek át. Először azt hittem, hogy Csaj és Csődör valamin vitatkoznak. Gondoltam, hogy Csődör nagyon okos lehet az érvelésben, mert Csaj egyre nagyobb hangerővel fejezi ki vele egyetértését rendíthetetlen „igen”-eléssel. Aztán elbizonytalanodtam, mert a végső „igen”-t követő „Ouaaaarghhhh” kifejezést nem nagyon értettem. Még a szótár sem segített. Aztán arra gondoltam, hogy milyen körülmények között hallottam én utoljára saját életemben az „Ouaaaarghhhh” indulatszót, és rájöttem, hogy nem annyira érveket ütköztetnek, mint inkább egész mást. Ez engem természetesen fel is háborított. Kevés dologra vagyok kevésbé kíváncsi, mint Csaj igenelésére. Azonnal ördögi módszert eszeltem ki. A lényeg abban állt, hogy az utolsó előtti igennél lehúztam a WC-t, és ezzel együtt az ő vérnyomásukat is, és a végső igen elmaradt. Jó érzéssel töltött el, hogy hallottam őket mérgelődni is emiatt. Aztán elindult a fantáziám. A WC unalmas lett. Amikor hallottam őket igenelni, akkor –szintén a megfelelő pillanatban-, ha éppen arra jártam beledobtam félmarék vas csapágygolyót a lemezkádamba. Az a másik oldalról úgy hangozhat, mintha géppuskával megsoroznák a falat. Lett is frusztráció és csend. Azért nem bírtam megállni, hogy egy övalatti ütést be ne vigyek nekik. Történt, hogy összefutottunk a folyosón, és Csaj nagy mosollyal akarta bemutatni Csődört. Mire én:”Óh…bár még nem találkoztunk, de a teljesítményedet már ismerem! Mert aki téged, Csajszikám így megsikoltat, az tud valamit! Pasi még csak egy nyögést sem bírt kicsalni belőled!” Lett ott nagy irulás-pirulás-hebegés-habogás. Csődör azt sem tudta, hogy melyik lábára álljon. Olyannyira jól sikerült a dolog, hogy a nagy igenelés úgy megszűnt, mintha elvágták volna. Csődör el is költözött. Erre tegnapelőtt visszapofátlankodott az igenelés, de valami iszonyatos hangerővel. Most törhetem a fejem valami új megoldáson! Mert tudjuk: rossznak lenni jó! Szúrjad neki, Ibike! 2007. október 8. Vasárnap délután valami kellemes őrültségre vállalkoztam. Az egyik egykori gimnazistám meghívott „dolgozni”, ami egyébként leginkább azt jelenti, hogy ülünk többedmagukkal és velem egy hatalmasan hatalmas nagy ház berendezetlen, fűtetlen nappalija helyett a pincében a kazánházban, télen és elektromos grillen megy a hússütés. Lehet-e ennél, -figyelem új szó(!)- „sittesebb” dolog!? Nehezen,…. de mégis- és talán pont ezért- a legjobb délutánok és esték ezek! Ez a tevékenység ezen a délután még kiegészült azzal, hogy mindez egy nagy rakás törmelék és por tetején történt mindez, mert épp házfelújít a delikvens. Azonban mielőtt eme szent sittes dolgot megkezdenénk, nekem át kell verekedni magam a városon. Egy emberke a körúton úgy gondolta, hogy a külső sávból jobbra behúzódva, átvágva a villamossíneken leparkol a szembejövő sáv külső sávjának a közepére. Úgy értem, hogy ezt a kanyart 20 méteres hosszra tervezte. Gyakorlatilag keresztbe vágott át 6 telített sávon. És dudált a többi „marhára”. Nos, ez elgondolkodtatásra késztetett. Ki is vagy mi is a mi legnagyobb ellenségünk? A zsír? A szénhidrát? Németország? A komenisták? Nem! Még csak a közelében sem vagyunk a helyes válasznak! A legnagyobb ellenségünk nem a BKV ellenőr, hanem két másik foglalkozást űző ember! A farmeros, kockásinges, horgoltmellényes vizsgabiztos és az a közszolga, aki szövetnadrágban, és rövidujjú ingben kipostázza azt a dokumentumot Koraötvenes Józsefnek, és Bevásárlószatyros Ibikének ami hivatalosan is feljogosítja őket arra, hogy egy Ferrari F40-est vezessenek, és hogy a szerpentinen bevegyék a hajtűkanyarokat olyan sebességgel, mint ami elő van írva KRESZ-ben. Kilencvennel. Óh…persze nevetünk rajtuk. Egészen addig, amíg Szatyros Ibike bele nem firkál egy szembejövő kisbuszba és hullazsákba nem rak két szülőt és két ötéven alulit. Sajnálom kimondani, de nap-mint nap találkozom olyan emberekkel akik arra születtek, hogy buszon üljenek. Én nem vagyok önkinevezett szupersofőr, megcsinálom a magam hülyeségeit, de ….wooowww…..ez azért mégiscsak más. Ibike úgy vezet, hogy a kormány mögötte van, száját keskenyre összeszorítja, és előre néz. És csak előre néz. Mert az van a KRESZ-ben. Oldalra sosem. Tom Cruise lehetne a mellette lévő autóban és a legnemesebb testrészét lóbálhatná ki az ablakon, akkor sem vetne rá egy pillantást sem. Ezek az emberek valahogy fordítva működnek! Van amikor köd van, és csúszik az út és kanyarog, és szemben is jönnek, valamint nagy a forgalom, és mindenki harminccal araszol, akkor ők kilencvennel szántanak előre, mert az van KRESZ-ben, hogy annyival lehet menni. A másik részről pedig, amikor az autópályára kerülnek, akkor lefelé görbülő szájsarkakkal, fejet felszegve, -József szigorúan kalapban- nyolcvannal csorog a tiszta, ritka forgalmú sztrádán, mert ő -mondja -nem siet. Mindnyájan láttunk már ilyet, és azt gondolnánk, hogy a rendőrség ilyenekre van kihegyezve, és gyorsan, agreszívan kiszedi ezeket az embereket a forgalomból; de legyünk reálisak. Ha meg is tenné, nem lehet senkit azért megbüntetni, mert 130 helyett nyolcvannal ment, vagy túl közel hajolt a kormányhoz. Nem. Hogy megoldjuk a problémát a probléma gyökeréhez kell lemenni: a vizsgabiztoshoz. Bár van némi szimpátiám ezekkel a balga lelkekkel, mert képzeljük csak el, ha halálra vagy rémülve míg valakit vizsgáztatsz, akkor átengeded. Miért? Mert így van egy nagyon halovány esélyed, hogy pont ő egyszer szembe jön veled az úton egy sötét, ködös éjszakán, de ha megbukik, akkor biztos, hogy pár hónap múlva újra be kell ülni mellé! Itt a megoldás: Először is, ha valaki háromszor megbukik a vizsgán, akkor örökre alkalmatlannak kellene nyilvánítani, és nem próbálkozhatna többször. Egyszerűen el kellene fogadnia, hogy az autóvezetést nem neki találták ki, ő erre alkalmatlan és slussz. Ennyi, garázsajtó le, irány a buszmegálló. Másodszor, ha valaki nem vizsgázott le 25 éves korára, akkor már ne is lehessen neki. Itt szembesüljünk ismét egy ténnyel. Ha valaki annyira érdektelen a dologgal szemben, hogy 16 éves kora óta 9 év nem volt elég arra, hogy feltámadjon benne a vágy a jogosítványra, akkor sosem lesz jó autóvezető. Tény: ha valami nem érdekel, nem vagy jó benne. Bizonyíték: Én nem vagyok jó fociban. Egyszerűen nem erre születtem, nem vagyok hozzá jó alapanyag. Ezért nem leszek soha pl. jó leszbikus sem. Továbbá, a gyakorlati vizsgának tartalmaznia kellene egy driftelést is. A sofőrnek bizonyítania kellene, hogy meg tudja forgatni úgy az autót, hogy csikorogjanak a gumik, amivel azt bizonyítaná, hogy nem fél az autótól. Az írásbeli teszt maradhatna, de módosítani kéne. Kéne, hogy legyen egy autókiválasztás teszt is, ahol meg lehetne figyelni, hogy a vizsgázó el tudja-e dönteni, hogy a ruházatával és életkörülményeivel összhangban neki melyik autót szánták a gyártók. Valamint tisztában van-e azzal, hogy mikor kell nemet mondani egy autóra, s ez gyakrolatilag három dolog: (1) ha az autó nem biztonságos, (2) ha túl drága, (3) ha Opel. Persze nem támogatom, hogy átlépjük az előírt sebességhatárokat, mert okkal határozták meg őket. Ibikék és Józsefek, ha a vasárnapi módon leparkoltok, vagy autópályán nyolcvannal mentek, akkor vigyázzatok! Éjszaka valaki becserkészi az 1,2-es Astrátok és beszerel egy turbófeltöltőt fixált maximum nyomással! Az MZ/X terv 2007. szeptember 20 Követve a múlt évi antimindenes zavargások sikerét, amikor -már mintegy bevezetőként- a hazáért nemzetiszociálisan kommunistaellenes aggódók harmadszor is -vicces módon- piros festékkel, mohikán –vagy inkább dakota- harci színekbe öltöztették Winston Churchill-t, illetve egy karóra tűzött tehénnel követelték az „ősi alkotmány jogfolytonosságának visszaállítását”, igazán nagy várakozással tekintettem e heti visszavágó, vagy újra odavágó elé. Nyilvánvalóan túlontúl is biztos voltam abban, hogy a kapitalizmus rohadtságát egyértelműen szimbolizáló autómat felborítják és felgyújtják, ezért jóideje átváltottam biciklire. Még tovább mentem: menekülőútvonalakat agyaltam ki, hogy a dühödt tömeg elől el tudjak iszkolni. Ilyen felkészülések mellett vártam a nagy napot, amikor végre gumilövedékekkel és Molotov koktélok fogyasztása mellett lehet bulizni. Tavaly kicsit büszke is voltam külföldi munkatársaim előtt, mert mi végre megmutattuk, hogyan kell rendesen zavarogni. Ha mi zavargunk akkor égnek az autók, betörnek a székházajtók, és nem vagyunk olyan bénák, mint a csehet, akik gyertyával, kézenfogva, összekapaszkodva sétálgattak a Vencel tér egyik végétől a másikig, és közben a Khumbaya-t dúdolgatták. Bááársonyos Forradalom……ugyanmár kérem! Bevallom, titokban reménykedtem egy kis vízágyúzásban is, mert van abban valami igazán eredetien mókás, ahogy a dühös, plázaszerkós, trendy-zavargósra vett figurájú fiatalembereket és a 34 fokban is tűsarkú, térdigérő csizmába és hasközépig érő prémes műszőrbundába öltözött cicababáikat a rendőrségi vízágyú egészségvédelemre tanítja azzal, hogy eloltja az ujjaik között lévő cigarettaszálat. Értem én a dühüket egyébként, hisz az élet nem lehet teljes három hónapnál régebbi mobiltelefonnal! Nos, eljött a buli napja, azzal a különbséggel, hogy nem volt buli. Volt ugyan vonulás, de olyan lelkesedéssel, hogy az akár „élő” helyett „felvételről” is mehetett volna. Még mindig reménykedtem, mert hallottam, hogy most aztán már „elég volt”. Elég volt, most aztán már elég! Most már amikor mindenki csatlakozott a fergetegesen sikeres Igen Magyarország- chartához, mindenki hozott egy másik embert is a döglött dakota lován, most mindenki hozzon egymillió aláírást, mert akkor lesz jó sok teleírt spirálfüzetünk, és akkor aztán fusson mindenki, de nagyon, mert lesz itt óracsörgetés! Ez engem tanári önmagamra emlékeztetett, amikor olyan értékelési rendszerem volt, hogy öt piros pont ért egy zöld elefántot, és nyolc zöld elefánt után jött egy kék csillag, és ha valakinek volt tíz kék csillagja, akkor azt azonmód egy piros pontra válthatta. Hazafelé biciklizve olyan 6 óra körül, a Parlamentnél láttam a tüntetőket. Vagyis láttam 2 közvetítőautót, 4-5 kamerás tévé stábot, 5-6 riportert, 14 fotóst, 75 rendőrt, 23 japán turistát és 14 tüntetőt. Csalódottan hazakarikáztam és azon dühöngtem, hogy valószínűleg a rendőrség kibérelte az országban fellelhető összes teherautót, felöltöztette 2000 emberét cyborg-kommandósnak, úgy mintha az Alien, vagy a Predator ellen kellene harcolniuk…. erre mit kapnak? A nagy semmit. Már megint csak a pénzt költöttük. Néma csönd volt. Már azon gondolkodtam, hogy magam fogok belevágni egy féltéglát az Astoria Szálló édességes-porcelános kirakatába. Csak úgy, - vitaindítóul. Már az Y-terv sem vigasztalt. Blokád alá vonni a Parlamentet, és megakadályozni a képviselőket, hogy bemenjenek. Ember, aki ezt az ötletet kipréselted magadból, láttál-e te már parlamenti közvetítést? Az írnokkal és a házelnökkel együtt jó ha hatan-heten ücsörödnek az ülésteremben. Az lenne a büntetés, ha bekényszerítenétek őket! Blokád!? Pahhhh……nem kell azt megszervezni. Elég egy átlagos kedd délelőtt. Az egész város mozdulatlan! Senki nem tud eljutni sehová. Szóval, a blokád, a buli, a forradalom érdeklődés hiányában elmaradt. De hogy lehet ez? Mi lehet a probléma? Miért van az, hogy tavaly még elő tudtunk állni egy jó kis zavargással, most meg max. annyi volt, hogy Szlopasiscsné -szül. Réz Lola, fogl. háztartásbeli- üres pillepalackot dobott egy autóra. Hogy megértsük, hogy miért vagyunk mi reménytelenül bénák forradalomban vissza kell tekintenünk 1437 nyarára, az akkor esedékes parasztfelkelésre. Egy kicsi-kicsi-kisnemes egyenlőséget keresve a nagyokkal, magaköré gyűjtötte a parasztokat, és feldúlta Erdélyt. A gazdagok házait felégették, lefejeztek mindenkit akin bársonyruhát találtak, megnyitották a börtönöket, megitták a kolozsvári püspök borát, és kiszórták az ablakon az összes adósságukat számontartó pénzügyi feljegyzést. A fickók lendületben voltak. Megverték a nemesek seregét, azok pedig Zsigmond királyhoz szaladtak. A problémát Csáki László vajda bonyolította tovább, mert a tőrét orvul a lázadók vezérének a nyakába döfte, aki nem volt más, mint Budai Nagy Antal. Most azt gondolnánk –ugye-, hogy ez olaj volt a tűzre. De nem. Ekkor már javában ősz volt, és a lázadók találkoztak a királlyal, aki azt mondta nekik: „Ti, kik egyenlőséget kerestek a földesuratokkal, nem vagytok méltók az életre!” Így, az összes lázadó fogta magát és jól hazament Hogy történhetett ez? Mi volt az ami kioltotta a lázadás tüzét? Nos, nem állnak rendekezésre meteorológiai adatok abból az időből, de fogadni merek, hogy azért, mert elkezdett esni az eső. Sok ember, -okosságról tanúskodó magas homlokkal- gyártott már arról elméletet, hogy miért nem vagyunk mi jó lázadók, rebellisek. Van aki azt mondja, hogy azért mert a Korona mindig erősebb, volt, mint a köznemesi réteg, van aki azt véli, hogy pesszimista nemzet vagyunk. Egy frászt! Én mondom, ez az időjárás miatt van! A múlt szeptemberi zavargások azért voltak sikeresek, mert meleg, száraz idő volt. Idén pont jött a hidegfront, plusz csepergett az eső, fújt a szél. Kit érdekel ilyenkor holmi Y-terv!?  Gondoljunk csak bele! Nem úgy nőttünk-e fel, hogy „évzáró/ ballagás/kisdobosavatás az udvaron, eső esetén a tornateremben”? És nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk megváltoztatni a társadalmat, különösen azért sem, mert a ballagás mellett ilyen volt még a szüreti bál és a szakszervezeti lengőteke bajnokság is. Van bizonyíték is, ami ezt az elméletet támogatja. 1848. március 15. –zuhogó eső. Mi lett belőle: Vér Nélküli Forradalom. Mikor győzött a Tanácsköztársaság? 1919. március 21. Meddig tartott? Augusztus 1-ig. Mikor kezdte Rákóczi a szabadságharcát? 1703. május 21-én. Aha..aha…mondhatná valaki! De mi a helyzet Október 23-val? Akkor már ocsmány egy idő lehetett. De mikor kezdődtek el a dolgok? ’56 tavaszán, áprilisban, és már csak a végkifejlet jutott őszre. Mikor ostromolták meg a franciák a Bastille-t? Július 14-én. Mikor kiáltották ki a 13 amerikai gyarmat függetlenségét? Július 4-én. Íme, egy újabb nemzetközi példa: miért tudják folytatni az arabok és az izraeliek a véres háborújukat már 50 éve? Mert ott soha nem esik egy nyomorult csepp eső sem! Ha a háború után a nagyhatalmak Izrael államot Győr és a Kisalföld környékén hozták volna létre soha nem lett volna semmi vérontás. Ja! És még valami! A múlt héten árvíz volt a Dunán. Látott valaki egy Magyar Gárdistát is árvízvédekezni? Hívjuk a gyereket Diet Coke-nak… 2007. augusztus 26. Ami a magyar névadási szabályok szerint Dájetkók lenne, de így rettentően sittesen néz ki. Nos, a legutóbbi bejegyzésem után kaptam az e-maileket arról, hogy nincs abban semmi rossz, ha valakinek Kevin, vagy Dzsennifer a neve, és milyen maradi, régimódi vagyok Sajnálom, én már ilyen maradi vagyok, készséggel ismerem el, hogy ez valóban így van. Abban a nyugodt tudatban hajtom le a fejem, hogy nekem más nevem van, és ha valaha is lesz gyerekem, akkor biztos nem fogom Moszkitónak, vagy Calibra-nak hívni, ami utóbbi egyébként az egyetlen gyártmánya az Opel gyárnak, amit még el is tudok viselni. Azt már megtanultam, hogy ha hasonkorú harmincas ismerőseim felhívnak, hogy örömmel számoljanak be arról, hogy gyerekük született, akkor mindig két kérdéssel kell indítani. Az első, - és nézeteim szerint a világ egyik leghaszontalanabb kérdése- hogy milyen súlyú a pici. Nem mindegy? A mai inkubátor technológiának köszönhetően már azok a picinyek is életben maradnak, akik 30-40 dekával látják meg a napvilágot, - és Isten lássa lelkem, nem tiszteletlenség-, de akiket amikor bemutat a híradó még nem tudni, hogy ember vagy delfin lesz-e belőlük. A súlynak nem nagyon van jelentősége. Ismerek olyan gyereket, aki delfinállapotban született és most 2 méter 4 centiről hajol le hozzám, akkora bicepsszel, mint Schobert Norbi dereka és érdeklődik a hogylétem felől. Én, viszont 3,9 kg-mal születtem, ami akkor csaknem csodaszámba ment, és az evolúciós fejlődésemben megálltam a 178 centinél, és boldogan üdvözölném a tényt, ha 7 centivel magasabb lennék és 7 kilóval fiatalabb. A másik kérdeznivaló dolog a név, amire leginkább az a reakcióm, hogy „Nos, igen…khm…valóban egyedi” Itt viszont már vigyázni kell! Durván fogalmazva, előre jól ki kell magam röhögni. Mondjuk, a bulvárhíreket figyelve az ember trenírozhatja magát azzal, hogy a celebritások milyen neveket adnak a csemetéjüknek, így kevés meglepetés érheti. A fiatalságom azzal telt, hogy azon szórakoztam, hogy Frank Zappa az első gyerekének Moon Unit nevet adta, de ha valakinek ez a név nem mond semmit, akkor csak olvassa ki Julia Robert fiának a nevét, ami Phienneaus, vagy Bob „Live Aid” Geldof lányáét, a rövid Tiger Lily Heavenly Hirani névvel. Hozzájuk képest Tom Cruise Suri nevű lánya, vagy Jáksó László fia egészen megmenekültként hat. Mint csaknem minden marhaság, ez is Amerikából jön. Ott mostanság az a divat, hogy márkaneveket adnak szerencsétleneknek, így lehet Armani, Pottery Barn, vagy ismét egy autó a (Toyota) Celica. Most úgy tűnhet, hogy az amerikaiakat akarom kárhoztatni, de eszembe jutott egy másik ismerősöm, aki hithű magyarként tiszta forrásból származó erdélyi nevet akart adni a fiának, és nem tudott dönteni két név között, ezért pénzfeldobással döntött. Az Úr kegyes volt, a gyerek Nimród lett, és nem Drakula. Egyébként a jól ismert mondást kifacsarhatjuk úgy, hogy „Mondd meg a neved, és megmondom kik a szüleid!” A Megasztár utolsó évadja óta terjeng a Bíborka. A főállású magyarok előszeretettel választják a Csenge, Nimród, Hencse, Hanga, Csengő –értsd „bell”- Székely, Bulcsú, Csanád, Seges, Temes –és nincs mögöttük „vár” -, és a legdurvábbat a végére hagyom: Szék(!) nevet.  Az elmebaj jogszabály módosításért kiált, miszerint nem az erdélyi magyaroknak kéne magyar történelemből vizsgázniuk, hanem az említett nevű gyermekek szüleit kéne kényszer történelemkurzusra ítélni, hogy tanulják már meg végre, hogy Erdély soha, de soha nem volt Magyarország része. A normális nevek szórásába esik és a TOP10-ben szerepel a bibliai nevek csoportja, pl. a Dávid, Dániel, Judit, Eszter, illetve kiderül, hogy a 20-as, pályakezdő –értsd: pénztelen- bölcsészek sokkal normálisabbak, mint a 30-as befutott nagypolgári ügyvéd-orvos-közgazdász-yuppie családok. A bölcsészek olyan nevekkel rukkolnak elő, mint Anna, Panna, Gábor, Böbe, Marcsi, Viktor, Marci, Bence, Julcsi, míg az ellenpontozott csoportnál elszabadul a pokol. Ott vannak a Rómeók, Dzsoanik, Kevinek, Bibircsókok, Dzsémik, Csarlik, Frenkik, Dzsúliák, Anabeszek. De van olyan, aki Egyiptomban is járt már és elnevezte a fiát Rének, a lányát pedig Anubisznak. Vagy fordítva. Mindenhogy működik. Ha valaki ráakad olyan gyermekek csoportjára, ahol van Milagrosz, Ivo, Izaura, Leonszió, Rajmund, Renátó, Klaudia, Udó, akkor az csakis egyet jelenthet. Olyan helyiségbe érkezett, ami kellőképp el van zárva a külvilágtól, és az anyukák egyetlen szórakozása, hogy minden nap egyszer hajcsavaróval a hajukban felöltik a susogós szabadidőrucit, amit fehér frottír pamut zoknival viselt körömcipővel párosítanak, és koradélután elmennek a népboltba a felírt kenyérért, hogy még a délutáni sorozat –mint egyetlen szórakozás- előtt hazaérkezzenek, mert a férjeik külföldön dolgoznak, vagy tűzoltók. Tehát, - röviden – Borsodborzadályra érkeztünk. Az jövendő oskolakezdetre... 2007. augusztus 23. Lassan elkezdődik az új iskolaév. Ezt leginkább onnét lehet tudni, hogy a nagy bevásárlóközpontok, áruházak a bejárathoz telepítik az összes papír-írószer részlegüket, és már augusztus közepétől rendkívül széles választékukkal sokkolják a tizennyolc év alatti népréteget. A népréteg belép, a torka elszorul, szája kiszárad, és szembesül azzal a ténnyel, hogy az élet nem könnyű, és az idő egyik könyörtelen tulajdonsága az, hogy eljön. Persze ők még a szerencsésebbek közé tartoznak, mert léteznek olyan pajtásaik is, akik szülei azt gondolták, hogy önmagában az élet nem tartalmaz elegendő kihívást, és már születéskor determinálták gyermekük későbbi sorsát azzal, hogy olyan nevet adtak neki, mint Kevin vagy Dzsenifer. Ez onnét jutott eszembe, hogy boldogabb időkben egy kis falusi iskola igazgatóhelyettese voltam, ahol egyetlen –a közösség által hallgatólagosan engedélyezett- szórakozás volt a tehénterelgetésen kívül, a délutáni, brazil szappanopera. Nos, ott statisztikailag abban a községben a legmagasabb az egy főre jutó Milagrosok száma, és lassan már elkezdenek iskolába járni. Szülők, vigyázzatok! Így kiáltok fel, és mondom azt azért, mert több mint tíz évig én is tanár voltam, így a pedagógusok kapcsán nem „rájuk”, hanem „értük” haragszom! Szülők, nézzétek meg jól, hogy milyen iskolába jár a gyereketek, és azt, hogy ki tanítja, mire a gyereket! Egykori, rezedaszagú, kicsi iskolámból hoznám az első példát. A tanító néni, aki már 30 éve tanító néni volt, hajlamos volt túllőni a célon. Azt kérte, hogy legyen a gyereknek tantárgyanként: a./ egy benti szépfüzet b./ egy benti tisztázófüzet (ma sem tudom mi az) c./ egy otthoni szépfüzet d./ egy otthoni gyakorlófüzet e./ egy tanszobai gyakorlófüzet f./ egy házi feladat füzet Ha számolunk, akkor mondjuk 3. osztályban van a gyereknek fogalmazás-, olvasás-, matematika-, környezet-, idegen nyelv órája, ami füzeteket igényel. Összesen tehát 30 db tantárgyfüzet lett volna ideális egy 8 éves gyereknek a tanító néni szerint, és még plusz az üzenőfüzet. Nos, itt mondtam én hatalmi szóval, hogy a gyereknek nagyon maximum 5 db füzete lehet, és majd a füzetpakolgatás helyett rohangál az udvaron. Lett sértődés, meg öt füzet. A tanító néni - mentségére legyen mondva, és áldassék a neve, és hajoljon meg mindenki előtte- nagyon jó tanító néni volt. Olyan tyúkanyó típus, aki maga köré gyűjti a csibéket és vezeti, szórakoztatja őket. Generációk „Erzsikenénije”. Viszont, szülők, tájékozódjatok! Ha kisiskolás gyermeketeket egy 30-as tanító néni kezeire adjátok, van esély, hogy egy megkeseredett, szarkasztikus, reménytelen örökszinglit találtok, aki a gyerekben a saját élete sikertelenségét látja, és olyan optimista világképpel rendelkezik, a szegény hirosimaiak ’45 augusztus 7-én. Sajnos a pedagógus az az embertípus aki már eléggé értelmiségi ahhoz, hogy lássa és észlelje saját nyomorúságát! Ellenőrizzétek le a tantárgyakat! Még a tavasszal egy ismerős házaspár látogatott meg, a kedvenc korosztályomból való, 3. osztályos gyerekükkel. Koraeste eljöttével hirtelen szedelőzködni kezdtek, hogy nekik sietni kell, mert a gyereknek másnap MAKROÖKONÓMIA órája lesz, és attól a gyerek fél!!!!!! Mi a franc? Dupla wattafakka!? Makroizé és fél???? Kiderült, hogy a környezetismeret ma már a puccos fővárosi általános iskolában makroizének hívatik, és egy fiatal, ámde annál szigorúbb tanerő garázdálkodása érhető tetten. Először is, azt az igazgatót, aki ezt a baromságot az iskola pedagógiai programjába betervezte-, valamint azt a jegyzőt, aki ezt a helyi képviselőtestülettel elfogadtatta minden nap deresre kéne húzni, egészen addig, amíg vissza nem nevezik a tantárgyat. Másodszor, Isten ments’ attól a fiatal kollegától, aki frissen kikerül az egyetemről, megérkezik, közli, hogy senki nem tud semmit és majd ez most innentől másképp lesz, és 3. osztályban eljátssza a saját egyetemi professzorának a szerepét, és gyakorlatilag ugyanazt és ugyanúgy tanítja, amit neki tanítottak 1-2-3 évvel ezelőtt. A mi hitoktatónk –mert hittan az keeeeell- szeptember közepén négytáblányi felületet írt tele 1. osztályban a pápák felsorolásával, és várta, hogy a gyerekek másolják le. Aki nem érti a helyzettragikumot, az fogja fel komikusan. Valamint, őrzöm egy 2. osztályos gyerek hittanvizsgára való kidolgozott tételsor füzetét, amiben az egyik kérdés így szól: Kérdés: „Miről kell lemondania az embernek, ha Jézust akarja követni?” Az elvárt, helyes válasz: „Barátok, öröm, család, nevetés” No comment! Továbbá, kedvenceim az egyházi középiskolák, ahol elég gyakran a „Na, kinek is van eretnek buzi a ballib családjában” szellemiség uralkodik. Eklatáns példa, Kosaras Péter Ákos, a Budakeszi Prohászka Ottokár (nincs kuncogás, van ilyen) Gimnázium történelemtanára, aki SS egyenruhában feszít az iwiw-en, és azt veszi fel, amikor a gyerekekkel kirándulni megy. És ismét egy név- egy másik eszement, Kőrösiné Merkl Hilda-, igazgatónő, aki azt találja kipréselni, magából, hogy a tanára „hagyományőrző” és nincs ebben semmi rossz. Tehát lefordítva, a 14-18 éves gyerekeinket egy hagyományőrzésből –már-már hagyománytiszteletből- tömeggyilkosost játszó neonáci vadbarom állat tanítja. Történelemre! Aztán csodálkozunk, ha az összes antiszemita, náci, hejdemagyarkodó iwiw-listát a mi kis, 15-16 éves picinyeink hívják életre. Aztán, ha ezek a picinyek belefutnak a törvény pofonjába –és őszintén bízom benne, hogy igen erős lesz az a pofon- majd a szülők járhatnak a bíróságra, és vihetnek narancsot a beszélőre, vagy furikázhatják a csemetét a rendőrségre oda-vissza. Szülők, vigyázzatok! Vallomás a verdákról 2007. augusztus 05. Többen észrevételezték, hogy gyakran említem az autókat. Ez így van, kár is volna tagadni.  A nőknek sokkal jobb. Nekik ott van a családjuk, a párjuk, akiket szerethetnek, és rájuk zúdíthatják az összes tyúkanyó ösztönükből fakadó törődésüket. A férfiaknak nehezebb. A család mellett nekünk ott vannak még az autók, a repülők, a hangtechnikai cuccok, a zene, a kardok és még ezer dolog, amit szerethetünk.  Bevallom, szeretem az autókat. Illetve azokat a járműveket, amelyeket én autónak tekintek. Teljes mellszélességgel kiállok azon vélemény mellett, miszerint az olaszoknak selyemsálat, a franciáknak pedig konyakot kellene készíteniük, az autók gyártását pedig rá kellene bízni a németekre, angolokra, svédekre.  Vannak, akik Mercedes pártiak, egyesek a BMW-re, AUDI-ra esküsznek, a magam részéről a Jaguar táborát erősítem. Bár vannak tévelygéseim. Egyszer komolyan fontolgattam, hogy veszek egy Citroen C4 Coupe-t. Aztán rájöttem, hogy ez az aberrációm abból a nézetemből fakadt, hogy a nyári olvasnivaló könyvek tartalmát a borítóról kell megítélni. Én, például, csak olyan regényt veszek, amiknek a borítóján vagy vadászrepülő, vagy tengeralattjáró van-, vagyis izgalmasnak néz ki!  Így voltam ezzel az autóval is. Megnéztem az interneten, körbeszagolgattam a Citroen szalont, aztán bátorságot merítettem és bementem. Végül egészen odáig jutottam, hogy katalógust és árajánlatot is hoztam. Forgatgattam a katalógust, nézegettem, olvasgattam, ízlelgettem!  Megijedtem!  Ugyanis, az autó tetszett.  A világ teljesen összekuszálódott bennem. Minden, amit addig igaznak és jónak hittem hamisnak tűnt. Nem ismertem magamra. Szédültem, néha émelygés fogott el, és az életem értelmetlennek, értéknélkülinek tűnt. Olyan volt ez, mint egy súlytalan, folytonos zuhanás a fekete, és hideg űrben. Válságba kerültem!  De az a nyavalyás autó továbbra is tetszett.  Elolvastam az ismertetőjében, hogy a középkonzolon lévő kis boxban a kényelmünk érdekében simán elfér 4-5 CD is, amit épp betárazunk magunknak egy-egy hosszabb útra. Micsoda figyelmesség!  Bementem ismét a szalonba, és beültem az autóba, hogy végre megvizsgálgassam a maga valójában. Kívülről nagyon tetszetős volt, és az utolsó reményem is elszállt, amikor azt tapasztaltam, hogy várakozásommal ellentétben az ajtók kifelé nyíltak. Ekkor már teljes pánikban voltam, de azt mondtam magamnak: „A lejtőn nincs megállás! Üljünk be!”  És ekkor…..és ekkor, végre az egész világegyetem egyensúlya helyrebillent bennem. Elmúlt a szédülés, az émelygés, a homlokom kisimult, és mennyei nyugalom áradt szét bennem. Miért? Mert a boxba 3 milliméter híján pont nem fért bele a CD. Tehát, ott volt az, ahogy ígérték, a funkciója is ki volt találva, csak épp az történt aminek a világ rendes folyása szerint meg kellett történnie. A franciák készítettek egy dögös autót, de mindenféle apró marhaságokkal elrontották. Ezek után már azt sem ellenőriztem le, hogy forgatható-e a kormánykerék, hanem jót mosolyogtam azon, hogy a kormánykerék középső része nem forgatható, csak a karima. Ekkora baromságot, és húúúú de jó, hogy így oldották meg!  Végre kitágult a mellkasom, újra jó volt levegőt venni, és mosolyogva kiszállni, és halk udvariassággal elköszönni! Elmúlt az őrület, vissz a agyökerekhez!  A német autókkal nincs gondom. Jók. Jobbak, mint a Jaguar.  Csak egy baj van velük. Ha beülsz egy 5-ös BMW-be, és azzal elsuhansz valaki mellett az országúton, akkor az azt mondja:” Na tessék! Itt megy egy újgazdag, illemtudatlan bunkó, aki nem tud mit kezdeni a pénzével” Más esetben azt mondják, hogy egy kis fiatal taknyos vagy, akinek apuci a feneke alá nyomta azt a méregdrága autót. Ha ugyanezt megteszed a JagXJ-vel, akkor mosolyogva bólogatnak, hogy mi mást is tehetnél, hisz ez egy Jaguar, és az arra van hivatva, hogy elsuhanjanak vele mások mellett. Egy kicsit elbeszélgetnek még arról, hogy ki látta jobb szögből és a leghosszabb ideig az ugró macskát a kocsi orrán, aztán elmerengnek a luxuson és egyetértenek abban, hogy Jag-ben ülni milyen jó LENNE! Az már lényegtelen, és senkit nem érdekel, hogy a Jag már nem is annyira luxus.  Emellett még az is megfigyelhető, hogy a ha egy A6-os AUDI-val begurulsz valahová, akkor egy vagy a százból. Ha ugyanezt a Jaguarral teszed meg, rögtön felfigyelnek rád.  Chicks love it!- ahogy az angolok mondanák. A nők buknak rá.  A problémám csak az, hogy egy olyan nő, aki az autóra bukik, az számomra nem vonzó. De ez nem tántorít el az autótól! Mr. Aston a tükörben 2007. augusztus 02. London – Nagy-Britannia A jövő héten Londonba megyek, és ott néha-néha el-elkap a lendület, és elkezdem magam formálni. Stílust építek. Olyankor megveszem az aktuális férfimagazinokat. Úgy értem azokat, amelyek nem arra helyezik a fő hangsúlyt, hogy mit követtek el a csintalan franciatanárnők a szénaboglya tövében vidéki látogatásuk alkalmával, és hogyan tették emlékezetessé az egyszerű vidéki férfiak számára azt a napot, hanem az "igényesebbeket".  Gyorsan összeszedem a Men’s Health, az GQ és elérhető számait, és elhatározásra jutok. Elhatározom, hogy most minőségi bevásárlást fogok tartani.  Hol lehet minőségileg bevásárolni Londonban? Nos, igen sok helyen, de ha az ember az Oxford Street-re megy, akkor nem kell vinnie pénztárcát, hanem csak egy komornyikot, aki rendezi a számlát. Ha nincs elérhető komornyikja, akkor viszont a Regent Street, az Oxford Circus és a Piccadilly között. Ám vigyázat, a Piccadilly-n található Lillywhites áruház már nem tartozik ebbe a kategóriába, mert ott 17 év fölött már nem tud az ember ruhát venni.  Egyébként érdekes ez….és hadd tegyek egy kis kitérőt. Azt mondják-írják-várják el a nők, hogy a férfi aki mellettük van, vagy épp oda szeretnék, az legyen igényes. A kérdés az, hogy mit jelent igényesnek lenni. Mindenféle értelmező szótár szerint, a fogalom azt jelenti, hogy az ember odafigyel a személyi higiéniájára, az öltözködésére, és intellektuálisan kicsit a sznobizmus felé húz. Ha a fenn említett kritériumokat a szerencsétlen hím egyed teljesíti, akkor viszont rögtön piperkőcnek tituláltatik. Ki érti ezt? Akkor az igazi férfi mégiscsak szőrös és büdös?  Ám visszakanyarodva az önstyling-oláshoz – wow, micsoda szó- a legutóbbi látogatásom alkalmával éppen a kirakatokat nézegettem, amikor leparkolt az út szélére modern korunk egyik legszebb technikai vívmánya, az Aston Martin DB9.  Óhhh…nem, kérem! Ezt ne úgy tessék elképzelni!  Ez nem egy Ferrari! Ez nem egy Lamborghini! Ezt az autót nem adják ki piros és sárga színben. Ez nem a hülye gyerekek apucitól kapott sportkocsija!  Ez a fémből és bőrből formált stílus és elegancia. Ez a kézzel készített férfiasság!  Ha meglátod a visszapillantó tükrödben, akkor félj! Rettegj! És tűnj el az útból, mert végső megszégyenítésként rádvillant!  Ha nem ugrik be melyik autóról van szó, akkor meg kell nézni a Johnny English-t Rowan Atkinson-nal.  Nos, arról a kék autóról van szó! Alacsony, de nem túl alacsony, széles, de nem túl széles, nagy, de nem túl nagy, kicsi, de nem túl kicsi, hangos, de nem túl hangos, feltűnő, de nagyon feltűnő, és drága, de piszok drága.  Szóval ott volt a kirakat, és az út szélén az Aston. Közöttük pedig én. Ahogy ránéztem a kirakat üvegére a visszatükröződésben megláttam magam mögött az autót, és bizony rájöttem, hogy az Aston-nal sokkal jobban nézek ki, mint Aston nélkül. Ha mögöttem van az Aston, nem is kell stílust formálnom. Úgy jó minden, ahogy van. A magam 177 centijével pont a megfelelő magasságú vagyok az autóhoz, és nem járok úgy, mint amikor az embernek megmutatják a BMW Z4-t vagy az AUDI TT-t, hogy akkor azt mondja, hogy: ”OK..OK, ez mind szép, de hol a távirányító?”, mire közlik, hogy ez már a tényleges autó, és nem annak a távirányítású modellje.  Persze vannak, -vagy legalábbis kellene lenni-, bizonyos szabályoknak, amelyeket feltétlenül be kellene tartani. A következő férfiaknak nem lehetne ilyen autójuk: - akik 170 cm alatt vannak, vagy 100 kg felül mérlegelnek - akik egyszer is rágondoltak az atlétatrikó üléshuzatra, vagy a slusszkulcsra erősített rókafarokra - akiknek volt már „Merdzsó”-juk, vagy „Bömös”-ük, illetve akik a Jeep-et „Csipp”-nek írják - Bölcsészek, vagy akik veszik a versesköteteket, ahelyett, hogy ajándékba kapnák őket. - Akik az inget hasig kigombolva, felhajtott gallérral hordják, és titokzoknit viselnek, - Akik „Görögbe, Horvátba, Olaszba, Spanyolba” járnak nyaralni - Akik valaha is sírtak egy film végén - Akik az étteremben salátát választanak, - Akik olyan szavakat használnak, mint „suli, jófej, baró”  Továbbá, akik a Népszavát, vagy a Daily Mail-t olvassák, illetve akik önszántukból mosogatnak és porszívóznak, azok szintén kiestek ebből a körből. Nekik ott van az Opel Astra, vagy a Peugeot 407.  Vagy: Valaha is olvastál már szerelmes regényt? Akkor irány a Renault, vagy Fiat szalon!  Folytatva: elég hülyén néznek ki ebben az autóban a népdalénekesek, a szabaddemokraták, focisták, valamint olyan emberek akik az IKEA-ban vásárolnak.  Persze vigyázni kell! Ha mégis úgy hozza a sors, hogy valaki beül a V8-as Astonba, és becsúsztatja a hifibe a Snoop Doggy Dog Szörnyedvény CD-jét, akkor az arra számíthat, hogy a középkonzol egyszerűen fel fog robbanni, vagy jobb esetben a légzsák elpukkan és jól orrba vágja.  Összegezve a dolgokat, a lényeg az, hogy amikor együtt láttam magam az Astonnal, jól éreztem magam. A baj csak annyi, hogy az a 80millió forint, amennyiért bárkinek osztogatják kicsit borsosnak tűnik. Alapvetően, inkább azt mondanám: piszok drága.  De rájöttem, hogyan lehetne pénzt szerezni! Bankot kell rabolni.  Biztos elkapnának, de addig…….addig megérné! 0:0- avagy a testidegen téma 2007. július 19. Elnézést, hogy a Nőklapja oldalán ezzel a témával állok elő. Elsőre le is kell szögeznem, hogy engem igazából két dologgal lehet igazán büntetni, mégpedig a tökfőzelékkel, és a foci meccs-csel. Az elsőt genetikusan utálom –igen, ezzel a szóval-, a második megszeretése érdekében hatalmas erőfeszítéseket tettem gyerekkoromban. Hozattam magamnak bőrlabdát, passzolgattam a fallal, focisták képeivel dekoráltam a szobám falát. Nem ment. Nem, és nem sikerült megszeretnem a focit.  Akkor meg miért írok erről?  Azért mert szerintem a magyar foci igen túldimenzionált állapotba került. Reggelente ahogy készülődés közben hallgatom a Napkeltét, szinte rettegek attól a pillanattól amikor felcsendül a SportPlusz szignálja és jön Gyárfás Tamás, és a maga halk, „énúgyismindenttudok” számonkérő modorában elbeszélget Kovács 21-gyel, hogy a Karakószörcsög-Pornóapáti NB XII-es rangadón miért nem rúgta be azt a gólt, amit be kellett volna rúgni, mert a szél is úgy fújt, és az istenek is jó hangulatban voltak. Nem a riporterrel van a gond, mert ő teszi a dolgát, hanem a válaszokkal. Vagy ami még borzasztóbb, amikor épp az aktuális szövetségi kapitány nyilatkozik. Rájöttem, hogy ebben az országban bárki lehetne szövetségi kapitány, aki háromféle nyilatkozatot memorizálni tud:  a./ Amikor megválasztják: „Bizakodó vagyok, fiatalokat is szeretnék kipróbálni, keményen fogunk készülni”  b./ Az első meccs után, a Közép-Melanéz Szigetektől elszenvedett megalázó, 8-1-es vereségről: „Nem vagyok elkeseredett, jó megmozdulásaink is voltak, sajnos kihagytunk egy helyzetet, és most ők jobbak voltak”  c./ A b. nyilatkozat után 2-8 nappal, amikor lemond: „Sajnos nem kaptam meg a támogatást az MLSZ-től, sem anyagilag, sem erkölcsileg”  De mondhatja mindenki, hogy kritizálni könnyű, de a megoldást kitalálni azt már nem annyira. Kérem, azt hiszem én két megoldást is tudnék ajánlani.  Az első megoldás elvi hátterét kamaszkorom emlékei szolgáltatták. Amikor kamasz voltam, naná, hogy érdekeltek a lányok. És meg kell mondjam jó ízlésem volt. Mindig kinéztem magamnak a legdögösebb csajokat,- bomba alak, szép arc, tuti haj, csodálatos illat- és azonmód reménytelen szerelembe esetem. Vagy ami rosszabb volt, próbálkoztam. Természetesen nem volt sikerem, ami elszomorított, frusztrált lettem. Aztán eljött a megvilágosodás, és rájöttem, hogy olyan lányokra kattanok rá, akik magasabb ligában „játszanak”. Prózaian megfogalmazva, nem nagyon rúgtam labdába a csini csoporttársaimnál, mert együtt koptattuk a padot, 5 cm-rel voltam tőlük magasabb, és láttak már testnevelés órán kék klottgatyában és fehér atlétatrikóban. Ellenben a helyi menő csávó, aki 10cm-rel volt magasabb, és volt neki tuning Ladája, és csak márkás bécsi szabadidőruhában lehetett látni, ő bizony sikeres volt.  Ezen a logikai vonalon elindulva, az a probléma, hogy a magyar válogatott, illetve a magyar csapatok más FUTBALLCSAPATOKAT választanak ellenfelül. Azoban, ha abból a "ligából" választanának az ellenfeleit, ahol maguk is tartózkodnak, akkor nem lenne ilyen pech sorozat. Tehát, ha nem Svédországot, Boszniát, Hollandiát, Real Madridot, Manchaster United-et választanák ellenfélül, hanem a mondjuk a jamaikai négyesbob szánkócsapatot, vagy a kínai női műúszó csapatot, akkor volna esély arra, hogy a szövetségi kapitánynak meg kelljen tanulnia egy negyedik nyilatkozatot is, miszerint: ”…párszor azért már a labdát is birtokoltuk!”  Bár az óvatosság és a körültekintés azért itt sem árt, így a koreai asztaliteniszezőkkel, vagy a Forma 1-es pilótákkal azért már vigyázni kéne!  A másik javaslatom a mozi-, és tv filmek besorolásán alapszik. Ott-ugye- van olyan, hogy 12, 16, 18 éven ALULIAKNAK nem ajánlott. Ha a focival is ezt tennénk, de fordítva, akkor ki tudnánk lábalni ebből a nagy bajból. Tehát, rögtön elsőként is hozni kéne egy jogszabályt, ami betiltaná a futballt 50 évre. Valahogy így szólna a törvény: „ Aki ezen jogszabály kihirdetésétől kezdve számított 50 éven belül szándékosan lábbal labdához ér, azt letöltendő szabadságvesztéssel sújtjuk.” Ezalól persze lennének kivételek, mert 12 éven alul mindent lehetne, 12 és 16 év között mondjuk lehetne focizni, de az eredményt már tilos lenne számolni, és 18 év felett pedig a törvény teljes erejével sújtana a bűnösökre. Ez azért lenne jó, mert 50 év alatt kihalna a mai MLSZ generáció és mindenki, aki manapság a fociba érintett, és felnőne egy új, tiszta nemzedék.  Ja..és most jött a harmadik ötlet: tegyük oda a focit ahová való. A sportszövetségtől kerüljön át a Cirkusz és Varieté Vállalathoz! In Memoriam Aga 2007. június 07. Visszaérkeztem Budapestre Ázsiából, és ma egy szomorú hír fogadott.  Most nekrológot kell írnom.  Meghalt Aga. Aga a műhelyünk óriás schnauzere volt. Ő volt a biztonsági főnök.  Van egy barátom, akivel társulva van egy autószerelő műhelyünk Észak-Borsodban. Veterán autók felújításával, egyedi autóépítéssel foglalkozunk, és még mindenféle marhasággal, ami épp jön. A társam hivatásszerűen, én csak segédmunka és papírmunka szintjén.  A műhely egy családi ház kertjében van, illetve a kert van átalakítva fedett műhelycsarnokká, plusz még az udvar az autók tárolására, szóval elég nagy. A társam, nevezzük csak Tamásnak, -mert ez a neve- közelben lakik egy másik házban a családjával. A műhely melletti házban az édesanyja lakik, és a nagymama lakott.  És persze Aga.  Csaknem egy éves volt már amikor magunkhoz vettük. Szegénynek borzasztó élete volt addig, mert egy karóhoz volt megkötve egy kétméteres kötéllel mindenféle fedél nélkül, esőben, tűző napon, fagyban, hóban, kánikulában, és enni is csak egy héten 2-3 alkalommal kapott.  Nem tűrhettük tovább, és a tulajdonos ellenkezése ellenére egyszerűen eloldoztuk és elhoztuk. A tulaj megfenyegetett minket, hogy feljelent, de nem foglalkoztunk vele. Illetve megígértük neki, hogy ha még két szót szól, akkor ugyanazt eljátsszuk vele, mint ő a kutyával, mert még neve sem volt.  Nevet adtunk neki.  Nem volt könnyű kezdet Agával. Ideges volt, gyanakvó, harapós, de megértettük, hogy nem véletlenül ilyen. Viszont a műhely védelméhez képzettség és kezelhetőség kellett. Nehezen megbarátkozott velünk fél év alatt.  Ekkor elküldtük őt iskolába. Mit iskolába! Kutya Akadémiára! A kéthetes kiképzés Agának egy hónapig tartott.  Nem azért, mert buta volt! A tanagyagot summa cum laude elsőre elsajátította, de engedelmességi problémái voltak. Beszéltünk az oktatóval, aki egyébként a barátunk volt és különös figyelmet fordított rá. Még két hetet javasolt! Kemény verdiktum!  Odamentünk Agához, azt mondtuk neki nagy komolysággal:”Figyelj Öreg, még két hét! Még két hét, és hazajöhetsz, de légy okos!”  Okos volt, és 3 nappal a hamarább hazahoztuk! Építettünk neki új házat. Védett helyen, de úgy, hogy onnét beláthatta az udvar nagy részét!  Szeretett utazni. Akkoriban a szolgálati autónk egy AUDI 80-as volt, amit egyedivé építettünk, és vajszín bőrülései voltak. Azok az ülések kényesek voltak Aga körmeihez. Ezért átalakítottuk az autót úgy, hogy a benzintankot kivettük a hátsó ülés mögül, oszthatóvá tettük az ülést, és Aga a csomagtartóban utazott úgy, hogy a fejét kidugta az osztott ülés lehajtott támláján keresztül az utastérbe. Ha valahová utaztunk, a lányok – a barátom felesége, és lánya hátul ültek, és utazás közben Aga fejét vakargatták amit imádott mindkét fél.  Ha elöl utazott, akkor volt neki biztonsági öve!  A barátom lánya míg kicsi volt úgy lovagolt rajta, mint egy pónin.  Félt a kutyafodrásztól. Mindig ott kellett lenni mellette, vagy a fején nyugtatni a kezünket, vagy csak a lábát fogni. Ha érezte az érintést már nem remegett.  Egyszer nyitottunk egy autósboltot. Minden jól ment addig amíg vevők nem jöttek. A barátom igen mogorva ember, így nem nagyon tűrt meg maga mellett senkit, a vevőket simán elzavarta, csak Agával tudott kijönni. Vele töltött naponta 13-15 órát. Megtanította féklámpát ellenőrizni. Ő nyomta a féket, Aga ugatott ha a féklámpa kigyulladt.  Nagyon megbízható volt. A boltba is el lehetett küldeni. A nagymama öreg volt, a mamának fájt a lába. Ezért készítettünk egy hámot neki, amin volt kétoldalt két kosár, és egy kis tasak, amit a szájában vitt a boltba, benne a pénztárca. A mama megírta a listát, Aga elment a boltba. A boltosnak –és csak neki- megengedte, hogy a pénztárcához nyúljon. Telepakolták a kosarat, kivették a pénzt. Aga pedig hazasétált.  Volt egy pillanat amit mindig kihasználtunk. Azt mondtuk neki:”Aga, értessük össze a fejünket”, és mivel nagy volt, elég volt kicsit lehajolni és egy pillanatra összeértettük a homlokunkat. Óh, de szerettük ezt a pillanatot!  Aztán öreg lett. Nehezebben futotta be a nagy udvart-kertet. Visszavontuk az első vonalból, és egy könnyebb beosztásba helyeztük. A barátom családi házát kellett őriznie, ami védettebb, kisebb volt, mint a műhely.  Két héttel ezelőtt erőt vett rajta egy száraz köhögés. Nem volt lázas, a tüdeje tiszta volt. Az orvos azt mondta, hogy nincs semmi ami vírusra, fertőzésre, mérgezésre utalt volna. Valószínűleg hideg vizet ivott –mondta az orvos, de tényleg mindent megtett érte.  Evett is, de egyre kevesebbet. Főztek neki virslit, ami mindig a kedvence volt, és minden hétvégén főztünk neki vagy negyvenet-ötvenet. Evett belőle, de nem mind. Kapott erősítő infulziót, vitaminokat…..mindent.  Aztán tegnap délután evett egy kicsit, bement a kedvenc helyére és meghalt.  13 éves volt.  A béka pozicionálása 2007. január 28. A bejegyzésemet azért vettem le, mert az akiről szólt úgy értékelte, hogy felesleges hivalkodni, dicsekedni azzal, hogy lehetővé tette egy embernek, hogy normális, teljes életet éljen. Ez szerinte semmiség, szóra sem érdemes.  Csak a munkáját végezte.  Csakúgy, mint egy BKV ellenőr.  Nos, itt jön a heti morgolódásom, és mit ne mondjak, van miért!  Egy nemrég elkészült felmérés szerint a legaljasabb, legalantasabb, legsenkiházibb embernek mi magyarok a jegyellenőröket tartjuk.  Még egy klasszikus szólás van erről, és ezzel úgy tűnik, hogy a lakosság javarésze egyet is ért, miszerint a disznó is egy mocskos, undorító állat, és büdös a szája, de mégsem mondja azt, hogy „Menetjegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre!”  Úgy bizony, honfitársaim! Nem arról szól a szólás, aki bliccelt. Nem arról, aki a városi lét legelemibb szabályát szegi meg. Nem arról, aki közvetve meglop minket! Ő a modern Robin Hood! Ő az, aki fölényes mosollyal odadobja a büntetési tétel összegét, ő az, aki félrelöki a ellenőrt, és iszkoltában még odaveti, hogy „szopjálekeci”. A nagyérdemű pedig mosolyog, csaknem tapsol, és örven, hogy most aztán már jól megkapta a „keci”.  Szóval, nem értem én ezt az országot, nagyon nem értem! Emlékszem, hogy milyen felháborodás volt akkor, amikor a közlekedési vállalat –Uram, bocsánat- ellenőröket állított a metró lejáratokhoz és azzal a céllal, hogy ellenőrizzék a nagyérdemű utazási jogosultságát. Volt erről újságcikk, rádióműsor, bemondták minden híradóban, az ellenzék interpellált, a kormányoldal mentegetőzött, mindenki igyekezett kifejezni felháborodását!  A felháborodásnak két vonala volt: a./ a nagyérdeműnek 4 másodpercre le kellett lassulnia az állomások bejáratánál b./ érvényes jeggyel, vagy bérlettel kellett rendelkeznie.  Mindkettő skandallum! Merthogy az utazás, és az utaztatás egyfajta szolgáltatás, termék. Olyan szolgáltatás amilyet a fodrász, és a pék is nyújt és ugye az természetes, hogy ha a fodrász elkészíti a bubifrizurát, vagy a boltból egy kenyérrel felszereltebben szeretnénk távozni, akkor azt csak úgy- ukk-mukk-fukk- fizetés nélkül megtehetjük.  Oh..nem?? Nahát..nahát! A frizuráért, a kenyérért fizetni kell? A busz nem melegvízzel üzemel? A metró nem magától megy? A sofőr nem hobbiból végzi a munkáját??  Na most, az okosak már mondják is az ellenérvet: „olyan színvonaltalan a szolgáltatás, és olyan drága, hogy ezért nem fizetek” Csakhogy ez egy ördögi kör: azért színvonaltalan, mert nincs pénz a színvonal emelésére, és azért nincs, mert a nagyérdemű nagy százaléka nem fizet.  Illetve valamilyen módon fizet, mert amikor én megveszem a bérletem, akkor kissé keserűen gondolok arra, hogy még két robin hood bérletét is én fizetem ki. A londoni metró jut eszembe, ahol a belépéskor is, és kilépéskor is egy kapun keresztül kell átmenni. Ha valaki a metró vonalán nem tudja felmutatni a jegyét, vagy a bérletét, jó odavágják neki a 80 GBP büntetést, felveszik az adatait, és ha még két alkalommal elkapják, akkor kitiltják a metró területéről pár hónapra. Ugyanez van a buszokon is: elől szállnak fel az utasok, mutatják a jegyet, bérletet. Szegény londoniak panaszkodnak a metrón utazók moráljának általános romlására, és még csak nem is sejtik, hogy milyen mélyre süllyedhetnek még!!!  Hogy miért mondom, most ezt?  Mert ma a metrón egy robin hoodnak pár szóval elmondtam a véleményem. Miután az életem megmenekült, szemben velem egy idős nénike a fejével felém biccentve odasúgta a mellette ülő középkorú férfinek, hogy „Ez egy rohadt kommunista”.  Mit mondjak!  Felettünk a béka! A szexi pasikról.... 2007. január 13. Micsoda kérdééééés: Mit tartanak a nők szexinek egy pasiban?  Micsoda multimilliomos lehetne az aki erre tudná a választ!  Sajnos én erre nem tudok válaszolni, - bárcsak tudnék, bárcsak sejteném!!!!  Jelenleg, és manapság úgy tűnik, hogy valószínűleg Daniel Craig, illetve az általa megjelenített figura a szexi. Persze vannak olyan nők, akik azt mondják, hogy őket nem vonzzák a túlzottan jóképű pasik, de ez szerintem nem igaz.  Mindenkit vonzanak a szép emberek. Ha valakit nem vonzanak deklaráltan előnyös külsejű emberek, akkor a háttérben már szerintem valamilyen „üzletpolitikai megfontolásról” van szó. Pl.: Én külsőleg–mondhatni- átlagos vagyok, ha a pasim/csajom átlagon felüli akkor nem lehet egy nyugodt percem sem, mert állandóan rá fognak kattanni a tőlem jobb kinézetűek, és állandóan „lábujjhegyen kell állnom”- ahogy az angolok mondják - és vigyáznom kell, nehogy lenyúlják tőlem.  A férfiak esetében sokkal könnyebb arra válaszolni, hogy ki számít szexis nőnek. A férfiak – a római jog értelmezése alapján – anyagi elvűek szemben az alaki elvűséggel. Vagyis a külső, a megjelenés, a fizikai lét az, amivel elsőre meg lehet minket fogni. Olyan pasi nincs a világon, aki azt mondaná:”Bár ronda a csaj, de jól el lehet vele beszélgetni a reneszánsz költészetről, ezért én most vele élem le az életem.”  Tehát a nőknek elsősorban azt kell elérniük, hogy a pasi igennel válaszoljon arra kérdésre amit saját maga tesz fel gondolatban magának, miszerint „Szeretném-e ezt a nőt meztelen látni?” Továbbá, záradékként ehhez a kérdéshez, még odailleszti azt, hogy: „Többször is!” Ha a nőknél vizsgáljuk a helyzetet, akkor először azt kell megnézni, hogy mi a helyzet a lányoknál, de még jobb, ha azt nézzük meg, hogy kikhez vonzódnak a kislányok. Az egészen pici lányok.  Tanár-, de ami még fontosabb- tanító voltam 13 évig. A kedvenceim mindig a 2. és a 3. osztályosok voltak. Rendkívül érdekes megfigyelni ezt a korcsoportot, mert már nem kezdő elsősök, már ismerik a dörgést, már mernek ellentmondani, de még őszinték. Ha egy másodikos gyereknek nem tetszik a hajad, akkor az megmondja. Puff, kész- belevágja az ember szemébe.  Szóval, ott figyeltem meg, hogy azoknak a fiúknak, akik a legklasszikusabb módon jó értelemben voltak „rossz gyereket” nagyobb sikerük volt a lányoknál, mint a jobbaknak, eminensebbeknek. A leggengszterebb, legvásottabb kis klambóknak, akik állandóan valami zűrbe keveredtek, és már kikopott a szőnyeg széle az igazgatóiban, mert annyit álltak ott mindig volt háremük, és minden lány titkon beléjük volt szerelmes. Ilyen sorsra jutottak azok a fiúcskák is, akik eltértek az átlagtól. Emlékszem a pici Tamásra, aki mindig csendes volt, olyan álmodozó típus, akit a többiek néha-gyakran csúfolták, nem nagyon vett részt közösségi dolgokban – pl. egy színdarabnál ő csak a hóbucka szerepét volt hajlandó elvállalni,- de ezzel a viselkedéssel aktiválta a lányokban a „tyúkanyó-ösztönt”, és tudom, hogy ma már 19-20 éves, az egyetemen ő a furafazon, a különleges, és tapadnak rá a nők.  A gondolatmenetem szerint a nők a különlegeset, az átlagtól eltérőt tartják szexinek. Ezzel akkor jutnék közelebb az igazsághoz, ha felsorolnám, hogy mi számít különlegesnek, de ez már annyira egyéni ízlés dolga, hogy nem igazán lehet összegyűjteni, el kell fogadni a tényt, hogy van kb. 3,7 milliárd verzió ezen a földön, vagyis, amennyi nő kb. a Földön él.  A Daniel Craig-jelenség csak egy ebből a tetemes mennyiségből. Daniel Craig-en keresztül James Bond-ot tartják szexinek. Napjaink nagyon anyagi jellegűek, a kapcsolatok inkább az eredményre koncentrálnak, mint a processzusra, a folyamatra. Tehát van egyfajta romantika-hiányunk, amit valahogy a nők jobban be szeretnének tölteni, mint a férfiak. Emellett még a napok szürkeségével is küszködünk.  Elképzeltem két első randis szituációt, - a pasi ugyanaz mindkét esetben!  A./ Megérkezik a pasi az Átlagétterem elé az ezüstmetál 1,6 literes Opellel /Renault-val, - kiszáll -, rajta normál cipő, farmernadrág, ing. Beszélgetés:  Szia-szia-kézfogás-bemutatkozás  Nő: - Mivel foglalkozol? Pasi: - Ügyvezető igazgató vagyok egy cégnél. Nő: - Milyen cégnél, és mit csinálsz tulajdonképpen? Pasi: - A bátyámmal van egy Bt.-nk, és irodagépeket szervízelünk Zuglóban/Nyiregyházán/Óhatpusztakócson Nő: - Aha, izgi…. Pasi: - Bizony a fénymásolókba nagyon trükkösen be tud szorulni a papír! Például a XEROX 3445-ös….. B./ Leparkol az Aston Martin DB9-es a Puccosétterem előtt, kiszáll a pasi- rajta szmoking, fehér ing, csokornyakkendő.  Jó estét - Jó estét- kézcsók- My name is Bond! James Bond.  Nő: - Mivel foglalkozik? Pasi: - A királynőt szolgálom! Nő: - Mégis, hogyan? Pasi: - A titkosszolgálatnál dolgozom, mint különleges ügynök. Nő: - És az néha veszélyes, nem? Pasi: - Már megszoktam. Örülök, hogy ma tudtunk találkozni, mert hajnalban kihajózom az Arab-tengerre…..  Melyik a szexibb? A romantikáról, az udvarlásról.... 2007. január 11. „Széles körben elterjedt az,hogy bizony az értelmes,komoly gondolkodású, igazi humorral megáldott művelt,és illemtudó,nőkre úgy istenigazából ható pasi kihalófélben van. Sőt,azt nem is pasinak hívják már! :-) Erről kérdezném a véleményedet, és hogy mik a tapasztalataid...”  Ennél a kérdésnél eléggé szarkasztikusan Nagy-Bandó András egyik egyperces meséjét lehetne idézni, ami valahogy így szólt:  „Ember mese  Volt egyszer egy szerény, becsületes, jóravaló, tisztességes, jól nevelt, udvarias, intelligens, kedves ember. Na, ez az ember már nem él.” Persze ez így nem teljesen igaz, mert élnek még ilyen emberek, sőt ilyen férfiak is, de azok amikor megtalálják a nagy Ő-t, életük igazi szerelmét, a lelki társukat, akkor jellemükből fakadóan azt mondják: „Sajnos, már van feleségem, nős vagyok”  Én a férfiak oldaláról látom a történetet, és nem igazán tudom, hogyan lehet produkálni egy „értelmes, komoly gondolkodású, igazi humorral megáldott művelt, és illemtudó, nőkre úgy istenigazából ható” férfitípust, hisz ha tudnám, akkor nem lennék Magányos Farkas. Világmegváltó gondolatokat sem tudok kipréselni magamból, azzal a felkiáltással, hogy „én, mint egy értelmes, komoly gondolkodású…stb” férfi, mert csak remélem, hogy talán bírok a felsorolt tulajdonságok valamelyikével.  Tudom, hogy majd páran virtuálisan megköveznek, vagy mesterkéltnek, ókonzervatívnak, sznobnak tartanak a véleményem miatt, de szerintem a mai férfiak pont olyan mértékben nem tudnak udvarolni, mint amilyen mértékben a mai nőknek nem lehet udvarolni. Szerintem a nők romantikus lelkek, és férfitípusban olyan emberre várnak, aki talán egy romantikus regény lapjairól lépett le. Alapvetően ez nem baj, de hogy valaki megkapja Fitzwilliam Darcy-t, ahhoz olyannak kell lennie, mint Elizabeth Bennet.  Jevgenyij Anyegin-né válni csak egy Tatjána Larina létezése esetén érdemes.  Tatjána Larina eldönti, hogy Anyegin kell-e neki, vagy a teljes emancipáció, nem rágózik a randevún, nem késik el, kikapcsolja a telefonját, nem emlegeti az egykori, vagy a majdani Nyikitin herceget, nem fényképezteti magát bugyiban-melltartóban, majd publikálja az interneten. Nincsenek olyan képei ahol öt pasi öleli egy buli kellős közepén, és minden intimnek mondható testrész felé egy tenyér kúszik, és ha épp a húszas éveinek a végén, vagy a harmincas éveinek az elején jár, akkor nem öltözik úgy, nem viselkedik úgy mint egy 16 éves 10. osztályos tini. Elfogadja, hogy nőként bánjanak vele, felsegítsék a kabátját, kinyissák neki a kocsi ajtaját, és ha választékosabb modorban beszélnek vele, mint a valóságshow-k szintje, akkor nem nyilvánítja Anyeginjét „mesterkélt, öregemberes, ódivatú, kockafejű csávónak”  Továbbá, Tatjánának van cselekvési tere, és nem csak bábuként vár, mosolyog és pislog. Tatjána, kezdeményez. Ha kell, levelet ír.  Ő ír levelet Anyeginnek, Kell több? Nem mond ez eleget?  S, mivel az élet javarészt nem dráma, Anyegin nem utasítja vissza, nem megy el hat évre kitudja hová, majd tér vissza Pétervárra, kattan rá Tatjánára, aki akkorra már Nyikitin herceg felesége, és Tatjánának nem kell azt mondania, hogy „ Elkésett, Jevgenyij, elkésett!!!”  Ennek az írásnak a férfiakról kellene szólnia, de egy férfi csak egy nő mellett teljesedhet ki, és ugyanez a helyzet viszont is. Szerintem a mai férfi-nő romantikából leginkább az illemtudás, a stílus és a figyelem hiányzik.  Konzervatív vagyok, és az a véleményem, hogy az angol gentleman club nem csak arra jó, hogy ott szivarozzanak, hanem arra is, hogy a feltörekvő ifjak megtanulják, hogyan kell társalogni, hogyan kell viselkedni. Ez volt a szerepe a fiatal lányok mellett mindig jelenlévő társalkodónőnek is. Pl. Angliában egy bizonyos társadalmi rang felett tanítják a társalgás tudományát, mégpedig olyan módon, hogy egy adott témáról kell társalogni, de csak cetliken, írásban lehet közölni mondandónkat, és még egy paraván is elválasztja a „beszélgetőket”. Ez csak egy gyakorlat, és hogy miért ilyen személytelen? Mert a kommunikáció nagy része nem csak a szó és a mondat, hanem a gesztus, a mimika, a tanulóknak pedig az a feladata, hogy úgy folytassanak érdeklődést fenntartó társalgást, hogy a másik fél a non-verbális eszközöket ne láthassa. Ezért itt mindig pontosan, választékosan kell fogalmazni. Ezért beszélnek az angolok olyan nyakatekerten!!  A stílus egy olyan kérdés, hogy vastag könyvek születnek róla. Az én rövid véleményem az, hogy a stílus (ruházat, beszéd, megjelenés…stb) terén a nők vannak előnyösebb helyzetben. "Előnyösebb"-en azt értem, hogy a nők tudják jobban szűrni és kontrollálni a velük kapcsolatot kialakítani szándékozók rétegét. Magyarul, azzal, hogy amilyen stílust mutatnak bátoríthatnak, vagy eltántoríthatnak embereket. Ha egy harmincas nő úgy öltözik, viselkedik, mint egy 16 éves, akkor olyan pasik fognak rákattanni, akik a 16 évesekre specializálódtak. Sokszor arról panaszkodnak nőismerőseim, hogy 30 éves létükre 22éves pasik nyomulnak rájuk. De miért? Mert műanyag piros sportcipőhöz sötétbarna halszálka mintás trapéznadrágot vesznek fel, redőny gurtniból készült övvel tartják azt magukon, és tépett ujjú világoskék pólóval gondolják megoldottnak a felsőtest öltözetét. Emellett térdig ér a bizsu fülbevalójuk, és neonzöld a körmük. Kell ennél több? Egy decens öltözet viszont vonzza a megállapodni vágyó, normális egzisztenciával rendelkező 4-5-6 évvel idősebb férfiakat. Nem mondom, hogy kék pólót nem lehet soha felvenni, csak tudni kell, hogy mikor! Ugye, általában az ember nem jár puskával a vállán, kivéve, ha vadászni indul. De oda meg kell a puska!  A figyelem. Érdemes-e róla beszélni? Az elmélet a következő: a férfi semleges témával készül az első randik idején, és érzékeli azt, hogy a hölgy miről akar beszélni, csatlakozik a témához. Itt a japán mondás érvényesül, miszerint a szamurájnak nem csak a kardforgatásban, hanem a költészetben is járatosnak kell lennie. Tehát rossz beszélgetés az, ami úgy folyik, hogy „aha, szép a blúzod, de az új A8-as Audi szelepvezérlése még jobb”. Vagy ami végképp kiborító, amikor a pár egyik tagja elviszi a másikat a saját baráti társaságába, majd mint egy kabátot, amit felakasztottak a szögre, jól otthagyja, hogy innentől kezdve boldogulj anyukám/apukám. A marketingről.... 2007. január 9. Nem felejtettem el az ígéretemet, és kifejtem véleményemet a felvetett témáról, de most gyorsan meg kell osszam a következőt:  A reklámnak tudománya van. Tudni kell, hogy milyen színűnek kell lennie, milyen szöveggel, kihez kell szólnia, de legfőképpen el kell tudni helyezni a megfelelő helyre. Ehhez képest életem leghaszontalanabb hirdetését olvashattam el a Duna Plaza-ban, a férfi WC-ben!!  A hirdetés ez volt:  "Fiatal lányt dugnék. Hívj!"  Nos:  1. Nemcsak fiatal-, de általában lányok eléggé ritkán fordulnak elő a férfi WC-ben, 2. Még ennél is ritkábban állnak a piszoár elé 3. De ha mégis, az még inkább ritka, hogy egy fiatal lány azt mondja:"Geee, van aki engem megdugna! Fel kéne hívni!" 4. Szinte negatívba esik annak az esélye, hogy a megdugandó fiatal lány energiát fektet a felirat elkövetője telefonszámának a kiderítésébe, és sikerül is lenyomoznia. Eddig női oldalról néztük a dolgot, most nézzük férfi oldalról!  1. Nem sok férfinak van fiatal lány ismerőse, akit csak úgy ripsz-ropsz meg lehet dugni. 1/a. Vagy én már öreg és túl konzervatív vagyok. 2. Ha mégis van ilyen, akkor a férfiegyed azt mondja "Geee, egy haver, aki szintén megdugná az általam dugott fiatal lányt! Nosza, szóljunk neki!" Ugyanis: 2 pasi+ 1 nő, nem felállás - 2 nő+ 1 pasi, az felállás! 3. Lsd. a női szemszög 4. pontját  A tételmondat alá csak egy kétszavas kérdés volt odaírva, szinte kihangsúlyozva a siker reménytelenségét:  „Ki nem?” Nemkívánatos hölgyek 2.- A MACSKAIMÁDÓ Hallgatván azon kritikákra melyek szerint ne csak magát a jelenséget mutassam be, hanem valami konzekvenciát is vonjak le, mutatom be most a következő tipusú hölgyet. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen hölgy ártatlan, veszélytelen, jóindulatú, és nem fog kengurufilét kérni a randin, csak olyan kapcsolatra teljesen alkalmatlan, amit egy 30-as férfi elvárna.  A MACSKAIMÁDÓ TIPUS: (vagy az "örökszingli") ő egy igazi élmény. Nem azért mert szereti a macskákat, hanem azért - mert bár meglehet, hogy ő a világ legszebb nője, akitől menten elájulunk, és pasik tömegeit kaphatná meg-, de Ő CSAK A MACSKÁT tudja szeretni. Egyszerűbben: a világ, a kozmosz, az univerzum = a macskám és annak cselekedetei. Az ember próbál beszélgetni, felhozni témákat, -és nem a MiG-29-es vadászgép M2-es változatának újításait-, hanem női témákat, pl. lakberendezés, virágkötészet, öltözködés...stb....vagy valami mást, de minden témánal a 3. percben már arról hall, hogy "Cirmimirmi meg olyan, hogy a kezével (!!!) amikor hazaérek akkor integet, és Cicómicó meg olyan, hogy akkor meg ő úgy csinál, hogy mintha aludna, és nem is érdekelné, hogy megérkeztem, de aztán felkel és azt mondja, hogy "nyiau" ami szerintem az, hogy " szia". És ő tényleg szerintem tud beszélni, itt vannak fényképek is róluk, nézd...." Aztán ez megy 2-3 órán keresztül.... Mivel az említett hölgy csak Cirmimirmit szereti, ezért nagyjából olyan is, mint Cirmimirmi. Mert Cirmimirmi csak Cirmimirmit szereti, és a világába csak a./ önmaga, b./ az alvás, c./ a KiteKat fér be. Minden más: zavarótényező. Az alapvető probléma ennél az esetnél a társalgási szabályok felrúgása. Mondjuk, vegyünk egy pasit aki tudja, hogy a társalgásnak az első randi első felében alapvetően semlegesnek kell lennie. Továbbá tudja, hogy az ő feladata vezetni a társalgást, de mindig szemelőtt kell tartania a hölgy érdeklődési körét, illetve igazodnia a hölgy által adott témákhoz. Miért? Mert a férfiember (És nem Általános Ákoska) udvarias, figyelmes, van modora, és igyekszik minél többet megtudni a hölgyről-lehetőleg indirekt módon- hogy később ezen információk birtokában a hölgynek örömet szerezhessen, ami számára is öröm egyben. (Ez ugye a teória, amit a gyakorlat-tudom- ritkábban igazol) Ám egy társkereső weboldal a társkeresésre, egymás megismerésére szerveződött, és az ember eleve ehhez igazodó elvárásokkal érkezik, és készíti fel magát társalgási témákból, és akkor - bumm- szembesül a Cirmimirmi-Cicómicó-Hölgyike háromszöggel. Nincs a világon senki, de még egy angol társalgási iskolában nevelkedett férfiegyed sem, aki tudna 3 órán át Cirmimirmiről őszintén érdeklődve társalogni, Egyszerűen nincs!!! Egy női naplóban olvastam, hogy a hölgyek udvaroltatni szeretnének maguknak. Nos, a macskaimádó hölgytípusnak nehéz. Ugyanebben a naplóban az is volt, hogy vannak hölgyek akiknek pedig nem lehet udvarolni, mert ugyan elvárják, de nem engedik. Nos, ez is megérne egy bejegyzést...... Nemkívánatos hölgyek 1.  Hölgy ismerőseimmel beszélgettem az internetes társkeresésről, és a hölgyek természetesen hatalmas vehemenciával ecsetelték, hogy mennyire is elfajzott teremtmény a férfi…mert bunkó, illemtudatlan, stílustalan……  Van ebben igazság, de azért az éremnek két oldala van! Íme egy pár példa a másik oldalról: A leggyakoribb esetek: 1. "a belső a fontos": nem érdekel, hogy milyen vagy, mert nekem a belső, a lélek a fontos, hogy együtt elmerüljünk egymás imádatában és tiszteletében, de azért légy olyan, mint Brad Pitt, vagy Kasuba L. Szilárd, és izmos, és Cosmo-boy és egyébként is imádom George Clooney-t. 2. "pénz nem érdekel": nem érdekel a pénzed, mert nekem a belső, a lélek a fontos, hogy együtt elmerüljünk egymás imádatában és tiszteletében, de milyen autód van, és csak 74 nm-es a lakásod, és mindig is érdekelt London és különösen Skócia- de jó volna elmenni oda, és még Thaiföldre is, és az Arts Modell rucikat nagyon szeretem és tetszenek... 3. "férfi=sátán" és akkor mit dicsekedsz itt azzal, hogy van hol laknod, és miért említetted meg, hogy autóval jönnél el értem, azt hiszed ettől hasraesek, és hány éves is vagy, merre is laksz, miért is vagy egyedül, nem ölted meg véletlenül a barátnőidet, és miért válaszolsz a kérdéseimre azzal, hogy Londonról teszel említést, azt hiszed hasraesek, és hány éves is vagy, és merre is laksz????....  4. A szupernépszerű tipus: A mobilja olyan, mint az oxigén.: életelem. Eljön a találkozóra, de nem halkítja le, vagy - Isten bocsássa meg- nem kapcsolja ki. A mobilra három percenként érkeznek sms-ek, melyek elovasása után hosszas gombnyomkodással válaszok röppennek vissza. Aztán jönnek a hívások, szintén az előbb említett gyakorisággal. A telefon viszont olyan hangosra van véve, hogy 10 méteres körzetben egy légkalapács mellett is vígan lehet hallani, hogy egy másik pasi a vonal végén épp a./randit kér b./közös randiélményeket emleget fel Minden beszélgetést és sms-t egy mosolygós "elnézést, nem tudom mi vanma" követ, majd minden kezdődik elölről.... 5. A "végigeszemamenüt" tipus: Az ember első-második randira általában étterembe, vendéglőbe megy. Ez tény. Az ember meghívja a hölgyet, és nem várja el, hogy a hölgy fizessen. Ez kötelesség. DE, vannak olyan hölgyek akik egy randit étkezési önköltségcsökkentőtényezőként fognak fel. Vagyis: óh...én csak egy light kólát kérek, na meg egy ....koktélt. Kicsit éhes vagyok- (OK, vacsorázzunk, természetesen) - kérnék egy lazacos kengurufilét izlandi tengeri algaszósszal, és kérhetnék még egy mákosgubát és még két szelet Sacher-tortát, és még egy ...... koktélt. folyt köv….. A férfiak miért a buta nőket szeretik? 2006 december 13 Ez ismét egy olyan kérdés amit gyakran feltettek a bejegyzéseimhez hozzászóló emberek.  Íme a válasz, szigorúan szerintem:  A férfiak nem szeretik a buta nőket, de nem ám! A férfiak a BUTÁBB nőket szeretik. Úgy értem: ÁLTALÁBAN, mert van, akit nem zavar, ha a partnere okosabb.  Persze, ha a miértre keressük a választ, akkor belefutunk a természettudományos magyarázatba, hogy az ősi időkben, és az ember genetikai jellegéből fakadóan…..már mindenki alszik? Héé,……ébresztő, tessék meghallgatni a másik felet is!  Azonban itt tényleg történelmi beidegződésekről lehet szó, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a világ berendezkedése férfiközpontú volt, majd lassan átcsúszott kb. 50-60 év alatt az emancipáltságba, vagy legalábbis afelé. A XX. század második fele az évezredes rendet írta át. Sajnos az evolúciós változás a génjeinkben lassabban araszol előre, mint a társadalmi fejlődés. Az okos nő ma már természetes, de 60-70 évvel ezelőtt a nők számára az elemi iskola elvégzése után, -ami egyet jelentett az írni-olvasni tudás, valamint az alapszintű számolási készség elsajátításával- bezárultak az iskolák kapui. Mi dolguk volt akkor? Megértően pislogni, és mosolyogni és hüledezni a férfiak előadásán, majd férjhez menni.  Ma egy nőtől valamiben jobb lenni, -mondjuk ki-, okosabb lenni nem feltétlen muszáj, de adott esetben presztízs kérdés. Ugyanúgy, presztízs kérdés tőle magasabbnak, erősebbnek lenni, és jobb, ha a pénzkérdést most nem is taglaljuk! A magasságnál és a fizikai erőnél segít a természet, és a természetes szelekció, mert egy nő sem látja álom-pasiját tőle fél fejjel alacsonyabbnak, valami nyeszlett, kehes testfelépítéssel.  Akkor számoljunk csak! Három kritériumból megvan kettő, ez nem is olyan rossz. DE és most jön az a fene DE- a mai életünkben nem az a férfi sikeres, aki Toldiként leteper egy bikát, vagy az egyik farkassal agyonveri a másikat, hanem aki olyan körülményeket teremt, ami vonzó a nő számára. Hogy jobban értsük, itt most egzisztenciára, kényelemre, biztonságra gondolok. Nem volt ez másképp 1124-ben, sem, de akkor a kard és az erő megteremtette mindezt. Ma nem karddal élünk, hanem ésszel: tudásalapú társadalom - ugye ismerős ez a szókapcsolat! Ha mi, férfiak, nem vagyunk okosak, akkor nem tudunk sikeresek lenni, nem jutunk jó álláshoz, nem hordhatjuk magunkon a szükséges külsődleges jegyeket (a kakasnak a tollai, a lovagnak a sisakcímere, és ma nekünk az autó, az óra, az extrém hobbi…stb.), akkor nem tudunk biztonságot teremteni, lemaradunk, társadalmilag megsemmisülünk.  Ha egy nő okosabb a pasijától az még nem baj, csak ne túlzóan és nyilvánosan legyen az! Ha kinyilvánítja a szellemi fölényét a férfi önbecsülését veszi el. megszégyeníti, akit ezután hatalmába kerít a kisebbségi érzés, ami kicsalja belőle a kekeckedő, akadékoskodó, „namajdénmegmutatom” tulajdonságait.  Persze itt most nem Általános Ákoskáról beszélek, aki saját értékelése alapján „inteligens” és „neked diplomád van kicsanyám, nekem meg tuning 1,4-es verdám” lényeglátással bír, hanem a normálisabb férfiakról. Nem hinném, hogy magyaráznom kellene, mit értek "normális" alatt, aki ezt a weblapot látogatja, az érti ezt a szót! Ez az a pontja a férfiúi önérzetnek, amin felszíni, karcolt sebet ejteni képtelenség, csak baltával lehet belevágni. Általános Ákoska talán ezt vissza is adja, ha nem is baltával, akkor a „karatéjos” kezével. Vigyázz, ha nem vagy biztos 120%-ig a reakcióban!  Ha okosabb vagy egy férfinál, hidd el, hogy tudja és érzi azt ő is. Igyekszik majd palástolni, nagyritkán kompenzálni a hiányt, de nyilvánosan elismerni: soha! Ha úgy érzed, hogy fölényeskedik, vagy megsért téged azzal, hogy nem ismeri el a tudásodat, akkor valószínűleg nem rendelkezik a Mountbatten Fülöp herceg úriemberi tulajdonságaival, s nem ő a megfelelő férfi.  Keresd tovább a foltodat, illetve, ezen írás alapján, a zsákodat! Létezik-e a férfiak számára a Nagy Ő? 2006. december 12. A hozzászólásokból az derül ki, hogy leginkább ezzel van a probléma. Mármint, hogy ez okozza a legtöbb frusztrációt a hölgyeknek. Egy másik weblapon már kifejtettem erről a véleményem, s most kissé átfésülve megteszem itt is. Szóval:Ha az ember nőknek akarja erre a kérdésre a választ megadni -férfiúi szempontból-, akkor két lehetősége van. Elsőre elsüti a legismertebb kliséket, közhelyeket, hogy pl. a Nagy Ő számára egyet jelent azzal a nővel, aki kitart mellette, akiben meglátja gyermekei anyját. Ez akár még igaz is lehet, ám értőbb körökben az ilyen információt a „sajtónak kiadott hivatalos közlemény”-ként veszik, ami gyakorló XXI. századi emberek lévén nem hagy kétséget bennünk afelől, hogy ez bizony részigazság. Másodjára pedig feltárja a való helyzetet, miszerint: Hölgyem, a Nagy Ő létezik, és mellette –természetesen- léteznek még a Nagy Ők is. Egy klasszikus vicc is szól erről, miszerint egy férfinak két dolog fontos igazán. 1. Partnere (a.) legyen szép, (b.) legyen házias, (c.)legyen okos, akivel beszélgetni is lehet. 2. Ez a három nő soha ne találkozzon-, soha ne is tudjon egymásról. (Bár, ezt a pasik javarésze nem műveli a velejáró hatalmas logisztikai-szervezési feladatok, és a felmerülő jelentős költségek miatt) Puff, ebben a pillanatban, lezuhanhatsz a legmélyebb kút legeslegfenekére, keseregvén-kesergve, és kezdheted átkozni a pasikat - mindent és mindenkit, ha az a tiédtől eltérő kromoszómaállománnyal rendelkezik. Ám ha megérted, hogyan működik valójában ez a Nagy Ő-szindróma, tudod majd kezelni a problémát! Elsőként foglaljuk össze, hogy ki is az ellenfél! Alapigazság, hogy a Nagy Ő ellen nem lehet védekezni, hadakozni. Nem is érdemes. Ez egy drog, egy álomkép, ami hajt minket mindig máshoz, hogy talán ő lesz az, akire vágyunk. S, hogy ez mennyire így van, arra a bizonyíték az internetes társkeresés. Van, aki rabjává lesz. Hiába talál magának partnert, aki kedves, szép, jól érzi magát vele, mégis nyíltan vagy titokban visszamegy, más néven regisztrál, keres, abban a reményben, hátha jobbra akad. Számtalan kapcsolat ment emiatt tönkre, mert valamilyen szinten már a nőknél is létezik, ők is megteszik, és a zsák a foltjára pedig előbb-utóbb újból ráakad. Kész lebukás. Tehát, a férfiak esetében beszélhetünk egy általános Nagy Ő-ről, aki csupán a képzeletünkben él, még nem született meg, nem is fog, nem valós személy. A titkos vágyaink, az elrejtett James Bond énünk partnere. Az arca elmosódott, nem is tudnánk meghatározni, hogy milyen, csak azt tudjuk, hogy nagyon szép. Az alakja bombasztikus, ezt azonban a legakkurátusabb részletességgel látjuk – bármikor, bárhol, bármilyen testhelyzetben, álmunkban és ébrenlétünkben is. Az általános Nagy Ő-től nem kell igazán tartani az mindig egy elérhetetlen idol, mert jómagunk is tudatában vagyunk annak, hogy nem tartozunk Őfelsége Titkosszolgálatának állományába, tehát James Bond partnere nem ránk vár. Itt lép be a képbe a Nagy Ők másika, az általánosból átalakult specifikus Nagy Ő. Aki az egyik pillanatban olyan Halle Berry - Sophie Marceau-szerű álomlény volt, az egy másodperc alatt képes átváltozni azzá a lánnyá, akinek reggel olyan szép arca volt, és kiszabadult egy hajtincs a hajából, amivel minduntalan küzdött miközben a villamoson ült. De főleg, és leginkább, és mindenek felett és előtt, amikor megigazította a rendetlen fürtöt, megláttunk a nyakából 7,3 négyzetmilliméternyi területet, ami ott, helyben, azonáltal, már reggel hazavágta az egész napunkat, mert egyébre nem is tudtunk gondolni. Illetve, ez az érzés annak a nőnek a felbukkanásáig tartott, akinek olyan barna bokája..… szóval, nem folytatnám. Ő már veszélyesebb, de legalább egyenrangú partner. A Nagy Ő-szindrómát kezelni kell. Eltüntetni nem lehet, de kordában tartani igen. Ami még fontosabb, a nőknek magukra kell(ene) irányítani az Ő-kereső antennákat. A specifikus Nagy Ő semmivel nem jobb, mint akárki! A férfiakban tombol a vágy a Nagy Ő megtalálására, nos, hölgyek segítsenek neki! Nem kell mást tenni csak továbbfejleszteni, aminek úgyis a mesterei: a marketingnek (smink, testformálás, stílus, öltözködés….hát én tudjam???!!!!). Úgy kell intézni, hogy Önök legyenek a specifikus Nagy Ő-k, vagy legalábbis azt higgyük, hogy az a hölgy az akivel épp vagyunk! Tudvalévő, hogy mindig a nők választanak, a férfilélek pedig egyszerű. Bár aki azt gondolja, hogy egy férfit a hasán keresztül lehet megfogni, khmm…..nos, az rossz testrészt választott! Ha ügyesek, és belátják, hogy ki ellen nem érdemes hadakozni, és kivel szemben érdemes felvenni a kesztyűt, akkor nyerhetnek maguknak egy Nagy Ő-t! Vagy valami hasonlót. A mártír szerepét pedig át kéne engedni másoknak.